Cikk keresés:    

Takács István a Gedzsa-emlékversenyt is megnyerte

2021. 09. 04., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Hat érmet, köztük egy aranyat nyertek a magyar kötöttfogású birkózók Szerbiában, a hat nemzet 82 birkózóját felvonultató Ljubomir Ivanovics Gedzsa-emlékversenyen.

Szeptember első hétvégéjén tartotta az októberi felnőtt birkózó-világbajnokság főpróbáját a magyar kötöttfogású válogatott.

A vébét megelőző utolsó versenyre Szerbiában, a hagyományos Ljubomir Ivanovics Gedzsa-emlékversenyen került sor, amely többek között a komplett orosz és iráni válogatottnak is válogatónak felelt meg. 

A magyar vb-csapat mondhatni már az augusztus végi országos bajnokságot követően összeállt, Mladenovacba azonban néhány súlycsoportban több magyar versenyző is szőnyegre lépett. 

Ilyen volt például a 87 kilogrammos súlycsoport, ahol a bajnokság első három helyezettje, Takács István, Losonczi Dávid és Szilvássy Erik is szerencsét próbált.

Előbbi kettő az ob után a nemzetközi versenyen is megküzdött egymással, ráadásul már az első fordulóban. Ezúttal egy pörgetés döntött Takács javára, aki ezt követően többek között az U23-as Európa-bajnok Margarjant, majd a döntőben a felnőtt Eb-bronzérmes, világkupa-győztes, U23-as világbajnok Alirzajevet is legyőzte az oroszok közül.

Eközben Losonczi a vigaszágon maradt alul a korábban említett Margarjannal szemben, míg a másik ágon Szilvássy egy győzelem után az Eb-második Ozdojevtől kapott ki.

A Módos Péter és Takács Ferenc irányította magyar alakulat további öt érmet szerzett. Vitek Dáriusz szerencsés volt, hiszen az elődöntőben kezdte meg a versenyt, ahol technikai tussal győzte le szerb riválisát, majd a fináléban ugyanekkora arányban kikapott az iránitól, ezüstérmes lett.

A dobogó harmadik fokára Kajtán Olivér, Fritsch Róbert, Lévai Tamás és Szabó László állhattak. Érdekesség, hogy Lévait ezúttal is összehozta a sors a kétszeres olimpiai bajnok Roman Vlaszovval, ám az orosz világklasszis ezúttal lenti helyzetből diadalmaskodni tudott a Honvéd junior Európa-bajnokával szemben.

A kadet-vb-ezüstérmes Érsek Róbert két győztes mérkőzés után egy rossz lépés miatt megsérült az Európa-bajnoki bronzérmes és Európai Játékok-bronzérmes orosz Golovin ellen, így kénytelen volt visszalépni a versenytől. 

A magyar csapat eredményei:
60 kg: 4. Kecskeméti Krisztián
72 kg: 3. Kajtán Olivér
72 kg: 3. Fritsch Róbert
77 kg: 3. Lévai Tamás
82 kg: 3. Szabó László
87 kg: 1. Takács István
130 kg: 2. Vitek Dáriusz
Kiesett: Torba Erik (67 kg), Kismóni Móric (82 kg), Losonczi Dávid (87 kg), Szilvássy Erik (87 kg), Érsek Róbert (97 kg sérülés miatt visszalépett).

A 2021. évi Ljubomir Ivanovics Gedzsa-emlékversenyen Makula Tamás nemzetközi bíróként képviselte Magyarországot.