Cikk keresés:    

Elekes ezüstérmes, Virág ötödik az U20-as Eb-n

2022. 06. 29., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A 65 kilogrammos Elekes Enikő révén pénteken is született magyar érem a római U20-as Európa-bajnokságon. A Kőbánya kadet világ- és Európa-bajnoka svéd és olasz ellenfeleit is magabiztos birkózást bemutatva győzte le a döntőbe vezető úton, ott azonban nem bírt ukrán riválisával, így első éves juniorként ezüstérmet szerzett az U20-as korosztályban. Eközben a 72 kilogrammos Virág Zsófiának is minden esélye meg volt az éremszerzésre, ám az olasz és román legyőzését követően előbb az ukrántól kapott ki, majd a bronzért vezetett az azerivel szemben, végül kétvállra fektették és ötödik lett.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
53 kg: Patricia Iurascu (román) - Matyi Vivien tus 7-0-nál
- a román kikapott a némettől, így Matyi nem került vigaszágra

57 kg: Othelie Hoeie (norvég) - Béres Adrienn tus 7-0-nál
- a norvégot a francia legyőzte, így Béres versenye véget ért

72 kg: Virág Zsófia – Fabiana Dattilo (olasz) 10-2
- a román lesz az ellenfél a negyeddöntőben

Nyolcaddöntők:
62 kg: Soliman Yasmine – Evangelia Tranu (görög) 4-0
- a románt legyőző ukrán jön a negyeddöntőben

Negyeddöntők:
62 kg: Irina Bondar (ukrán) - Soliman Yasmine 11-0
- az ukrán kikapott az azeritől, így Soliman versenye véget ért

65 kg: Elekes Enikő – Nora Svensson (svéd) 10-0
- a szerbet legyőző olasz jön a döntőbe jutásért

72 kg: Virág Zsófia - Paula Rotaru (román) 10-4
- az azerit legyőző ukrán lesz az ellenfél az elődöntőben

Elődöntők:
65 kg: Elekes Enikő - Veronica Braschi (olasz) 9-0
- a fináléban a lengyelt, németet és törököt legyőző ukrán következik

72 kg: Irina Zablocka (ukrán) - Virág Zsófia 10-0
- a bronzcsatában az ukrántól tusvereséget szenvedő azeri lesz az ellenfél

Bronzmérkőzések:
72 kg: Marziya Sadigova (azeri) - Virág Zsófia tus 6-10-nél

Döntők:
65 kg: Manola Szkobelszka (ukrán) - Elekes Enikő 7-0

A csütörtöki súlycsoportok programja:

2022. június 30. (csütörtök)
11.00 – 13.30 | Selejtezők
16.45 – 17.45 | Elődöntők

2022. július 1. (péntek)
11.00 – 14.00 | Vigaszági mérkőzések
18.00 – 20.30 | Helyosztók

Online stream: https://uww.org/event/european-championships-30

A sorsolás:

53 kg (15 induló). Matyi Vivien (ESMTK-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Iurascu (román)

Az ágára sorsolt még: Andrich (német), Sernauskaite (litván), Ayachi (francia), Ferone (olasz), Mihova (bolgár), Wisniewska (lengyel).

57 kg (9 induló). Béres Adrienn (Budapesti Honvéd SE) 
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Hoeie (norvég)

Az ágára sorsolt még: Sion (francia), Homonec (ukrán), Lirca (román).

62 kg (17 induló). Soliman Yasmine (PEAC-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Tranu (görög)

Az ágára sorsolt még: Bondar (ukrán), Sirbu (román), Dantaite (litván), Perovics (szerb), Thiebaux (francia), Soltanova (azeri).

65 kg (9 induló). Elekes Enikő (KSC-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Negyeddöntő: Svensson (svéd)

Az ágára sorsolt még: Braschi (olasz), Fábián (szerbiai).

72 kg (10 induló). Virág Zsófia (Soltvadkerti TE-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Dattilo (olasz)

Az ágára sorsolt még: Sadigova (azeri), Zablocka (ukrán), Rotaru (román).