Mikrofonnal a szőnyeg mellett – Novotny Zoltán és a birkózás, 2.rész

2016. 02. 19., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A sportrádiózás élő klasszikusa csaknem öt évtizede közvetít birkózó világversenyekről, és hazánkban ő az, aki a legtöbb magyar sikerről számolt be a világ minden tájáról. Szőnyeg közeli élményeinek se szeri, se száma. Honlapunkon néhány érdekességet már megosztott velünk, most következzen a rendhagyó emlékidézés második fejezete az Életmű-díjas Novotny Zoltántól.

A szűkös napidíj és Tóth István esete

• Tóth István kétszer is nyert világbajnoki címet, 1979 után 1981-ben szintén felállhatott a dobogó legfelső fokára – idézte fel a legendás riporter. – A ’81-es oslói világbajnokságnak van egy másik története is. A Magyar Rádió sportszerkesztőségének vezetője, Roska Miklós feltette a kérdést: tekintettel a szűkös napidíjkeretre csak az egyik világbajnokságra mehetsz el, a vívókat, a birkózókat vagy a súlyemelőket választod? Nagy nehezen eldöntöttem, hogy akkor legyen a birkózó vébé. Gondoltam, hogy az előző évben a birkózóink remekül szerepeltek a moszkvai olimpián, érmeket szereztünk, a magyarok közül a birkózók voltak a legjobbak, a vívók nem nyertek aranyérmet, a súlyemelésben pedig nem várható egy Baczakó Péterhez hasonló áttörés, egyszóval legyen a birkózás. Erre ott álltunk Oslóban, sehol egy aranyérem, és már csak egyetlen döntő volt hátra, a Tóth Pistáé. A lengyel Swierad volt az ellenfél, vezetett is, ráadásul nagyjából fél perccel a vége előtt Tóthot leküldték térdelő helyzetbe. A lényeg, hogy Tóth visszanyúlt, felállt, kijött a térdelőből, nohát ember nem örült jobban ennek a fejleménynek, mint én. Lehet, hogy a világbajnoki közvetítéseim közül ez hangzott a leglelkesebben, de ez azért is történt így, hogy a rádiónál igazolva lássák a kiküldetésemet.

És jött Komáromi Tibor

• Mindhárom világbajnoki győzelmét közvetítettem, és mind a három más volt. A Budapest Sportcsarnokban 1986-ban idétlen módon mindkettejüket, Tibort is, és a lengyel Daras-t is leléptették - a döntőben, ami agyrém, hiszen ki az, aki nem akar nyerni egy aranymeccsen. Fél óráig tüntettek a szurkolók, ezt is közvetítettem, először nem hirdettek világbajnokot, aztán másnap Milan Ercegan, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke mindkét versenyzőnek átadta az aranyérmet. Aztán egy évvel később Komáromi a döntőben megcsinálta a „rebúrt”, a fordított kiemelést német ellenfelével szemben, ez nagy vagányság volt a clermond-ferrand-i világbajnokságon. A következő világbajnokságon Martiniban azzal a szovjet Mamiasvilivel került össze a döntőben, akitől a szöuli olimpia fináléjában kikapott. Komárominak szétment a bokája, gyakorlatilag állni is alig tudott, már-már arról volt szó, hogy ki sem áll Mamiasvili ellen. Ekkor azonban egy amerikai gyúró-orvos valami csodakötést és csodagyógyszert adott Komárominak, aki ettől lehet, hogy csak lelkileg lett jobban, de kihúzta 1-1-el a meccset. Többnyire a földharcot erőltette, hogy ne kelljen annyit állnia, és ezután jött a hosszabbítás. A „féllábú” Komáromi földre vitte az ellenfelét, és ott csinálta meg a győztes fogást. Ez maga volt a hőstett…

Nem lehet, hogy Repka ne nyerjen…

• Voltak sejtéseim és mániáim, például a moszkvai olimpián ragaszkodtam ahhoz, hogy Baczakó Péter súlyemelő versenyét közvetíteni kell. Megnyerte. Ugyanilyen mániám volt 1992-ben, Barcelonában Repka Attila. Letettem a garast Repka mellett, azt mondtam, hogy ha tud nyerni Európa-bajnokságokat, akkor ugyanabban a súlycsoportban világbajnokságot és olimpiát is tudnia kell nyerni. Vébén csak második lett, de az olimpián győzött. Ott a rádiós közös munkánk volt a kunszt. Attila utolsó előtti meccse szinte másodpercre azonos időben zajlott Darnyi Tamás úszódöntőjével. Ha Repka megnyeri, akkor az sokat, pontosabban döntőt ér, ha nem, akkor elfelejtjük. Mi legyen hát? Szóltam Kovács István hangmérnök kollégámnak, hogy közvetítem a meccset, biztos, ami biztos, rögzítsük. Előttem az asztalon a tévé képernyőjén Darnyit néztem, a fülemben Török Laci közvetítését hallottam, én meg a csarnokban Repkát közvetítettem, és mondogattam, hogy amikor Darnyi 100 méternél fordul, akkor Repka ezt meg ezt csinálja. Külön-külön és együtt is tudtuk használni később a két közvetítést.

