Más szemszögből Las Vegasról

2015. 09. 23., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Farkas Tibor, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára 23 év után lett újra aktív szereplője a birkózósportnak, és bár ő is nyilván részben szakmai szemmel, de részben szurkolói érzésekkel figyelte válogatottunk szereplését a világbajnokságon, azért az esemény szervezési részére is kíváncsi volt. A show-ra, és ami mögötte van.

Egyet leszögezhetünk: felfokozott várakozás előzte meg az olimpiai kvalifikációs világbajnokságot. Több oldalú volt az érdeklődés, hiszen a szakmai oldal mellett a média is nagy teret szentelt az eseménynek, és el ne feledkezzünk a helyszínen szurkoló magyarokról, akiknek a hangját a televíziós, illetve az online közvetítések során is hallani lehetett. Köszönet a szurkolásért mindenkinek! Sajnos, a csapat nem tudott maradéktalan örömöt szerezni nekik, de talán a szerencsejátékok fővárosa, a „bűnös” város így is tartogatott számukra örök élményeket.

Farkas Tibor, az MBSZ főtitkára elsősorban a magyar versenyzőkre figyelt, de – tapasztalt sportvezetőként - azért rá-rácsodálkozott bizonyos szőnyegen kívüli dolgokra is.

• Nagyon érdekesen oldották meg a szervezők az úgynevezett holt idők kitöltését, és ilyen adódott például a vigaszági mérkőzések között – mesélte a főtitkár. – Az edzőteremben, és a csarnokban is a kivetítőkön, hatalmas képernyőkön a régi idők birkózását, emlékezetes meccseit idézték fel. Jó, nem voltak ezek annyira régi idők, mert Kovács Pistának a német Seger elleni világbajnoki mérkőzését is megmutatták a vetítéssorozaton, így alaposan megnézhettük, hogyan festett az akkori idők – csaknem négy évtizeddel ezelőtti – szabadfogású birkózása. Sokkal lassúbb volt a tempó, mint manapság, mert mostanában még utolérni, levinni is nehéz az ellenfelet, nem hogy komótosan „elpihengetni” rajta. Persze, a bírók is hajtják a birkózókat, a szabályok is errefelé terelik őket, magyarán ma olyan állóképességgel és mozdulat-gyorsasággal kell rendelkezni, amilyen régen nem volt feltétel.

Mennyire volt szakértő az amerikai közönség, lehetett-e érzékelni a vébé meccsei során?

• Nagyon értik a birkózást, különösen a szabadfogást, és ha a bíró nem jól adta a pontot, akkor bizony a lelátóról kórusban kiabálták be, hogy hány pontot kell adni azért a bizonyos akcióért. Bizony az volt a helyzet, hogy 4-6 ezer ember kinn volt a döntőkön, és szinte bekiabálták az amerikai versenyzőket a sikerbe, néha borsódzott a hátam a buzdítástól. Ha mi ilyet kapunk (oh, az a legendás magyar szurkolás a többezres tömegtől, például a Papp László Sportarénában), akkor lehet, hogy mi is jobban teljesítünk.

Bennünket mint rendezőket mérceként szoktak emlegetni, akkor most lehet, hogy Las Vegas lesz az etalon?

• Nem, egyértelműen nem. Kétségtelenül jó világbajnokság volt, de azért azt, amit mi pluszként szoktunk adni a birkózóversenyek kiváló megszervezése mellett, nem kaptuk meg. Ha Magyarország Eb-t vagy vébét rendez, akkor kedvességben, ajándékokban, a versenyt kísérő egyéb programok terén a szervezők mindig kitesznek magukért. Amerikában „csak” profi módon, a megfelelő körítéssel megrendezték a versenyt, még jól is szerepeltek a birkózóik, tehát jól érezték magukat. Azért az óriási előnyt jelentett, hogy öt-tíz perc gyaloglással minden elérhető volt, a szállodától az edzőteremig, a csarnoktól az ebédlőig. Egy hatalmas épületkomplexumot kell elképzelni, ebben lehetett mozogni, nem kellett kimenni a 40 fokos hőségbe, odabenn a légkondi biztosította a húsz fokos hőmérsékletet.

Mindenesetre a magyar kontingens – a versenyzőkön és az őket kiszolgáló személyeken felül – viszonylag nagy létszámú volt. Kettős vonzás uralkodott, mert mind az éles verseny, mind a város, a hely izgalmasnak, érdekesnek bizonyult.

