Cikk keresés:    

MBSZ-segély a rászorulóknak

2023. 01. 15., írta: Deák Zsigmond, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) új segélyezési szabályzatot dolgozott ki, amelynek alapján a rászoruló egykori klasszisok (vagy hozzátartozóik) már meg is kapták a támogatást.

Az MBSZ a múlt év végén a Hagyományőrző és Fair Play-bizottságot bízta meg a feladattal, hogy egy újonnan elkészített szabályzat alapján erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse nyugdíjas egykori klasszisainkat, azok özvegyeit, vagy a felkészítésükben közreműködő edzőket, szakembereket. Fontos kitétel, hogy az olimpiai járadékot kapók ebben a segélyben nem részesülhetnek. Az eseti támogatás a felvetődő szociális és egészségügyi gondok, kegyeleti költségek enyhítésére szolgál, s nem csak az érintett, hanem az érdekében bárki folyamodhat érte. A kérelmező maximum 300 ezer forintot kaphat, az éves keret 3 millió forint, amely további jogos igény esetén 2 millió forinttal kiegészülhet.

Az MBSZ elnöksége november második felében elfogadta a szabályzatot, s azóta már a kifizetések is megtörténtek. A támogatottak névsorát látva nyugodtan mondhatjuk, jó helyre került a segély összege, hiszen olyanok kapták akik így vagy úgy öregbítették a magyar birkózás hírét: Szilvásy Miklósné, Alker Imre, Gulyás Zoltán, Bíró László, Steer Antal, Urbanovics Miklós, Tomin János, Péter István. A szövetség ügyvezető alelnöke, Bacsa Péter így fogalmazott: „Örülünk, hogy az MBSZ történetében először ilyen feladatot is el tudtunk látni.” Mészáros Gyula, a Hagyományőrző és Fair Play-bizottság elnöke ehhez hozzátette, hogy az anyagi támogatáson túl igen mélyen érintette érzelmileg a támogatottakat a törődés, a jószándék, a gondoskodás a szövetség részéről.