Losonczi Dávid: Azt éreztem, hogy én vagyok a legjobb
2022. 09. 27., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Az ESMTK-KIMBA sportolója, Losonczi Dávid újoncként a teljes mezőnyt meglepte gyorsaságával, robbanékonyságával és küzdeni akarásával a Belgrádban rendezett világbajnokság kötöttfogású 87 kilogrammos versenyében, amelyben a dobogó harmadik fokára állt fel. Vele beszélgettünk a Szerbiában történtekről.Életed első felnőtt-világversenyén bronzérmet nyertél. Hogyan értékeled ezt az eredményt szűk két hét távlatából?
- Az elődöntő után nagyon csalódott voltam, és noha immár pozitívan tekintek a harmadik helyre, akkor nem volt teljes az örömöm, hiszen a legfényesebb medálért utaztam Belgrádba. Azonban napról napra szebben gondolok az éremre, rengetegen gratuláltak, megdicsértek, és azt is említették, hogy motivációt jelentek a gyerekeknek. Mindez nagyon jólesik.
Tavaly, ez idő tájt egyáltalán nem volt még tapasztalatod a nemzetközi felnőttmezőnyben. Ha valaki akkor azt mondja neked, hogy jövőre harmadik leszel a felnőtt-vb-n, nem írtad volna alá?
- Dehogynem! Viszont azóta sok víz lefolyt a Dunán: az idén már olyan jól ment a birkózás a felnőttek között is, hogy azt hittem, tényleg meglehet az arany. Azért voltam szomorú Belgrádban, mert hajszálon múlt az elődöntő, a későbbi győztes szerbiai Zurabi Datunasvilitől négy háromra kaptam ki. Aznap azt éreztem, hogy én vagyok a legjobb, emiatt volt bennem hiányérzet. Persze, tudom, most már nem szabad ezzel foglalkoznom, legközelebb legyőzöm!
Min ment el az a meccs?
- A nyolcaddöntőt leszámítva az összes mérkőzésemen hibáztam. A felkészülési versenyeken jobban birkóztam, Szerbiában nem voltam csúcsformában, de nem fizikailag, hanem mentálisan – mégiscsak életem első felnőttvébéje volt, az elődöntőben és a bronzmérkőzésen már éreztem a terhet a vállamon, és azokon az összecsapásokon már nagyon izgultam, emiatt kaptam ki Datunasvilitől. Az összes meccsemet elemeztük, és azon dolgozunk, hogy kiküszöböljük a hibáimat.
Rengeteget fejlődtél egy év alatt, sokkal érettebben és dinamikusabban mozogsz a szőnyegen. Ez minek köszönhető?
- Összeszedettebbé váltam, mindent kizárok, csak a birkózással foglalkozom. Nagyon sokat dolgozom, gyógytornászhoz, masszőrhöz, sportpszichológushoz járok, még hidegkamrában is edződöm. Ezek mind kellenek ahhoz, hogy a mostanihoz hasonlóan jó eredményeket érjek el. Azt hiszem, az állóképességemben rejlik a titkom, kevesen bírják az általam diktált tempót, ahogyan a dinamikus megindulásaimmal is nehéz mit kezdeni.
Az idén még U23-as vagy. Elindulsz az októberben, Pontevedrában esedékes korosztályos vb-n?
- Kaptunk némi pihenőt, ezen a héten már ismét edzésbe álltunk. A belgrádi verseny előtt az a megállapodás született, hogy a felnőttek között én, míg az U23-asok mezőnyében a junior-világbajnok, tavalyi felnőtt-vb-n ötödik Takács István szerepel. Szóval már most minden erőmmel a következő esztendőre koncentrálok, hamarosan kezdődik az alapozás, azt nagyon meg kell nyomni. Noha itthon ez a súlycsoport a legkeményebb, úgy hiszem, ha jövőre is ugyanilyen jól birkózom, akkor ismét enyém lehet a címeres mez. S ha így lesz, akkor az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon javítani szeretnék!
VILÁGBAJNOKSÁG, BELGRÁD
Losonczi Dávid mérkőzései
Selejtező: Losonczi Dávid–Nicu Ojog (román) 5–1
Nyolcaddöntő: Losonczi Dávid–Kim Dzsinjeok (dél-koreai) tus 10–0-nál
Negyeddöntő: Losonczi Dávid–Nurszultan Turszinov (kazah) 13–3
Elődöntő: Zurabi Datunasvili (szerb)–Losonczi Dávid 4–3
Bronzmérkőzés: Losonczi Dávid–Alex Kessidis (svéd) 6–2
A kötöttfogású 87 kilogramm végeredménye
1. Zurabi Datunasvili (Szerbia)
2. Turpan Ali Bisultanov (Dánia)
3. LOSONCZI DÁVID (Magyarország) és Ali Cengiz (Törökország)