Cikk keresés:    

Virág ötödik, Szenttamási és Szabados kiesett

2024. 10. 22., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Virág Zsófia révén csütörtökön is volt magyar érdekeltségű helyosztó a tiranai U23-as világbajnokságon. A 76 kilogrammos versenyző a negyeddöntők során csatlakozott be a versenybe, ráadásul győzelemmel, az U23-as pánamerikai bronzérmes kanadait múlta felül ötpontos hátrányból felállva, ám a délutáni döntőben a kínaival nem bírt, így csütörtök este a dobogó harmadik fokáért szállt harcba, ott azonban tussal kikapott az orosztól, ötödik lett. Eközben az 55 kilogrammos Szenttamási Róza kétvállal győzött a sokszoros utánpótlás világ- és Európa-bajnoki érmes moldovaival szemben, a négy közé jutásért viszont nem bírt az U20-as vb-bronzérmes amerikaival, míg a 68 kilogrammos Szabados Noémi az utolsó másodpercekben kapott ki a kínaitól. Mindketten búcsúztak a világbajnokságtól.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Nyolcaddöntők:
55 kg: Szenttamási Róza – Mihaela Samoil (moldovai) tus 6-0-nál
- a kínait legyőző amerikai jön a negyeddöntőben

68 kg: Tu Hszin-cö (kínai) – Szabados Noémi 4-3
- a kínait a japán múlta felül a döntőbe jutásért, így Szabados kiesett

Negyeddöntők:
55 kg: Amani Jones (amerikai) – Szenttamási Róza 9-3
- Szenttamási búcsúzni kényszerült, miután az amerikait legyőzte a mexikói az elődöntőben

76 kg: Virág Zsófia – Brianna Fraser (kanadai) '5-5 (később szerzett ponttal)
- az oroszt legyőző U20-as vb-bronzérmes kínai lesz az ellenfél a döntőbe jutásért

Elődöntők:
76 kg: Cseng Suj-jen (kínai) – Virág Zsófia 10-0
- a bronzcsatában az orosz, vagy a Puerto Rico-i lesz az ellenfél

Bronzmérkőzések:
76 kg: Valerija Trifonova (független egyéni induló, orosz) – Virág Zsófia tus 2-0-nál

A szerdai súlycsoportok végeredményei:

50 kg (20 induló). Döntő: Mortimer – Pudova 7-5
U23-as világbajnok: Sage Mortimer (Egyesült Államok)
2. Natalia Pudova (független egyéni induló, orosz)
3. Ito Umi (Japán) és Natalija Klivcsucka (Ukrajna)
5. Laura Ganikizi (Kazahsztán) és Natalija Varakina (független egyéni induló, fehérorosz)

55 kg (19 induló). Döntő: Malmgren – Hernandez Guerra 10-0
U23-as világbajnok: Emma Malmgren (Svédország)
2. Zeltzin Hernandez Guerra (Mexikó)
3. Oleszandra Homonec (Ukrajna) és Amani Jones (Egyesült Államok)
5. Jekaterina Karpuskina (független egyéni induló, orosz) és Bhavika Patel (India)
... 7. Szenttamási Róza (Magyarország)

59 kg (20 induló). Döntő: Vinnik – Anjli 7-4
U23-as világbajnok: Szolomija Vinnik (Ukrajna)
2. Anjli Anjli (India)
3. Tokuhara Himeka (Japán) és Liang Hung (Kína)
5. Anasztaszija Szidelnikova (független egyéni induló, orosz) és Aurora Russo (Olaszország)

68 kg (20 induló). Döntő: Isij – Bas 8-1
U23-as világbajnok: Isij Ami (Japán)
2. Nesrin Bas (Törökország)
3. Monika Monika (India) és Alina Sajucsuk (független egyéni induló, orosz)
5. Tu Hszin-cö (Kína) és Brooklyn Hays (Egyesült Államok)
... 14. Szabados Noémi (Magyarország)

76 kg (13 induló). Döntő: Makoyed – Cseng tus 8-0-nál
U23-as világbajnok: Yelena Makoyed (Egyesült Államok)
2. Cseng Suj-jen (Kína)
3. Jamamoto Nodoka (Japán) és Valerija Trifonova (független egyéni induló, orosz)
5. Alina Jertostik (Kazahsztán) és VIRÁG ZSÓFIA (MAGYARORSZÁG)

A szerdai súlycsoportok programja:

2024. október 23. (szerda)
10.30 – 14.00 | Selejtezők
16.45 – 17.45 | Elődöntők

2024. október 24. (csütörtök)
10.30 – 14.00 | Vigaszági mérkőzések
18.00 – 20.30 | Helyosztók és eredményhirdetések
Online stream: UWW+

A sorsolás:

55 kg (19 induló). Szenttamási Róza (Csepel TC-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Mihaela Samoil (moldovai)

Az ágára sorsolt még: Valdes (chilei), Jones (amerikai), Lu (kínai), Hernandez (mexikói), Seal (kanadai), Patel (indiai), Shirinova (azeri), Kadirbek (kirgiz).

68 kg (20 induló). Szabados Noémi (FTC-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Du Hszinze (kínai) vagy Manola Szkobelszka (ukrán)

Az ágára sorsolt még: Tuvsindzsarga (mongol), Nurtajeva (kirgiz), Monika (indiai), Pantiru (román), Isij (japán), Molnár (szlovákiai), Parrado (kolumbiai).

76 kg (13 induló). Virág Zsófia (Soltvadkerti TE-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Negyeddöntő: Brianna Fraser (kanadai) vagy Laura Kuehn (német)

Az ágára sorsolt még: Trifonova (független egyéni induló, orosz), Cseng (kínai), Guerrero (Puerto Rico-i).