Nemzetközösségi kitérő után

2014. 10. 11., írta: Sütő Péter, fotót készítette: Magán, cikket feltöltötte: Honlap-szerkesztőség

Már a felkérés is komoly nemzetközi elismerésnek számított. Lencsér Mátyás versenyszervezési menedzsereként részt vett a Brit Nemzetközösségi Játékok birkózóversenyének előkészítésében és lebonyolításában. Köszönő levelében a FILA főtitkára is sikeresnek minősítette a viadalt, és Matyit személy szerint is említi.

● Mintha külön világban, buborékban éltem volna márciustól augusztusig Glasgow-ban – kezdi úti beszámolóját. – Rengeteget dolgoztunk, ám a skót házigazdáknak a játékok iránti lelkesedése ránk is átragadt, és minket sem hagyott elfáradni. Az ott töltött hetek alatt sok emberrel ismerkedtem meg, és kötöttem barátságot. Számomra a „skótság” immár a vendégszeretet, a segítőkészséget és az életvidámságot jelenti, nem pedig a viccbéli fukarságot.
- Mennyi időd volt belelendülni, beilleszkedni?
● Semmi. Már az első naptól teljes gőzzel kellett dolgozni, hiszen a birkózóstáb csak márciusban állt össze véglegesen. Huszonkét ország százötven versenyzőjét regisztráltuk. Az ideális edzés- és versenykörülményeket kellett előkészítenünk, majd a versenyek során biztosítanunk. Továbbá a sok bíró, edző, sportvezető munkájának koordinálásáról, a mindehhez szükséges feltételekről kellett gondoskodnunk. Szállás, transzfer, szőnyegek, öltözők – minden, ami egy versenyhez kell. De nem darálódtunk be, még olyan apróságra is gondoltunk, hogy a challenge-kor bedobandó szivacsokat kék és piros skótkockás anyagba varrassuk. Július 23-tól, a verseny tartama alatt, az addig napi tíz órán át tartó munka megduplázódott, de végig jól bírtuk, és ez a versenyek színvonalán is meglátszott.
- Nemzetközi stáb tagjaként dolgoztál. Milyen volt az összhang?
● Hibátlan. A szűkebb stábunk négyfős volt. A competition (verseny) menedzsere a portugál Pedro da Silva volt, az asszisztens egy új-zélandi kolléganő és még egy görög ex-birkózó is a csoport tagja volt. Én technical operation (versenyszervezési) menedzserként dolgoztam. Két másik küzdősport – az ökölvívás és a cselgáncs – operatív négyesével tevékenykedtünk egy fedél alatt, így aztán csak „Combat Corner”-nek („harci, küzdősport saroknak”) neveztük az irodánkat. Fontos, hogy száz önkéntes segítette a mi négyesünk munkáját, akik komoly alapozást kaptak tőlünk a Skót Nemzeti Stadion konferenciatermében, és a Játékok kezdetén már nemcsak lelkesen, hanem szakszerűen is segítették a birkózóversenyek lebonyolítását.
- Mi idehaza többnyire csak annyit tudunk, hogy a Commonwealth Games jelentős eseménysorozat. Te viszont ott voltál...
● Akik testközelből is belepillanthattak már ebbe a világra szóló eseménybe, amelyet Brit Nemzetközösségi Játékoknak neveznek, azok tudják, hogy méreteiben, látványosságában, szervezési hátterében, technikai készültségében és protokolljában legfeljebb az olimpiákhoz hasonlítható nagyságrendről van szó. A Játékok fáklyája hetvenegy országot (brit fennhatóság alá tartozó terület) megjárt a kezdő napig, nyelében a királynő levelével, amelyet az indításkor személyesen helyezett bele őfelsége, majd a nyitóceremónián maga olvasta fel a résztvevőknek és talán az egész világnak szóló üzenetét.
- És téged mennyire kapott el az "olimpiai láz", e monumentális rendezvénysorozat a részeseként?
● Ez ellen nem volt orvosság, mindegyikőnket lázba hozott a lelkesedés. Már hetekkel a versenyek kezdete előtt „piros emberek” – vagyis az önkéntesek – lepték el a belvárost, a Clyde-folyó partját. Jó volt közéjük tartozni! Minden helybélinek személyes ügye volt, hogy Skócia a legszebb arcát mutassa a világnak, és ez minket is inspirált. Voltak ügyvédek, orvosok, akik például önkéntesként sofőrséget vállaltak erre az időre, és készségesen végezték ezt a munkát. Valamennyien nagyon vártunk az indulásra, és nem csalódtunk. Fantasztikus volt a nyitó ceremónia, amely legfeljebb a londoni olimpián látottakkal hasonlítható össze. Óriási geg volt például, hogy egy-egy, az adott ország színeibe öltöztetett skót terrier „vezetésével” vonultak be a nemzeti csapatok. És – ahogy az már tradíció – személyesen a királynő nyitotta meg a Játékokat...
- A versenyek hasonlóan parádésra sikerültek?
● Egyértelműen, de nemcsak a helyszíneken tapasztalt színvonal és szervezettség volt „csúcs minőség”, hanem az események médiatálalása is. A birkózóversenyeket például végig élőben közvetítette a televízió. Csak szabadfogás volt programban, s a helyszínen mindig telt ház szurkolta végig. A csarnokok, stadionok falain kívül, az utcákon, tereken éjjel-nappal folyt a fesztivál, pillanatra sem hagyott alább a frenetikus ünnepi hangulat. A kontinensről érkezők (akik eddig nem tudták) megtanulhatták: a világban olyan sportágak is fontosak és érdekesek, mint amilyen a netball, a hetes rögbi vagy a gyepteke, melyben még ötven-hatvan évesek is csúcson vannak.
- A verseny befejezése után írott köszönő levelében a FILA főtitkára is sikeresnek minősítette a birkózók versenyét, és téged személy szerint is említ…
● Mindent megtettünk ezért – és sikerült a célunkat elérnünk. Sok ottani munkatárssal együtt nekem is ez volt az eddigi legnagyobb sportesemény, amelynek a szervezésében részt vehettem. Nagyon hasznosak voltak a 2013-as budapesti világbajnokságon szerzett tapasztalataim, ahogy sokat jelentett az is, hogy mindig támaszkodhattam Simita Zsolt barátom telefonos tanácsadására és Gáspár Tamás is igyekezett „kitekinteni” rám.
- A versenyzők, szakvezetők tudták, hogy magyar vagy?
● Közülük sokan ismertek már a tavalyi vébéről, tehát már ismerősként üdvözöltek, és akivel csak találkoztam, elmondtam, hogy honnan jöttem. Ez a birkózósportban jó referenciának számít, hiszen a magyar versenyszervezőknek nagyon komoly elismertségük van, amelyhez igyekeztem méltó lenni.
- Úgy tudom, hogy az eredményes küldetés után ünnepélyes volt a hazaérkezésed is. Fogalmazhatnám úgy is, hogy „Mátyás királyi” fogadtatásban részesültél a reptéren.
●  Nagy örömet jelentett, hogy a menyasszonyom, a családom mellett a munkahelyi „családom” is várt rám, hiszen a szövetség teljes stábja kivonult a reptérre. Jó érzés közéjük tartozni.