• Köszönet a szurkolásért mindenkinek, az ott lévő elnökségi tagoknak, a klubok képviselőinek, a veterán birkózóknak, már csak azért is, mert Amerikába elutazni, ott a szállást, ellátást fizetni, bizony nagy anyagi áldozatot követel az egyesületektől, az egyénektől. Nemcsak szurkolni, hanem tanulni is jöttek jó néhányan, elemezgették a tendenciákat, tehát ilyen szemmel is figyelték a birkózást, remek asztaltársaságok alakultak. Hadd említsem meg az egyik asztaltársaság összetételét: ott ült két olimpiai bajnok, egy olimpiai ezüstérmes, világbajnok, Európa-bajnokok, egy Eb-második, vagyis ha az érmeiket fel kellett volna tenni az asztal közepére, akkor az már igen komoly numizmatikai értéket képviselt volna. Sike Bandi, Repka Attila, Komáromi Tibor, Bódi Jenő, Szuromi Jóska, és Sípos Árpi. Árpiról – Európa-bajnoki címet nyert – tudtuk, hogy Las Vegas-ban él, már az első naptól fogva ott volt velünk, és segített a magyar csapatnak, amiben tudott.

Azt érzékeltem itthonról, hogy a birkózó-világbajnokság nagyon sok helyen megjelent, például az M4 sportcsatorna napi 5 órát szánt az eseményre, ami rekord időmennyiség, a rádióban is hallhattunk történésekről, interjúk sora készült a versenyzőkkel, edzőkkel és persze, az írott sajtó szintén bőséges mennyiségben szállította a híreket, színeket.

• A szövetségünk alapgondolata az, hogy a birkózás minél több  médiafelületen megjelenjen, legyen az az elektronikus sajtó – tévé, rádió -, nyomtatott sajtó, online felület. Ehhez olyan módon juthatunk hozzá, hogy a szövetség ebbe invesztál, ezért döntöttünk úgy, hogy az említett médiumok, területek egy-egy képviselőjét meghívtuk, és megadtuk a helyszínről való tudósítás lehetőségét, ez egyébként hat sajtómunkatársat jelent. A szövetség rajtuk kívül természetesen a birkózó csapat tagjainak, vagyis a versenyzőknek, a válogatott edzőinek, orvosnak, gyúrónak, bírónak fizette az utazását, illetve két alelnök, Bacsa Péter és Komáromi Tibor, valamint a főtitkár, azaz jómagam tartoztam, tartoztunk a szövetségi csapatba, én még afféle technikai vezetői tevékenységet  is végeztem – ez a feladataim közé tartozott -, tehát az MBSZ egy minimálisan szükséges létszámú stábnak biztosította a vb-n való részvételét. Ezzel kapcsolatban szeretnék is eloszlatni egy tévhitet, és fontosnak tartom tisztázni, hogy a felsoroltakon kívül sem más elnökségi tag, sem egyesületi vezető, edző, hozzátartozó utazását nem finanszíroztuk.

Ha azt mondom, hogy Las Vegas és a „leg”, akkor a főtitkárnak mi jut erről eszébe?

• Először is az, hogy ilyen méretű induló létszámokkal a férfiaknál én nem nagyon találkoztam, és ez nemcsak mennyiséget, hanem minőséget is jelent, tehát úgy vélem, hogy súlycsoportonként legalább 12-15 olyan versenyző lépett szőnyegre, akik bármikor képesek meglepetést okozni, és helyenként okoztak is. Vagy vegyünk egy másik példát, például a nigériai birkózólányt, aki olyan törékenynek tűnt, mintha öt, lazán összeszerkesztett ropiból állt volna, aztán kiderült, hogy volt ereje, mi több, bronzérmet is szerzett. Nekem már a brazilok is mutattak olyan jeleket, amelyek majd Rióra nyilván felerősödnek, elvégre ők lesznek a házigazdák.

Nos, hát valahol itt fel is függesztettük a beszélgetést, aminek a fonalát majd máskor újra felvesszük. Természetes módon adódik a folytatás lehetősége, és remélem, hogy Farkas Tibornak sem lesz ellenére, ha a jövő évi olimpiai kvalifikációs versenyek kapcsán ezeken a hasábokon ismét szóba elegyedünk.