Cikk keresés:    

Tizedik a fiatal felnőtt kötöttfogású csapat a klub-világkupán

2017. 12. 15., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A szabadfogású csapatversenyt követően kötöttfogásban is megrendezésre került immáron negyedik alkalommal a klub-világkupa. Irán fővárosában ezúttal tizenhárom csapat mérte össze tudását, köztük olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, érmesek. A Hajdu Imre vezette magyar együttes többnyire junior és U23-as versenyzőkből állt össze. A mieink végül tizedikként zárták a viadalt.

A résztvevő csapatokat négy csoportra osztották fel, a “Budapest Sport Club” néven birkózó magyarok a ‘C’-be kerültek, az igencsak erős ukrán, valamint a még annál is erősebb török csapattal. Sajnos a papírformának megfelelően két sima vereséggel kezdtek birkózóink. A török Buyuksehir 10-0-ra, majd az ukrán Samson 8-2-re verte csapatunkat. A folytatásban az oroszoktól és az irániaktól hasonló vereségeket szenvedő kirgiz együttes következett ellenfélül, akiket a magyarok nagy csatában, de sikeresen legyőztek Teheránban.

A pénteki helyosztókon tehát a kilencedik-tizedik helyért küzdöttek fiataljaink a román Olympic Hopes csapatával szemben, végül azonban vereséget szenvedtek, a tizedik helyen zárták a csapatversenyt.

Akárcsak szabadfogásban, így ebben a szakágban is komoly csatákat láthattak az érdeklődők. Számos iráni és grúz kiválóság mellett olyan eredményes versenyzők is szőnyegre léptek vendégjátékosként, mint a kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok orosz Roman Vlaszov, vagy mint az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok ukrán Zsan Belenjuk. A jelen nagy sztárjai mellett a múlt nagy bajnokai közül is láthatott versenyzőt a szépszámú közönség, hiszen a moszkvai csapat többek között az athéni olimpia győztesét, a világ- és hatszoros Európa-bajnok legendát, Alekszej Misint is szőnyegre küldte.

A dobogó első két fokára az ünnepélyes eredményhirdetés után az iráni klubok állhattak, míg harmadikként zárt a török küldöttség.

A magyar csapat tagjai:
Edző: Hajdu Imre
55 kg: Andrási József
60 kg: Váncza István
63 kg: Kovács Bence
67 kg: Kozák István
72 kg: Tóth Martin
77 kg: Gégény Dominik
82 kg: Nem állítottunk ki versenyzőt.
87 kg: Martin Bence
97 kg: Érsek Róbert
130 kg: Almási Ferenc
Nemzetközi bíró: Rögler Gábor