Két napig grundbirkóztak a fiatalok Veszprémben
2017. 02. 27., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
A grundbirkózó területi diákolimpiákat követően február utolsó hétvégéjén Veszprémben került megrendezésre az országos diákolimpiai döntő. A két napos viadalon szombaton és vasárnap is több, mint húsz-húsz csapat próbált szerencsét, akik iskolájuk színeiben küzdöttek a diákolimpiai bajnoki címekért.Szombaton, az egyes, míg vasárnap a kettes korcsoport leány és fiú csapatai szálltak harcba a jobbnál jobb eredményekért. Érdekesség, hogy végül mind a két nap, ugyanazok az iskolák tanulói lettek a bajnokok. A fiúknál mindkét korcsoportot a budapesti Gyulai István Általános Iskola nyerte, míg a lányoknál a miskolci Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola diadalmaskodott.
2017.02.25. (szombat) I. korcsoport:
Leány bajnokcsapat: Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc
A csapat tagjai: Farkas Mirella (2008), Gelle Júlia (2008), Lakatos Barbara (2008), Lipták Doroti (2008), Szántai Réka (2010), Tóth Hanga (2008), Veres Tamara Klaudia (2008)
Testnevelő, felkészítő: Szilágyiné Kocsis Gizella, Kovács Gyula
Fiú bajnokcsapat: Budapest, Budapest XX. Kerületi Gyulai István Általános Iskola, Budapest
A csapat tagjai: Albert Erik Zsolt (2008), Antaly Sándor Dávid (2009), Kerecsanin Mátyás (2008), Kiss Bálint Levente (2008), Segyó Marcell Milán (2008), Soltész Patrik (2009), Vinklárik Dominik László (2009), Zátroch Márk (2008)
Testnevelő, felkészítő: Balogh Ferenc
Az I. korcsoportos grundbirkózó diákolimpia részletes eredményeit ITT lehet megtekinteni!
2017.02.26. (vasárnap) II. korcsoport:
Leány bajnokcsapat: Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc
A csapat tagjai: Csele Alíz (2007), Csordás Dorka (2009), Harsányi Zita (2007), Joó Gréta (2006), Muntyán Eszter (2006), Pásztor Netti (2006), Poczkodi Zsófia (2007), Simon Anna (2007), Zsiga Aliz Gabriella (2006)
Testnevelő, felkészítő: Gecsei László, Kovács Gyula, Kosztopulosz Nikosz, Szilágyiné Kocsis Gizella, Fekete Mária Tünde, Tóth Melinda
Fiú bajnokcsapat: Budapest, Budapest XX. Kerületi Gyulai István Általános Iskola, Budapest
A csapat tagjai: Jász Bálint (2007), Kádár Bálint Zsombor (2007), Kosovics Márton (2006), Kovács Barnabás (2007), Nagy Gergely Gáspár (2006), Olasz Bende (2007), Vincze Benedek (2007), Zsitovoz Petro (2007)
Testnevelő, felkészítő: Balog Ferenc
A II. korcsoportos grundbirkózó diákolimpia részletes eredményeit ITT lehet megtekinteni!
A versenyen közreműködő bírók: Szél Dávid (elnök), Magyar Klára, Vetró Edina, Rögler Gábor, Bárdosi Sándor, Páli Sándor, Fék Szabolcs, Hajdu Imre (koordinátor, ellenőr), Simita Zsolt (koordinátor), Kálmán Tibor (titkár).