Cikk keresés:    

Minden idők legjobb veterán-vb-jét rendezné meg Tatabánya

2025. 09. 09., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: RT, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ), Tatabánya megyei jogú város és a Tatabányai Sport Club (TSC) közös sajtótájékoztatót tartott a helyi polgármesteri hivatalban, az október 7-én kezdődő veterán-világbajnokság apropóján.

Az új multifunkcionális sportcsarnokban ad majd otthont a viadalnak, amelyen a 35 éves és annál idősebb sportolók vehetnek részt, öt korosztályban.

Szücsné Posztovics Ilona házigazdaként így fogalmazott: „Tatabánya igazi sportváros, s most fordulóponthoz érkezett, hiszen világbajnokságot rendezhetnek nálunk. Nagy kihívásként tekintünk rá, mindenben maximális együttműködésünkről biztosítom a szövetséget.”

Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke elmondta, az eseményen 35 klub mintegy 75 magyar sportolójáért szurkolhat a közönség, amely az előzetes regisztrációt követően ingyenesen tekintheti meg a vb eseményeit, majd hozzátette: „2015 óta a szövetség egyik fő céljaként tűzte ki a sikeres világversenyek megrendezését, és szinte már szokássá vált, hogy évről évre ilyen minőségben szervezünk viadalokat különböző korosztályokban, köztük a 2018- as felnőtt-vb-vel, amelyet máig a valaha volt legjobbként jegyeznek. Boldogan vállaltuk a veterán-vb megrendezését, öt kontinens hatvan országából közel hétszáz akkreditált vendég érkezik hozzánk.”

Sámuel Botond, a TSC ügyvezető elnöke beszédében úgy fogalmazott: „Nem csak az eredményeinkkel, versenyrendezésben is megmutattuk már a
macskakörmeinket hazai viadalokkal. Most viszont az oroszlánkörmeinket mutatjuk meg, világverseny rendezésével. Soha vissza nem térő lehetőség ez a városnak. Nagyon remélem, hogy október 12-én, a világbajnokság záró napján azt mondhatjuk, minden idők legjobb veterán vb-jét tudhatjuk magunk mögött.”

A világbajnokság arca a 2021-ben visszavonult kötöttfogású világbajnok, Kiss Balázs, aki B korosztályban a 100 kilogrammosok között teszi próbára magát, tehát szinte visszafogy korábbi versenysúlyára, 97 kilóra. „Közel tizenhét kilogrammtól kellett megszabadulnom, és van még pár kiló – kezdte az egykori klasszis. – Ha esetleg aranyérmet szereznék, akkor elmondhatnám, hogy az összes korosztályban ünnepeltem világbajnoki címet, de nem ezért vállaltam a részvételt. A kisfiam soha nem látott még birkózni, szóval ez motivál legjobban. Ez életem első, és valószínűleg utolsó veterán-világbajnoksága, a versenyzés annyira nem hiányzott, és a felkészülés alatt többször meg kellett erőltetnem magam, hogy olyasvalamit csináljak, amit egyetlen porcikám sem kíván. Viszont a birkózás, na az nagyon hiányzott!”

A program az MBSZ, Tatabánya és a TSC között megkötött, rendezésről szóló együttműködési megállapodás aláírásával zárult, ebben szövetséget Rögler Gábor főtitkár, a várost Szücsné Posztovics Ilona, a helyi klubot Sámuel Botond képviselte.