Cikk keresés:    

Több szemmel nézném a birkózást – Lőrincz Viktor

2024. 01. 20., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: RT, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

2023-ban az U23-as kötöttfogású válogatott vezetőedzőjének, Lőrincz Viktornak ítélték oda az Év utánpótlásedzője címet. Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Eb-győztes szakemberrel beszélgettünk az elismerésről és a terveiről.

Lőrincz Viktor nemcsak az U23-as válogatott vezetőedzőjeként tevékenykedett 2023-ban, hanem a felnőtt nemzeti együttes trénereként is. Az utánpótláscsapat egy-egy arany- és ezüstéremmel zárt a bukaresti Európa-bajnokságon, míg a tiranai vb-ről egy bronzéremmel tért haza. Két U23-as kiválóság, Losonczi Dávid és Takács István remekelt a felnőttek között, mindketten kötöttfogású 87 kilóban, előbbi világbajnok lett, utóbbi nyakába Eb-aranyérem került Zágrábban.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy Lőrincz Viktor szerint az U23-as vagy a felnőtt-világversenyeken elért eredmények miatt kapta-e meg az Év utánpótlásedzője címet.

„Ezt nem az én tisztem eldönteni! – vágta rá egyből az egykori klasszis. – Mindenesetre már az is nagyon jólesett, hogy jelöltek. Immár harmadik éve foglalkozom edzősködéssel, ennek ellenére elismerték a munkámat. Külön öröm, hogy szavazás döntött a címről, és a szakmai bizottság méltónak talált rá. Mindez azt mutatja, hogy jó úton haladok, de nem felejtem el, hogy még nagyon az elején járok, szeretnék minél többet fejlődni, hogy visszaadhassam a sportágnak azt a sok jót, amit kaptam tőle.”

Lőrincz Viktor nem felejtette el kiemelni kollégáit, nélkülük ugyanis nem sikerülhetett volna ennyire jól a tavalyi év: „Az eredményekben nagyon fontos szerepe volt a klubedzőknek és a felnőttválogatott szakmai teamjének, Takács Ferencnek, valamint Módos Péternek. Az U23-asok rengeteget edzettek a felnőttekkel, sőt a válogatott nagy részét ők alkotják. Noha a versenyeken én ültem a szőnyeg mellett, csapatmunkának köszönhetők a sikerek, márpedig nekünk remek csapatunk van. Boldog vagyok, hogy ezekhez az eredményekhez én is hozzátehettem valamit.”

Lőrincz Viktor arról tájékoztatott, hogy 2024-től már nem ő az U23-as kötöttfogású válogatott vezetőedzője, a csapat felkészülését innentől Fodor Zoltán és Takács Ferenc irányítja. 

„Nagyon élveztem a munkát, de innentől papíron csak a felnőttválogatottat segítem. Örülök, hogy megkaptam a bizalmat a vezetőségtől. Persze, nem változik sokminden, hiszen az U23-as srácok is velünk készülnek.” 

Azt említette, minél többet szeretne fejlődni. Mire gondolt pontosan?

„Folyamatosan változik a világ, így van ez a birkózásban is. Évről évre új dolgok fedezhetők fel sportágunkban, nem lehet egyetlen utat követni, és ahhoz foggal-körömmel ragaszkodni. Természetesen van egy alapelképzelésem, hogy milyen edző szeretnék lenni, ám ehhez mindig hozzátennék valami újat, több szemmel nézném a birkózást. Szerencsére kiváló kollégáktól tanulhatok, szóval minden adott a fejlődésemhez. Minél többet át szeretnék adni a sportolóinknak, türelemmel és odaadással. Ez az én filozófiám.”