Hatos Gábor: Mintha újjáéledtem volna
2024. 09. 27., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: RT, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, Eb-második Hatos Gábor 40 évesen nem csak részt vett a birkózó országos bajnokságon: pályafutása során 12. alkalommal diadalmaskodott, ezúttal a 86 kilogrammosok között.Hatos 2015-ig birkózott aktívan, azután három évig egyáltalán nem szerepelt nemzetközi megméretéseken, 2018-ban azonban ismét próbára tette magát, 92 kilóban előbb a katonai világbajnokságon lett harmadik, majd képviselte hazánkat a Budapesten rendezett világbajnokságon. Azóta az edzői pályafutása van fókuszban, jelenleg a Budapesti Honvéd SE birkózószakosztályában a női szakágat vezeti.
A folyamatos mozgás mindazonáltal nem maradhat ki az életéből, jelenleg is gőzerővel készül az október 8-án kezdődő veterán-világbajnokságra, így jött az ötlet, hogy próbára teszi magát a szeptember 14-i felnőtt ob-n is. Nem csak próbára tette magát, négy mérkőzést megnyerve diadalmaskodott a 86 kilogrammosok között, két és fél hét híján 41 évesen.
„Hogy ki idős és ki nem, az változó, negyvenévesen is lehet meglepetést okozni. Rengeteg inspirációm van az életben, a veterán-vb mellett a klubomból és a kislányomból is sok erőt merítek, folyamatosan újabb célok lebegnek a szemem előtt. Mindezek arra késztetnek, hogy még most is élvezzem a birkózást, jókedvűen lépjek szőnyegre. A siker pillanata felszabadult, euforikus hangulatot ad, és én ennyi idő után is tudtam úszni benne” – mondja Hatos.
Elmesélte, kevésen múlt, hogy nem zárják ki a versenyből már az első meccsén: „Épp a mosdóban voltam, amikor a szőnyegre szólítottak. Hallottam, hogy már másodszor mondják a nevemet, az egyik csapattársam szaladt oda szólni, hogy mindjárt megyek. Egyébként kellemetlen volt az első ellenfelem, de egy perc alatt megtörtem, tussal nyertem, és ugyanilyen sikert értem el a második mérkőzésemen is. Az elődöntőben Rosz Roland erősnek bizonyult, jól felkészítették belőlem, nagyon örültem, hogy nyertem. Abban sem voltam biztos, hogy kiállok a döntőre, mert már ez az eredmény is elég örömöt okozott, reggel nyolc óta ott voltam, elfáradtam. A finálét este kilenc óra körül rendezték, a szakosztály-igazgató, Balogh Vilmos mondta, hogy ha idáig eljutottam, akkor már birkózzak. Evés közben jön meg az étvágy, szóval kiálltam a válogatott Püspöki Patrik ellen, és három kettes sikert értem el. Őszintén, alig hittem el, mind a tizenegy országos bajnoki címem megjelent előttem, úgy éreztem, mintha újjáéledtem volna.”
A szakágak legjobb fővárosi versenyzői különdíjban részesültek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, Hatos ezt az elismerést is átvehette, így kellő lendülettel utazhat az október 8-án Porecben kezdődő veterán-világbajnokságra.
„Egykori klasszisok, olimpiai, világ- és Európa-bajnokok is szerepelnek rajta, szóval már nagyon várom. Az első két világbajnokságomat megnyertem, tavaly a második helyen zártam, öt meccsem volt, a döntőre elfáradtam. Most azt mondanám célkitűzésként, hogy mindenképpen be szeretnék jutni a fináléba” – zárta Hatos Gábor.