Bácsi Péter: Remélem, alálövök a három-négy éremmel
2024. 08. 31., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Tizenhét fős válogatottal vágunk neki a Pontevedrában hétfőn kezdődő U20-as birkózó-világbajnokságnak, amely előtt Bácsi Péter, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatója latolgatta az esélyeinket.A remekül sikerült, két arany- és hét bronzéremmel zárult újvidéki Európa-bajnokságot követően nem sokkal megkezdődött a korosztály világbajnoki felkészülése. Mindhárom fogásnem képviselői részt vehettek nemzetközi edzőtáborban, a hölgyek Budapesten, a szabadfogásúak Dunavarsányban, míg a kötöttfogásúak Törökországban is dolgozhattak.
Úgy alakult, hogy végül hat-hat kötöttfogású és női, valamint öt szabadfogású sportoló képviseli színeinket Pontevedrában.
„Ha végignézünk a névsoron, láthatjuk, jó csapat a miénk. A tizenhét indulónkból mindössze két olyan sportolónk van, aki eddig nem nyert érmet világversenyen, és összesen kilencen álltak már vb-dobogón. Ennek okán mondhatom, hogy picit magasabbak lehetnek az elvárásaink, mint az U17-es vb előtt, amelyen két-három érmet reméltem. Ezzel ugyan valamivel fölé lőttem, de a gyerekek teljesítményére nem lehet panasz” – fogalmaz Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója.
Pontevedrában a kötöttfogásúak kezdik a versenyt, őket követik a hölgyek, majd a szabadfogásúak.
„Egyik szakágunk sem gyenge – vélekedik Bácsi. – Úgy vélem, a női csapattól várhatjuk a legjobb eredményeket, egy lányt leszámítva mindenki szerzett már világbajnoki érmet. Regnáló vb-győztesünk is van, Elekes Enikő személyében, próbál minél kevesebb mentális terhet tenni magára, s én is csak azt kívánom, birkózzon úgy, ahogyan ő tud, ha ez megtörténik, az sokmindenre elég lehet. Kötött- és szabadfogásban is két vb-érmesünk van, utóbbi esetében lennék a legóvatosabb, hiszen ott különösen nagy ugrás a világbajnokság az Eb-hez képest.”
Hogy összességében milyen várakozásaink lehetnek az U20-as világbajnokságon, arról Bácsi Péter így vélekedik: „Három-négy éremben reménykedhetünk, s én nagyon bízom abban, hogy ezek között aranyérem is lesz, bár ezzel jobb óvatosnak lenni, mert ehhez rengeteg tényezőnek össze kell állnia. Valahol azt remélem, alálövök a három-négy éremmel, ha így lenne, azzal kiegyenlítődne az U17-es vb-n tippelt »elmaradásom«.”
U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, PONTEVEDRA
A magyarok és a verseny programja
Kötöttfogás
Hétfő-kedd. 55 kg: Tótok Péter (Vasas-KIMBA), 63 kg: nincs magyar induló. 77 kg: Lévai Levente (BHSE), 87 kg: nincs magyar induló. 130 kg: Darabos László (BHSE).
Kedd-szerda. 60 kg: Domokos Edmond (Szigetvár-KIMBA), 67 kg: nincs magyar induló. 72 kg: Józsa Attila (BHSE), 82 kg: Czuczor Dominik (BHSE), 97 kg: nincs magyar induló.
Női birkózás
Szerda-csütörtök. 50 kg: nincs magyar induló. 55 kg: nincs magyar induló. 59 kg: Borsos Viktória (KNSI-KIMBA), 68 kg: nincs magyar induló. 76 kg: Nyikos Veronika (DKSE-KIMBA).
Csütörtök-péntek. 53 kg: Kapuvári Liliána (UTE-KIMBA), 57 kg: Terék Gerda (Csepel TC-KIMBA), 62 kg: nincs magyar induló. 65 kg: Elekes Enikő (Csepel TC-KIMBA), 72 kg: Osváth-Nagy Noémi (Egri VSI-KIMBA).
Szabadfogás
Péntek-szombat. 57 kg: nincs magyar induló. 65 kg: Mizsei Zoltán (FTC-KIMBA), 70 kg: Gombos Alex (FTC-KIMBA), 79 kg: nincs magyar induló. 97 kg: Veress Bence (Vasas).
Szombat-vasárnap. 61 kg: nincs magyar induló. 74 kg: nincs magyar induló. 86 kg: Zsivnovszky Péter (Sziget SC-KIMBA), 92 kg: Arszunkajev Musza (Vasas), 125 kg: nincs magyar induló.