
Bokrétaavató ünnepség a csepeli Kozma Akadémiánál
December 2-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár (EMMI) és Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány a...

Ezüstös visszfények 2. – Korpási Bálint
A halk szavú, de hallatlanul megbízható 72 kilós klasszis 3 év alatt 6 érmet hozott el a világ- és Európa-bajnokságokról, magyarán 2016-ban, 2017-ben és idén is mindig ott állt a dobogón! Nincs e honb...

Kis híján kétszáz leány birkózó a félegyházi diákolimpiákon
November utolsó szombatján Kiskunfélegyházán, a városi sportcsarnokban remek környezetben kerültek lebonyolításra a 2018. évi diák és serdülő leány országos diákolimpiai bajnokságok.

Elkészült az MBSZ 2019. évi versenynaptára
A naptárban feltűntetett versenyek mellett szerepelnek az adott viadalok rendezői. A “rendezőt keresünk” felirattal ellátott versenyekre a simitazs@birkozoszov.hu e-mail címen lehet jelentkezni.

Varga János a Nemzet Sportolója!
Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke hivatalos értesítést kapott róla, így ténnyé vált, hogy az olimpiai, valamint kétszeres világ- és Európa-bajnok birkózó, a 79 éves Varga János a Nemze...