Cikk keresés:    

Legutóbb 2000-ben, a diákolimpián birkóztam hat meccset – Ligeti

2023. 10. 15., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

2010 óta nem látott jó eredményt ért el a szabadfogású 125 kilogrammos Ligeti Dániel a Belgrádban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, amelyen az ötödik helyen zárt. A nagy cél, a kvóta mindazonáltal nem jött össze, úgyhogy lélekben fel kellett dolgoznia a történteket. Most már csak előre tekint, a cél továbbra is Párizs!

Belgrádban a vigaszágon legyőzted azt a fehérorosz Dzjanisz Hramjankovot, akit korábban még nem sikerült. Akkor, a bronzmeccs előtt azt mondtad, innentől bármi történjék, elégedett leszel. Tartod magad ehhez?

  • Mondjuk úgy, hogy csak „háromnegyed igazság volt”. Abban a mondatban az is benne volt, hogy azt éreztem, meglesz a kvóta. Minden porcikámmal azt éreztem, összeáll a kép, meg sem fordult a fejemben, hogy ezután két vesztes mérkőzés következik. A kvóta nem jött össze, de legutóbb tizenhárom éve birkóztam éremért világbajnokságon, ezt mindenképpen sikerként élem meg. Megemésztettem a történteket, túlvagyok a csalódottságon, és csak előre tekintek.  

Van okod az optimizmusra! Az idén a vb-ötödik hely mellett Európa-bajnoki bronzérmet nyertél. Összességében nem mutat rosszul.

  • Ez volt karrierem legsikeresebb éve. Hirtelen nem is tudok olyan meccset mondani, amelyiken olyan sportolótól kaptam ki, akitől nem szabadott volna. Olyan győzelmem viszont akadt, amelyik nem feltétlenül volt várható, ez hatalmas előrelépés.

A vb-bronzmérkőzésen nem tudtál mit kezdeni az olimpiai, háromszoros világ- és tízszeres Európa-bajnok török Taha Akgüllel, pedig nem volt élete formájában. Elengedted azt a meccset, hogy több erőd maradjon a kvótaharcra?

  • Életem második világbajnoki bronzmérkőzése volt, meg szerettem volna nyerni! Az első másodpercekben a bíró ránk szólt, hogy ne törjünk ujjat, mire ő úgy ráfeszített, hogy el sem hittem. Ezt meg tudta lépni, kitolt, engem elöntött a düh. Volt egy-egy levitele és pörgetése, utóbbiba visszafogtam, tusoltam, de mivel úgy fordultam rá, hogy a kezem és a lábam már kiért, felállítottak minket. Szerintem az új szabályok értelmében ezt nem lett volna szabad lefújni. Ez volt a lehetőségem a meccsen, öt nullnál már lehet, megjelent bennem az érzés, hogy ne pörögjek túl. Én országos bajnokságból nem nyertem annyit, mint amennyit ő Eb-ből… Nem hiszem, hogy valaha kikapott ekkora előnyről.

Kevesebb, mit egy órán belül következett a kvótameccs, 8–3-as vereséget szenvedtél az orosz Abdulla Kurbanov ellen.

  • Többen is jelezték, hogy ez nyerhető mérkőzés, jobb vagyok nála. De ez a szép ebben a sportban, hat perc alatt dől el, ki a jobb akkor, abban a pillanatban. Nem tudtam ráerőltetni az akaratomat, a birkózásomat, ami előtte sikerült. A világbajnokságon hat mérkőzésen léptem szőnyegre, emlékeim szerint legutóbb 2000-ben, a diákolimpián volt egy versenyen ennyi meccsem. Sokat kivett belőlem. Úgy mentem fel a szőnyegre, hogy nincs mese, bírni kell, hiszen erre készültem. Nagyon szomorú vagyok, hogy nem sikerült, de próbálok abba kapaszkodni, hogy én mindent megtettem, amit tudtam, azt kiadtam magamból. Rengeteg magyar szurkoló látogatott ki, óriási hangulatot csináltak, ami rengeteg erőt adott. Ezt ezúton is szeretném megköszönni.

Szerencsére nem kell letenned Párizsról, két kvalifikációs verseny van még hátra.

  • Nem akarok senkit fölém vagy alám helyezni a rangsorban, mindenkire ugyanúgy készülök. Csak magammal szeretnék foglalkozni, és úgy felkészülni, hogy ne történjen semmi, ami miatt egy-két hetet ki kell hagynom. Minden esélyem megvan a kvótaszerzésre, meg kell csináljam, tökmindegy, hogy az európai vagy a világkvalifikációs viadalon. Kőkeményen dolgozom, hogy sikerüljön!

OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS VILÁGBAJNOSKÁG, BELGRÁD

Ligeti Dániel mérkőzései
A 16 közé jutásért:
 Ligeti Dániel–Zjamuhammet Szaparov (türkmén) 5–0

Nyolcaddöntő: Ligeti Dániel – Szardorbek Holmatov (üzbég) 11–0
Negyeddöntő: Amir Hosszein Zare (iráni)–Ligeti Dániel 11–4
Vigaszág: Ligeti Dániel–Dzjanisz Hramjankov (egyéni induló, fehérorosz) 7–3
Bronzmérkőzés: Taha Akgül (török)–Ligeti Dániel 5–0
Kvótameccs: Abdulla Kurbanov (egyéni induló, orosz)–Ligeti Dániel 8–3

A szabadfogású 125 kilogramm végeredménye
1. Amir Hosszein Zare (Irán)
2. Geno Petriasvili (Grúzia)
3. Taha Akgül (Törökország) és Mason Mark Parris (Egyesült Államok)
5. Abdulla Kurbanov (egyéni induló) és Ligeti Dániel