Egy kis Bárdosi

• A három jut róla eszembe először. Voltaképpen három nap alatt népszerű lett, szinte az ismeretlenségből vált közszeretetnek örvendő emberré. A másik a szabadulóművész Bárdosi, aki a térdelő helyzetből fel tudott állni, és ezért akkor még pont járt, ráadásul ezt a mutatványt a veszedelmes török Yerlikayával szemben is meg tudta csinálni. Hihetetlenül jól ment ez neki. És a harmadik, amiről beszélni kell, az Sándor nyíltsága,őszinteség, nagyon könnyű volt vele interjút készíteni. Sajnáltam, hogy Sydney-ben nem nyerte meg az olimpiát, de örültem az ezüstnek is, és azt is sajnálom, hogy a továbiakban nem futott be olyan pályát, amit lehetett volna. 

Athén előtt jött a tudós „jós”

• Az athéni olimpia előtt nemcsak Majoros István, hanem más sportolók miatt is elmentem a tatai edzőtáborba, ahol éppen csendes pihenő volt, leültem a főépület halljában, és ott ült még egy számomra teljesen ismeretlen ember is. Mondta ugyan a foglalkozását, de sajnos már elfelejtettem a sejtelmes tevékenységet, amiben ő szakértő. A kérdésemre, hogy mit is csinál, elmondta, hogy mindegyik sportolónak felteszi ugyanazt a huszonkilenc kérdést, és a válaszok alapján megállapítja, ki milyen eredményt fog elérni az olimpián. Mondom, hogy akkor nézzük a birkózókat. Jó. Sorolom a neveket: Deák Bárdos Mihály. Erre ő: öt ezüst, túlzottan beleégett, nem tud nyerni. Virág Lajosra – ő volt az egyik kedvencem - is azt mondta a pasas, hogy nem nyer. Füredy Levente, őt szintén nagyon kedveltem. Á, nem, válaszolt az ember, túlságosan bohém. Hát akkor ki fog nyerni? Majoros, vágta rá gyorsan, én meg rögtön megkérdeztem, hogy miért gondolja ezt. Nos, a 29 kérdés alapján kiderült számára, hogy Majoros akarja legjobban a sikert, Majoros összpontosít a legjobban. Én ezeket az információkat remekül fel tudtam használni a közvetítések során.

Ezüstök…

• Mert ezek is megmaradtak, például Fodor Zoltán második helye Pekingben, amikor az olasz Minguzzi győzte le őt. Nagyon kevésen múlott. Vagy Lőrincz Tamás Londonban, ahol nagyon nehéz mérkőzéseket nyert meg, sok-sok magyar borult már a nyakamba a döntő előtt, hogy ez biztosan aranyérem, nem is lehet más. Szünet dúlt éppen akkor, ami nem jött jól, Tamás érezhetően lendületben volt, időnként eksztázisban birkózott, és most ez megtörik. Mondom nekik, hogy Tamás túl sokat tud gondolkodni, spekulálni, és a végén sajnos, a koreai ellen már nem nagyon tudott mit csinálni. Deák-Bárdos Mihály négy világversenyes ezüstmeccsét közvetítettem – ha már az egyik legnagyobb magyar ezüstbányászt említem -, az amerikai Gardner, a finn Ahokas, az orosz Barojev és a kubai Milijan ellen birkózott ezekben a döntőkben. A Gardnerrel és az Ahokas-szal szembeni meccset szinte már megnyerte, de egy-egy apró kihagyás elég volt másodpercekkel a vége előtt, hogy ezüst legyen a vágyott aranyból. Lehet, hogy Misi a kelleténél korábban ünnepelt?

És jönnek még a nevek, a meccsek, Bánkuti Zsolt, Balla József, Toma Mihály, Klinga László, Doncsecz József, az érmek, az emlékek, a kártyapartik, az utak, a beszélgetések, a vacsorák. Igen – tette hozzá Zoltán - az élet a birkózókkal, az nem mindennapi, felejthetetlen. Most akkor mit kívánjunk még, kedves Novotny Zoltán? Riót? Aranyat? Vagy inkább azt, hogy folytasd még, és mesélj.