Cikk keresés:    

Elekes Enikő és Virág Zsófia is kikapott a vigaszágon

2022. 08. 16., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Nem sikerült jól a szófiai U20-as világbajnokság csütörtöki versenynapja a magyar versenyzők szempontjából. Öt női birkózónk közül csak a 62 kilogrammos Soliman Yasmine tudta megnyerni első mérkőzését, a második fordulóban azonban Matyi Vivienhez (53 kg), Béres Adriennhez (57 kg), Elekes Enikőhöz (65 kg) és Virág Zsófiához (72 kg) hasonlóan ő is legyőzőre talált. Ötük közül Elekes és Virág került vigaszágra, azonban mindketten kikaptak és a többiekhez hasonlóan kiestek a versenyből.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Nyolcaddöntők:
53 kg: Mihaela Samoil (moldovai) - Matyi Vivien 10-0
- a moldovait a következő körben az ukrán legyőzte, így Vivi kiesett

57 kg: Zejnep Bajanova (kazah) - Béres Adrienn 10-0
- a kazah nem jutott döntőbe, így Béres kiesett

62 kg: Soliman Yasmine – Bianca Contrafatto (olasz) 10-3
- az alégriait legyőző azeri jön a negyeddöntőben

65 kg: Mahiro Jositake (japán) - Elekes Enikő 8-2
- a japán a döntőig meg sem állt, Elekes tehát vigaszgára került

Negyeddöntők:
62 kg: Birgal Sultanova (azeri) - Soliman Yasmine 11-2
- az azerit legyőzték az elődöntőben, Soliman ezzel búcsúzott

72 kg: Amit Elor (amerikai) - Virág Zsófia 10-0
- Virág a vigaszágon folytathatja, miután az amerikai döntős lett

Vigaszági mérkőzések:
65 kg: Leese Larramendy (amerikai) - Elekes Enikő 10-9

72 kg: Zajneb Szgajer (tunéziai) - Virág Zsófia 5-0

-------------------------------------------------------

A csütörtöki súlycsoportok végeredménye:

53 kg (16 induló)
U20-as világbajnok: Antim Antim (India)
2. Altin Sagajeva (Kazahsztán)
3. Ajaka Kimura (Japán) és Katie Gomez (Egyesült Államok)
5. Natalija Klivcsucka (Ukrajna) és Sajma Mohamed (Egyiptom)
... 13. Matyi Vivien (Magyarország)

57 kg (16 induló)
U20-as világbajnok: Ruka Natami (Japán)
2. Sofia Macaluso (Egyesült Államok)
3. Olekszandr Homonec (Ukrajna) és Sito Sito (India)
5. Zejnep Bajanova (Kazahsztán) és Melda Dernekci (Törökország)
... 14. Béres Adrienn (Magyarország)

62 kg (18 induló)
U20-as világbajnok: Nonoka Ozaki (Japán)
2. Sonam Sonam (India)
3. Adaugo Nwachukwu (Egyesült Államok) és Irina Bondar (Ukrajna)
5. Bermet Nuridin Kizi (Kirgizisztán) és Birgul Soltanova (Azerbajdzsán)
... 9. Soliman Yasmine (Magyarország)

65 kg (16 induló)
U20-as világbajnok: Mahiro Jositake (Japán)
2. Priyanka Priyanka (India)
3. Dilnaz Szazanova (Kirgizisztán) és Hadidzsa Dzslaszi (Tunézia)
5. Gulmira Ajtmuratova (Üzbegisztán) és Reese Larramendy (Egyesült Államok)
... 10. Elekes Enikő (Magyarország)

72 kg (12 induló)
U20-as világbajnok: Amit Elor (Egyesült Államok)
2. Anasztaszija Panasszovics (Kazahsztán)
3. Szumire Nijkura (Japán) és Reetika Reetika (India)
5. Vanesza Georgijeva (Bulgária) és Zajneb Szgajer (Tunézia)
... 12. Virág Zsófia (Magyarország)

Női csapatpontverseny:
1. Japán 230 ponttal
2. India 160 ponttal
3. Egyesült Államok 124 ponttal
... 7. Magyarország 56 ponttal

------------------------------------------------------- 

A csütörtöki súlycsoportok programja:
(magyar idő szerint)

2022. augusztus 18. (csütörtök)
10.00 – 12.30 | Selejtezők
15.45 – 16.45 | Elődöntők

2022. augusztus 19. (péntek)
10.00 – 14.30 | Vigaszági mérkőzések
17.00 – 19.30 | Helyosztók

Online stream: https://uww.org/event/world-championships-60

A sorsolás:

53 kg (16 induló). Matyi Vivien (ESMTK-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Mihaela Samoil (moldovai)

Az ágára sorsolt még: Klivcsucka (ukrán), Kadrbek Kizi (kirgiz), Jankurtaran (azeri), Kimura (japán), Andrich (német), Antim (indiai).

57 kg (16 induló). Béres Adrienn (Budapesti Honvéd SE) 
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Zejnep Bajanova (kazah)

Az ágára sorsolt még: Homonec (ukrán), Hoeie (norvég), Natami (japán), Cross (kanadai), Sion (francia), Michalcova (cseh).

62 kg (19 induló). Soliman Yasmine (Pécsi EAC -KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Bianca Contrafatto (olasz)

Az ágára sorsolt még: Szodani (algériai), Scheel (német), Soltanova (azeri), Oeverby (norvég), Ozaki (japán), Bondar (ukrán), Staneta (lengyel), Taneva (bolgár).

65 kg (16 induló). Elekes Enikő (Kőbánya SC -KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Mahiro Jositake (japán)

Az ágára sorsolt még: Larramendy (amerikai), Polowczyk (lengyel), Dzslasszi (tunéziai), Braschi (olasz), Altanszuh (mongol), Svensson (svéd).

72 kg (12 induló). Virág Zsófia (Soltvadkerti TE -KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Negyeddöntő: Zajneb Szgajer (tunéziai) vagy Amit Elor (amerikai)

Az ágára sorsolt még: Retika (indiai), Hung (tájpeji), Burgess (kanadai).