Kedden egyik magyar szabadfogású sem került vigaszágra
2017. 07. 24., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Négy versenyzőnk közül a 100 kilogrammos Ubornyák Csaba negyeddöntőbe jutott a szarajevói kadet Európa-bajnokság második versenynapján, ám fehérorosz vetélytársától nagy csatában, 8-6-s vereséget szenvedett. Vigaszágra még van esélye a kecskeméti nehézsúlyúnak, akárcsak az 54 kilós Budai-Kovács Marcellnek, a 76 kilóban pedig Korcsog Milánnak. Biztosan nem léphet már szőnyegre Szarajevóban a 63 kilós Dodó Bence, miután egy-egy győztes és vesztes mérkőzés után legyőzője kikapott a negyeddöntőben. A hétfői napon rajtoló Kiss Károly kedden birkózta le vigaszági mérkőzését, ahol 12-2-re megverte lett ellenfelét, így 18 órától az azeri Bajramovval birkózhatott a bronzért, de 10-0-ra kikapott, ötödik lett.
Budai-Kovács Marcell (54 kg), Dodó Bence (63 kg), Korcsog Milán (76 kg), Ubornyák Csaba (100 kg).
A magyar versenyzők várható mérkőzései:
Selejtezők:
63 kg: Dodó Bence - Rafael Alvarez Rodriguez (spanyol) 10-0
- következik a törököt legyőző német Rettinger
76 kg: Alex Hörner (német) - Korcsog Milán 10-0
- a németet csak az elődöntőben tudták megverni, az azeri azonban kiejtette Korcsogot a versenyből
Nyolcaddöntők:
54 kg: Ahmed Mehmed (bolgár) - Budai-Kovács Marcell 11-0
- a bolgár az elődöntőig jutott, ott azonban a grúztól kikapott, tehát Marci kiesett
63 kg: Tino Rettinger (német) - Dodó Bence 8-4
- a német az azeritől 10-0-s vereséget szenvedett, ezzel Bence kiesett
100 kg: Ubornyák Csaba - Alexandru Besliu (román) 10-0
- következik a fehérorosz Pincsuk a négy közé jutásért
Negyeddöntő:
100 kg: Jaheni Pincsuk (fehérorosz) - Ubornyák Csaba 8-6
- a török 13-0-ra verte meg a fehéroroszt az elődöntőben, így Csaba búcsúzott
Hétfői súlycsoport vigaszági mérkőzése:
58 kg: Kiss Károly - Arturs Zvirbulis (lett) 12-2
- a bronzért a litvánt és ukránt is legyőző azeri Bajramov lesz Kiss ellenfele
Hétfői súlycsoport bronzmérkőzése:
58 kg: Turan Bajramov (azeri) - Kiss Károly 10-0
A keddi súlycsoportok végeredményei:
46 kg (16 induló)
Kadet Európa-bajnok: Gjorgi Gegelasvili (Grúzia)
2. Magomed Abdurahmanov (Oroszország)
3. Ghennadi Djuvenji (Moldova) és Arakel Movszeszjan (Örményország)
5. Thomas Epp (Svájc) és Ajd Szalijaszi (Macedónia)
54 kg (19 induló)
Kadet Európa-bajnok: Andrij Dzselep (Ukrajna)
2. Vlagyimeri Gamkrelidze (Grúzia)
3. Hamza Alaca (Törökország) és Alekszandr Baltujev (Oroszország)
5. Adam Biboulatov (Franciaország) és Mehmed Mehmed (Bulgária)
… 17. Budai-Kovács Marcell (Magyarország)
63 kg (21 induló)
Kadet Európa-bajnok: Inar Ketija (Oroszország)
2. Hadzsimurad Gadzsijev (Azerbajdzsán)
3. Danjil Ameljancsik (Fehéroroszország) és Tino Rettinger (Németország)
5. Karol Czegus (Lengyelország) és Ivan Badavrov (Bulgária)
… 8. Dodó Bence (Magyarország)
76 kg (20 induló)
Kadet Európa-bajnok: Arszamag Hosztikojev (Oroszország)
2. Abdulmuszlim Mamedov (Azerbajdzsán)
3. Unal Karabacak (Törökország) és Alex Hörner (Németország)
5. Nikita Tsehhonin (Észtország) és Bobi Nikov (Bulgária)
… 17. Korcsog Milán (Magyarország)
100 kg (18 induló)
Kadet Európa-bajnok: Iszmajil-Bek Nirov (Oroszország)
2. Anil Kilicsallayan (Törökország)
3. Radu Lefter (Moldova) és Martin Szimonjan (Örményország)
5. Jaheni Pincsuk (Fehéroroszország) és Hamlet Naszibli (Azerbajdzsán)
… 7. Ubornyák Csaba (Magyarország)
Szabadfogású csapatpontverseny:
1. Oroszország
2. Azerbajdzsán
3. Törökország
… 13. Magyarország
A sorsolás:
46 kg (16 induló). Ebben a súlycsoportban Magyarország nem indít versenyzőt.
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekiteni!
54 kg (19 induló). Budai-Kovács Marcell (Csepeli BC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekiteni!
- Nyolcaddöntő: Mateusz Buczkowski (lengyel) vagy Ahmed Mehmed (bolgár)
Az ágára sorsolt még: azeri, orosz, ukrán, macedón, olasz, román, fehérorosz, német.
63 kg (21 induló). Dodó Bence (Püspökladányi NSE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekiteni!
- Selejtező: Rafael Alvarez Rodriguez (spanyol)
Az ágára sorsolt még: örmény, szlovák, bolgár, izraeli, lett, török, német, macedón, azeri, moldovai, grúz.
76 kg (20 induló). Korcsog Milán (Csepeli BC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekiteni!
- Selejtező: Alex Hörner (német)
Az ágára sorsolt még: bolgár, ukrán, lengyel, azeri, görög, cseh, osztrák, fehérorosz, örmény, macedón.
100 kg (18 induló). Ubornyák Csaba (Kecskeméti TE)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekiteni!
- Nyolcaddöntő: Alexandru Besliu (román)
Az ágára sorsolt még: moldovai, grúz, török, bolgár, brit, fehérorosz.