Cikk keresés:    

Repka: „Hazudnék, ha azt mondanám, álmatlan éjszakáim vannak”

2024. 04. 24., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: RT, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) márciusi beszámoló és egyben tisztújító közgyűlésén ünnepélyes keretek között beiktatták a Magyar Birkózó Hírességek Csarnokába a 2024-es jelölteket, versenyzői kategóriában az olimpiai és négyszeres Európa-bajnok Repka Attilát is. Mások mellett az elismerésről is beszélgettünk vele.

Az olimpiai bajnoki aranyérmére vagy a négy Európa-bajnoki címére büszkébb? – tettük fel a kérdést Repka Attilának.

„Nem tudok különbséget tenni, az összes eredményemre egészében vagyok büszke. Fájó pont, hogy a világbajnoki aranyérem nem jött össze, de hazudnék, ha azt mondanám, emiatt álmatlan éjszakáim vannak” – fogalmaz Repka Attila, akinek nem teljesen igaz a kijelentése, hiszen 1986-ban felállhatott a vb-dobogó legfelső fokára, igaz, „csak” a juniorok között. A felnőttmezőnyben az 1990-es római vb-n bronz-, 1995-ben Prágában ezüstérem jött össze – csakúgy, mint az összes többi dobogós helyezése esetében, a kötöttfogású 68 kilogrammosok között.

Arról, hogy beiktatták a Magyar Birkózó Hírességek Csarnokába, azt mondta: „Lehet, hogy kívülről ez nem látszik, de a birkózócsaládon belül ez hatalmas elismerés, éppen ezért nagyon büszke vagyok rá. Egyébként ezek a szavazások mindig kétélűek, én magam is fel tudnék sorolni még minimum tíz olyan embert, aki bármikor megérdemelné. Ezúttal rám esett a választás, és ez nagyon megtisztelő.”

Repka Attila napjainkban a DVTK birkózószakosztályának vezetőjeként tevékenykedik, s nem kérdés, szívvel-lélekkel végzi a feladatát: „Heti tíz-tizennégy edzést tartok, és a kollégák segítségével gőzerővel dolgozunk a bázisunk építésén. Öt vidéki iskolában, illetve két miskolci suliban kihelyezett központunk van, amelyben testnevelésóra keretein belül tartunk birkózóedzésket. Épp most rendeztünk háziversenyt a gyerekeknek, amelyen nyolcvanhét indulónk volt. Négyen vagyunk DVTK-edzők, plusz Deák-Bárdos Mihály is besegít, és bizony folyamatosan úton vagyunk. Vannak válogatott versenyzőink is, tavaly két érmet nyertünk az utánpótlás-világversenyeken, szóval úgy gondolom, jó úton haladunk. Bízom benne, hogy ugyanezt a jó tendenciát fenn tudjuk tartani” – zárta Barcelona olimpiai bajnoka.