Pénteken már a kötöttfogásúak is becsatlakoznak
2019. 10. 24., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
A kötöttfogású birkózás szerelmeseinek a budapesti U23-as világbajnokság ötödik napjáig kell várniuk, hiszen pénteken az 55, 63, 77, 87 és 130 kilogrammosok is megkezdik a küzdelmeket. Magyarország Rácz Richárd, Torba Erik, Lévai Zoltán, Papp Bertalan és Érsek Róbert révén lesz érdekelt ezen a versenynapon.
Kötöttfogás, 55 kg (20 előnevezés)
Rácz Richárd abszolút újoncként szerepel majd az idősebb korosztályban, hiszen eddig „csak” a kadetok között jutott a válogatott közelébe. Az orosházi versenyző 2016-ban és 2017-ben összesen kettő-kettő Európa-bajnokságon és világbajnokságon képviselte hazánk színeit, legjobb eredménye a kontinensbajnoki 12. helyezés.
- Előnevezés: A súlycsoport legnagyobb esélyese egyértelműen a felnőtt világbajnok, U23-as világbajnoki címvédő, U23-as Európa-bajnok grúz Curcumia, akinek a dolgát az U23-as Ázsia-bajnok kirgiz Konusbajev nehezítheti meg a Ludovika Arénában.
Kötöttfogás, 63 kg (20 előnevezés)
Torba Erik a teljes csapat legrutinosabb versenyzője, 2017 óta a felnőtt válogatott oszlopos tagja, sőt, mi több, idén fantasztikus birkózással ezüstérmet szerzett az Európa-játékokon. A Honvéd büszkesége utánpótlásban is foglalkoztatva volt rendesen, összesen 10 Európa-bajnokságon, valamint 7 világbajnokságon képviselte hazánk színeit. Ezúttal egy kategóriával feljebb, a 63 kilogrammosok között próbál szerencsét.
- Előnevezés: A felnőtt Eb-bronzérmes, U23-as Európa-bajnok grúz Kavdzsaradze, az U23-as Ázsia-bajnok iráni Dalhani és a felnőtt vb-bronzérmes örmény Galsztjan is benevezett a budapesti vb-re.
Kötöttfogás, 77 kg (32 előnevezés)
Lévai Zoltán Torbához hasonlóan óriási rutinnal rendelkezik, a budapesti lesz a tizennyolcadik utánpótlás világversenye. A számtalan bronzérmek mellett három arannyal is büszkélkedhet a Honvéd birkózója, U23-ban kétszer is Európa-bajnok lett, igaz, világbajnokságról még nem szerzett érmet ebben a korosztályban.
- Előnevezés: A világbajnokság legnépesebb súlycsoportjába regisztrált többek között az U23-as Eb-győztes orosz Opijev, az ezüstérmes török Akkoyun, valamint az U23-as Ázsia-bajnok kirgiz Ilijaz is.
Kötöttfogás, 87 kg (26 előnevezés)
Papp Bertalan az elmúlt évhez hasonlóan a világbajnokságot megelőzően idén is kivívta a címeres mezt a 87 kilogrammos súlycsoportban. A BVSC versenyzője utánpótlásban három érmet tudhat magáénak, az U23-asok között azonban egyetlen lehetőségével nem tudott élni, pontszerző helyezés nélkül zárt.
- Előnevezés: Szinte az idei U23-as Európa-bajnokság teljes dobogója rajthoz áll a világbajnokság. Itt lesz többek között az aranyérmes grúz Hecurjani, a két bronzérmes, a horvát Huklek és a török Cengiz, a 82 kilogrammos felnőtt vb-bronzérmes kínai Csijan és a tavalyi U23-as vb-ezüstérmes román Ojog is.
Kötöttfogás, 130 kg (20 előnevezés)
Érsek Róbert eredetileg a 97 kilogrammos súlycsoportban szokott versenyezni, a hazai világbajnokságon azonban most a nehézsúlyúak között próbál szerencsét. A Honvéd fiataljának ez lesz a második U23-as világversenye, eddig egy Európa-bajnoki 11. helyezés szerepel a neve mellett. Korábban az ifik között Eb-bronzot és vb-ezüstöt birkózott össze.
- Előnevezés: A súlycsoport abszolút esélyesének a sokszoros utánpótlás világ- és Európa-bajnok grúz Pataridze számít, dolgát a szintén számos éremmel büszkélkedhető török Yildirim nehezítheti meg.
A 2019. évi U23-as birkózó-világbajnokságra október 28-tól november 3-ig kerül sor a budapesti Ludovika Arénában.
A megmérettetésre a belépés mindenki számára ingyenes!