
Lucimar Medeiros birkózó forradalma Brazíliában
Ez az elszánt, határozott sportember – egy rokonszenves, eltökélt nő – felügyeli a birkózó programot Sao Paulo-ban, a brazil metropolis olimpiai edző- és sporttudományi központjában. Fontos, hogy egy ...

Szabályismertetés kötöttfogású versenyzőknek a Körcsarnokban
A kötöttfogású szakág szövetségi kapitányának, Sike Andrásnak és a bíró bizottság elnökének, Péteri Lászlónak közreműködésével január 24-én (szerda), 16 óra 30 perctől, a kötöttfogású keretedzést mege...

Élőben adott interjút az M4 Sportnak Nenad Lalovics
A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnökének, Nenad Lalovicsnak meglehetősen forgalmas csütörtöki napja volt Budapesten, hiszen a magyar szövetség nagysikerű sajtótájékoztatóját, valamint az Év Spor...

Repka Attila – 50!
Bizony, akár hissszük, akár nem, az olimpiai bajnok, négyszeres Európa-bajnoki aranyérmes Repka Attila január 10-én a hatodik ikszbe lép. Most írhatnék valami emelkedettet, de ha ez így történne, bizt...

Németh Zsanett: irány az indiai profi liga!
Nagy megtiszteltetés érte Németh Zsanettet, aki részt vehet az immár harmadik alkalommal sorra kerülő indiai profi birkózó liga versenyén, számos világsztár társaságában. A január 9-én rajtoló csapatv...