Római téli „vakáció” – kötöttfogás
2020. 02. 09., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Sike András szövetségi kapitány ismét nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő heti Európa-bajnokság nem az év fő versenye, még mielőtt valaki túlzott várakozással tekintene a római viadalra. Az idei Eb az olimpiai részvételre pályázók számára inkább állomás a Tokió felé vezető úton, bár az az igazság, hogy néhány fiatal az olasz fővárosban határozottan leteheti a névjegyét.
Kilenc név, köztük nagy sztárok, feltörekvő fiatalok, tapasztalattal bíró versenyzők. Jó elegynek tűnik.
- Tény, hogy Lőrincz Viktor az egyik legnagyobb éremesélyesünk, ugyanakkor például Torba Erik is tapasztaltnak számít már a fiatal kora ellenére – mondta a kapitány. – Erik persze, még nem büszkélkedhet annyi nemzetközi eredménnyel, mint Viktor, de bízom benne, hogy eljut az előkelőbb helyek valamelyikére. Most a szokásosnál feljebb, 63 kilóban áll szőnyegre. Ha már a tapasztalt versenyzőknél tartunk, mindenképpen ide sorolom Szabó Lacit is (82 kg), aki nagyon sok világversennyel a háta mögött indul. Laci betegeskedik, de a versenyre rendben lesz. Említhetem még a nehézsúlyú Varga Ádámot, ő többszörös Eb- és világbajnoki résztvevő.
A nehézsúly új Ádám számára, hogyan tud hozzáerősödni a súlycsoporthoz?
- Ez nyilvánvalóan nem megy egyik napról a másikra, de sokat erősödött az elmúlt hónapokban, most 112 kiló a súlya. Kérdés, hogy ez mire lesz elég.
Lőrincz Viktor az elmúlt hónapokban kiváló formában vette az akadályokat. Mi a helyzet vele?
- Most nem kell, hogy jó formában legyen. Nincsen csúcsformában, mert munkából megy az Európa-bajnokságra, ráadásul a térde is kicsit megroppant, de remélem, hogy ez nem fogja különösebben zavarni.
Kecskeméti Krisztián újonc, de végül is Váncza István sem számít régi motorosnak a felnőtt világversenyek tekintetében annak ellenére, hogy Pisti a budapesti vébén szerepelt már, és emlékezetes pillanatokkal ajándékozott meg bennünket. Tőlük mire számít kapitány úr?
- Pisti a budapesti világbajnokságon 63 kilóban indult, tehát valóban nem teljesen újonc, de a 67 kilóban igen. Elsődleges, hogy szerezzen hasznos tapasztalatokat, de benne van bravúr lehetősége is, emlékezzünk csak arra, hogy a budapesti vébén legyőzte a román Európa-bajnokot. Bízom benne, hogy Rómában sem adja alább. Krisztiántól tisztes helytállást várunk.
A Lévai Zoltán – Fritsch Róbert kettős ugyancsak a fiatalok közé tartozik, de nekik már nem szokatlan egy Európa-bajnokság légköre. Ez esetleg a dobogó közeli helyezésekben is megmutatkozhat?
- Zoli az egyik legígéretesebb fiatal versenyzőnk, és megítélésem szerint képes lehet arra, hogy dobogóra álljon. Robi ugyancsak edződött már hasonló légkörű versenyeken, az utánpótlás kontinensviadalokon már ő is elért sikereket.
Ha már az utánpótlás korosztályok kiválóságai kerültek szóba, a 97 kilóban induló Szőke Alex junior Európa-bajnok, és korábban a kadet világ- és Európa-bajnokságon is diadalmaskodott. A felnőttek között mire számíthatunk tőle?
- Ő a csapatunk legfiatalabb tagja, még mindig junior korú, és kiérdemelte, hogy ezen az Eb-n elindulhasson. Biztos vagyok benne, hogy Alex nagyot fog alkotni a felnőttek között is. Az más kérdés, hogy most, Rómában történik-e meg ez a kiugrás vagy várnunk kell még egy-két évet, de reményeink szerint hamarosan örülhetünk az újabb sikereinek, amelyeket már a felnőtt mezőnyben arat.
Sike András elmondta még, hogy nagyon kemény alapozáson van túl a csapat. A római hiányzók - tehát Lőrincz Tamás, Korpási Bálint és Szilvássy Erik – sem maradnak verseny nélkül, hiszen az Európa-bajnoksággal egy időben a kubai fővárosban, Havannában vesznek részt a város hagyományos nemzetközi viadalán. A kapitány mindenkit próbál „tűzben tartani” az olimpiai kvalifikációs verseny előtt, amelynek az európai fordulóját Budapest rendezi meg márciusban.