Cikk keresés:    

Pozitív emlékekkel távozott Varsóból

2021. 04. 25., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Érdekes napokat tudhat maga mögött Sastin Marianna (62 kg) és férje, egyben edzője, Wöller Ákos: a magyar klasszis mérkőzés nélkül jutott a lengyelországi Európa-bajnokság döntőjébe, végül ezüstérmet nyert.

Szürreális, eddig talán még sose látott eseményt élt át világbajnoknőnk, Sastin Marianna a Varsóban zajló Európa-bajnokságon. Első ellenfele, a vb- és kétszeres Eb-aranyérmes bolgár Tajbe Juszejn nem jelent meg a mérlegelésen. A magyar mérkőzés nélkül jutott az elődöntőbe. Ott a rivális az Eb-harmadik lengyel Katarzyna Madrowska volt, aki a negyeddöntőben technikai tussal verte a török Aksoyt. Csakhogy erre az összecsapásra sem került sor, mivel a lengyel megsérült. Sastin mérkőzés nélkül jutott döntőbe.

  • „Egészen hihetetlen volt mindezt megtapasztalni – így Sastin Marianna. – Azt már korábban tudtam, hogy Juszejn nem lép szőnyegre, de hidegzuhanyként ért a hír, miszerint Madrowska sem áll ki ellenem. A lengyelek a helyszínen, már az elődöntő előtt közölték az információt, és először azt hittem, csak szórakoznak velem. Aztán láttam, hogy Katarzyna felpolcolt lábakkal fekszik. Egyáltalán nem ezért jöttünk, becsülettel felkészültem, és sok jó meccset akartam birkózni.”

Ha sokat nem is, de egyet sikerült. Mégpedig a döntőben, az ukrán Irina Koljadenko ellen, akivel szemben 4–1-es vereséget szenvedett, és így a dobogó második fokára állt fel. Marianna úgy érzi, mindent megtett a győzelemért, szerinte jól birkózott. 

De hogy látta teljesítményét az edző-férje, Wöller Ákos?

  • „Koljadenko jelenleg a világ három legütőképesebb birkózója között van ebben a súlycsoportban. Mariann ehhez képest kifejezetten jól mozgott, a koordinációjával és az állóképességével sem volt probléma. Olyan mérkőzést tudhat maga mögött, amely után lemérhettük, hol is tart valójában a tokiói olimpia előtt. Mindent összevetve tetszett, amit láttam.”

Pozitív emlékekkel távozol erről az Európa-bajnokságról? – tettük fel a kérdést Sastinnak.

  • "Tulajdonképpen igen, hiszen dobogóra állhattam."

Marianna pályafutása során 11. alkalommal vett részt kontinensviadalon, s immár tizenkétszer állhatott dobogóra világversenyen.

Ez volt karriered utolsó Eb-je? – szegeztük az újabb kérdést a 37 éves klasszisnak.

  • Bocsánat, hogy közbeszólok! Tokió után fiunknak, Olivérnek lesz egy kistestvére, és utána, Párizsban visszatérünk! – vette át a szót Wöller Ákos.

Ezt engedelmeddel megírom viccesen – fogadtam mosolyogva a hírt.

  • Természetesen, de ne viccesen! – zárta le Ákos.

Azt is megtudtuk, hogy Sastin a tokiói játékokig Bulgáriában, Budapesten, Lengyelországban és Spanyolországban is edzőtáborban vesz részt, emellett két nemzetközi felkészülési versenyen biztos elindul.