Cikk keresés:    

Újabb birkózók a MOB bizottságaiban

2017. 11. 30., írta: MOB/TD, fotót készítette: mob.hu, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének vezetésével ülést tartott szerdán a MOB elnöksége. Az elnöki beszámoló után többek közt újabb bizottságok összetételéről is döntött a grémium.

A Magyar Birkózó Szövetség alelnökét, Komáromi Tibort követően (Sportszakmai, Utánpótlás és Tudományos Bizottság tagja) újabb birkózók kerültek be a Magyar Olimpiai Bizottságba. Az úgynevezett “Nők a Sportban” Bizottság tagja lett a világbajnok, Európa-játékok győztes, háromszoros olimpikon Sastin Marianna, valamint a "Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai" Bizottságba választották be az MBSZ ügyvezető alelnökét, Bacsa Pétert.

Az egykori kötöttfogású 96 kilogrammos világbajnoki ezüstérmes, kétszeres olimpiai résztvevő Virág Lajos is óriási elismerésben részesült, miszerint a Sportegyesületi Bizottság elnökévé nevezték ki. Virág rangos pozíciója mellett külön említést érdemel, hogy az elnökség határozata szerint a MOB-tagságot is megkapta.