Losonczi Dávid: Nekem az emberség az elsődleges célom

2024. 10. 03., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: Sportért Felelős Államtitkárság/Kelemen Ádám, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A csalódást jelentő olimpiai ötödik helyből sok erőt merített világbajnok kötöttfogású birkózónk, Losonczi Dávid (87 kg), aki levonta a megfelelő következtetéseket a Párizsban történtekből, és most már csak a jövőre koncentrál.

Szűk két hónap távlatából hogyan látod az olimpiai szereplésedet?

• Nem tudok örülni az ötödik helynek, mert nem ez volt a cél. Az elődöntőben és a bronzmérkőzésen is hajszál választott el a sikertől. Az előbbi vereség után olyan mély mentális gödörbe kerültem, amelyből nem tudtam másnapra kimászni, emiatt nem jött össze végül a dobogó sem. 

Azóta sikerült kikerülni belőle?

• Persze, mindent átértékeltem már. Nem vagyok boldog az elért eredményemmel, de rengeteget tanultam, sokkal jobb és érettebb versenyzővé váltam. 

Kanyarodjunk vissza az elődöntőre. A későbbi győztes bolgár Szemen Novikovtól kaptál ki úgy, hogy az azt megelőző mindhárom egymás elleni összecsapásotokon simán megverted. Mi volt az oka annak, hogy ezúttal nem a te kezedet emelték a magasba?

• Mindenki azt gondolta, hogy ha botlom, akkor az csak a negyeddöntőben, az idei Európa-bajnok Alekszandr Komarov ellen történhet meg. Amikor őt legyőztem, akkor kis megnyugvást éreztem, nem kiabáltam el semmit, de megnyugodtam, eltűnt a teljes gőz. Sokat nem vett el, talán öt százalékot, de pont ez kellett volna ahhoz, hogy én jussak be a döntőbe. Nagyon rosszul érintett, de hiszem, hogy minden okkal történik, és pozitívan látom már a helyzetet. Bátran kijelentem, hogy nem állok meg az olimpiai aranyéremig!

Hiányzott belőled a „tank”. Nem lehet azt mondani, hogy rosszul birkóztál, de nem azt a dinamikus, robbanékony, az ellenfelét felőrlő Losonczi Dávidot láttuk Párizsban, mint mondjuk a 2023-as belgrádi világbajnokságon.

• Én sem éreztem a tankot, nem úgy birkóztam, mint a vb-n. Meg voltam szeppenve, nem tudtam kizárni azt, hogy épp olimpián birkózom. Hatványozottan foglalkozott velünk a sajtó, hatalmas közönség előtt léptünk szőnyegre, több ezer ember szurkolt, dübörgött az egész csarnok. Persze, készültem rá, sportpszichológussal, olimpikonokkal is beszéltem arról, hogy ezt miként kellene kezelni, de nem tudtam kizárni. Ez volt életem első olimpiája, meg kellett élni. Arról nem is beszélve, hogy hatalmas nyomással mentem ki, amelynek egy részét én tettem magamra. Azt vártam, és mások is azt várták, hogy aranyéremmel térek haza. Úgy hiszem, ez hiba volt, úgy kellett volna kimennem, hogy kibirkózom magam, és lesz, ami lesz. Azt hiszem, mindezek együttesen okozták azt, hogy nem volt meg ugyanaz a „flow”, mint a világbajnokságon.

A Turpal Bisultanov ellen elveszített bronzmeccset követően úgy fogalmaztál, hogy sajnos nem tudtál dicsőséget szerezni az országnak. Ezt most is így látod?

• Rengetegen szurkoltak és írtak nekem, úgy éreztem, hogy magam miatt nem lett meg a bronzérem, és ezzel csalódást okoztam. Haragudtam magamra. De aztán szívmelengető reakciókat kaptam, olyanokat mondtak az emberek, hogy elsírták magukat a nyilatkozatom miatt vagy épp libabőrösek lettek a meghatottságtól. Ez megfordította bennem a dolgokat, azt mutatja, hogy valamit azért mégiscsak sikerült elérnem. El sem tudom mondani, hány üzenetet kaptam arról, hogy büszkék rám. Innentől ha akarnék sem tudnék szomorú lenni. Nekem az emberség az elsődleges célom, hogy azért szeressenek, aki vagyok, ne azért, amit elértem. Nyilván nem az ötödik helyért mentem ki, de az emberek ettől függetlenül is szerettek, azért, aki vagyok. Ez minden szempontból nagyon sokat adott, hatalmas motivációt jelent a jövőre. Szóval mindent összevetve: nagy lecke, drága tanulópénz volt Párizs, mégis pozitív élményként maradt meg.

Ez azt jelenti, hogy teljes gőzzel tudtad folytatni a munkát?

• Eleinte nem volt túl sok motivációm, de ahogy teltek a napok, egyre jobban vágytam az edzésre. Ez az életem, szeretek birkózni, magától visszajött a lendület. Most azonban újra megállt a munka, múlt hétfőn megműtötték a térdemet, szóval nagyjából három hét kihagyás vár rám.

Mennyire súlyos a helyzet?

• Régóta tudom, hogy ez vár rám, de az olimpiára készültem, nem foglalkoztam vele. Most azonban már muszáj volt meglépni. A tervem az, hogy az alapozásnak már tökéletes állapotban vágjak neki. Nemrégiben jártam kontrollon, az orvos szerint minden a legnagyobb rendben halad.

Párizsban azt is nyilatkoztad, hogy az ötödik helyért járó jutalmadat szeretnéd felajánlani jótékony célra. Mekkora összegről beszélünk?

• Tizenötmillió hétszázezer forintról, ezt kiegészítem tizenhatmillióra. Épp a napokban írom meg az adományozó levelet, folyamatban van. Három részre osztom szét, azt egyelőre nem szeretném elmondani, kik kapják, annyit azonban elárulhatok, hogy az egészségügyet, lakhatási problémákkal küzdő embereket és állatmenhelyeket egyaránt szeretnék belőle támogatni. 

Miért döntöttél úgy, hogy ilyen célra fordítod az összeget?

• Tavaly a vb-címem után járó jutalmamból is adományoztam. Amikor odaadtam, az hihetetlenül szép pillanat volt, rengeteget jelentett nekik és nekem is. Ezek olyan csodák, amelyekért megéri csinálni ezt az egészet. Hál’ Istennek megvan mindenem, tizenhatmillió forinttal nem lennék se több, se kevesebb, azoknak az embereknek viszont nagy szükségük van rá, akiknek ezt adom. Soha nem a pénzért birkóztam, a célom az, hogy dicsőséget szerezzek Magyarországnak, és egészen biztos, hogy a jövőben is ugyanígy gondolkozom.

Több meghívásnak is eleget tettél az elmúlt időszakban. Egészen pontosan milyen programokon vettél részt?

• Főként iskolákba járok, egész sok helyre hívnak, többnyire sportnapokra. Ezeken mesélek a tapasztalataimról, és arról, hogyan élem meg a kudarcot, mi a motivációm, milyen példát követek. Ezek is sokat jelentenek, mert azt tapasztalom, hogy azoknak is, akiknek mesélek. Mindig hangoztatom: az a legfontosabb, hogy soha ne adjuk fel, a kemény munkának és a küzdelemnek mindig meg lesz az eredménye, és előbb vagy utóbb elérjük az álmunkat. Ebben hiszek, erre buzdítok mindenkit.