Cikk keresés:    

Terék Gerda az Eb után a vb-n is ezüstérmes lett!

2022. 07. 26., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Budapesti Honvéd és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia növendéke, az Eb-második Terék Gerda négy győztes mérkőzés után bejutott a római U17-es világbajnokság csütörtöki döntőjébe. Az 57 kilogrammos versenyző az azeri, az indiai, a német és a török legyőzését követően a szintén remek formában lévő japánnal küzdött meg a vb-címért, ám az első menetben kétvállal kikapott, második lett. Eközben Szabó Szonja egy-egy győztes és vesztes összecsapás után búcsúzott a versenytől, míg Fáth Laura egy vereség után esett ki.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
57 kg: Terék Gerda – Hiurai Hurbanova (azeri) 5-3
- az india következik a nyolcaddöntőben

65 kg: Szabó Szonja – Arina Iszmajilova (kazah) 2-1
- a második körben az amerikai lesz az ellenfél

Nyolcaddöntők:
49 kg: Ajimbul Abilova (kazah) - Fáth Laura 10-0
- a kazahot a döntőbe jutásért az azeri legyőzte, tehát Fáth kiesett

57 kg: Terék Gerda - Liza Tomar (indiai) 3-2
- a kanadait és svédet legyőző német lesz az ellenfél a negyeddöntőben

65 kg: Sydney Perry (amerikai) - Szabó Szonja 5-0
- az amerikait a japán legyőzte a negyeddöntőben, így Szabó kiesett

Negyeddöntők:
57 kg: Terék Gerda - Naemi Leistner (német) tus 3-1-nél
- a spanyolt és kazahot legyőző török következik a döntőbe jutásért

Elődöntők:
57 kg: Terék Gerda - Tuba Demir (török) tus 2-1-nél
- a moldovait, svájcit, amerikait és üzbéget legyőző japán jön a döntőben

Döntők:
57 kg: Szovaka Ucsida (japán) - Terék Gerda tus 6-0-nál

_________________________________

A szerdai súlycsoportok végeredményei:

43 kg (13 induló)
U17-es világbajnok: Ritika Ritika (India)
2. Erica Pastoriza (Egyesült Államok)
3. Anasztaszija Polszka (Ukrajna) és Elvina Karimzada (Azerbajdzsán)
5. Gulnura Ruszlanova (Üzbegisztán) és Arina Abdullina (Kazahsztán)

49 kg (18 induló)
U17-es világbajnok: Ruzanna Mammadova (Azerbajdzsán)
2. Mihoko Takejucsi (Japán)
3. Fabiana Rinella (Olaszország) és Sevval Cayir (Törökország)
5. Hegedűs Réka (Szlovákia) és Ajimgul Abilova (Kazahsztán)
... 17. Fáth Laura (Magyarország)

57 kg (26 induló)
U17-es világbajnok: Szovaka Ucsida (Japán)
2. TERÉK GERDA (MAGYARORSZÁG)
3. Tuba Demir (Törökország) és Ulmeken Eszenbajeva (Üzbegisztán)
5. Liza Tomar (India) és Shelby Moore (Egyesült Államok)

65 kg (22 induló)
U17-es világbajnok: Andzsu Szato (Japán)
2. Maria Pantiru (Románia)
3. Reka van Os (Hollandia) és Zsarkinaj Nurlan Kizi (Kirgizisztán)
5. Földesiova Viktória (Szlovákia) és Sydney Perry (Egyesült Államok)
... 12. Szabó Szonja (Magyarország)

73 kg (15 induló)
U17-es világbajnok: Prija Prija (India)
2. Marija Zenkina (Ukrajna)
3. Alina Jertosztik (Kazahsztán) és Lotta Englich (Németország)
5. Kaiulani Garcia (Egyesült Államok) és Makoto Komada (Japán)

_________________________________

A szerdai súlycsoportok programja:

2022. július 27. (szerda)
11.30 – 14.30 | Selejtezők
17.00 – 17.45 | Elődöntők

2022. július 28. (csütörtök)
11.30 – 14.30 | Vigaszági mérőkzések
18.00 – 20.00 | Helyosztók

Online stream: https://uww.org/event/world-championships-58

A sorsolás:

49 kg (18 induló). Fáth Laura (Budapesti Honvéd SE-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Ajimbul Abilova (kazah)

Az ágára sorsolt még: Epp (svájci), Li (tájpeji), Bojnova (bolgár), Mammadova (azeri), Rotaru (román), Cayir (török), Dzsenbajeva (üzbég).

57 kg (26 induló). Terék Gerda (Budapesti Honvéd SE-KIMBA)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Hiurai Hurbanova (azeri)

Az ágára sorsolt még: Tomar (indiai), Dalmyr (svéd), Piroddu (olasz), Leistner (német), Finding (kanadai), Demir (török), Mrackova (cseh), Molina Rodri (spanyol), Petrovics (szerb), Ampelidou (görög), Zmazneva (kazah).

65 kg (22 induló). Szabó Szonja (KESI)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Arina Iszmajilova (kazah)

Az ágára sorsolt még: Nurlan Kizi (kirgiz), Isayeva (azeri), Gen (török), Perovics (szerb), Anjali (indiai), Wasilewska (lengyel), Perry (amerikai), Szato (japán), Konsztantinov (ukrán).