Cikk keresés:    

Öt magyar aranyérem a Fekete Gyémánt Kupán

2021. 05. 29., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Dorogi Nehézatlétikai Club rendezte meg az év első junior kötöttfogású válogatóversenyét, melyen nyolc ország, százhat birkózója próbált szerencsét a városi sportcsarnokban. A magyar versenyzők saját klubjaik színeiben birkóztak, a tízből összesen öt aranyérmet szereztek.

A magyar birkózók mellett cseh, ukrán, svéd, holland, szlovák, dán és moldovai versenyzők színesítették az év első junior nemzetközi versenyén Dorogon.

A mezőnyben a nemrég U23-as Európa-bajnoki ezüstérmet szerző svéd Niklas Öhlén, valamint a felnőtt Európa-bajnoki ötödik dán Turpal Bisultanov is megtalálható volt, mindkét tehetséges versenyző aranyérmet szerzett súlycsoportjában, Öhlén ráadásul a legnépesebb, 67 kilogrammos súlycsoportban bizonyult a legjobbnak.

A magyarok közül öten ünnepelhettek aranyérmet, Rafael Dániel a legkisebb kategóriában lett első helyezett, míg a 72 kilóban a kadet világ- és Európa-bajoki bronzérmes Tösmagi Attila, a 77 kilóban a hazai pályán versenyző Klányi Krisztofer, a 82 kilóban Dömök Péter, a 97 kilóban pedig Mohl Richárd bizonyult a legjobbnak.

A csapatpontversenyben végül az 1 arany- és 4 bronzérmet, valamint 1 negyedik és 2 ötödik helyezést szerző cseh válogatott szerezte a legtöbb pontot, megelőzve a második ukrán csapatot és harmadik Budapesti Honvédot. 

A junior kötöttfogású válogató győztesei:
55 kg: Rafael Dániel (Soltvadkerti TE)
60 kg: Vojtovics Vologyimir (ukrán)
63 kg: Eriomenco Vitale (moldovai)
67 kg: Niklas Öhlen (svéd)
72 kg: Tösmagi Attila (ESMTK)
77 kg: Klányi Krisztofer (Dorogi NC)
82 kg: Dömök Péter (FTC)
87 kg: Turpal Bisultanov (dán)
97 kg: Mohl Richárd (ESMTK)
130 kg: Marcel Albini (cseh)

Csapatpontverseny:
1. Csehország 
2. Ukrajna
3. Budapesti Honvéd SE

A junior kötöttfogású Fekete Gyémánt Kupa teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!

A versenyen közreműködő bírók: Lőrik Zsombor (elnök), Pál Szabolcs, Szabó Bence, Veszelszki Dániel, Asztalos Bálint, Lukács Imre, Kajtán László, Major Sándor, Starosciák Tamás. Versenyiroda: Fék Szabolcs, Tollár Dániel.