Cikk keresés:    

Kozma után Matura

2017. 10. 24., írta: MBSZ, fotót készítette: MET, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Mozgásban kultúra! elnevezésű sorozat keretében a kétszeres olimpiai bajnok Kozma István után a magyar birkózás egy másik nagy egyénisége, a versenyzőként, edzőként és sportvezetőként is sikeres Matura Mihályról nyílt emlékkiállítás az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban.

A szövetségi kapitányként, a hazai szövetség elnökeként, a MOB elnökségi tagjaként, a nemzetközi szövetség alelnökeként is ténykedő, 1900-ban született és 1975-ben elhunyt sportember – aki versenyzőként kétszeres Eb-bronzérmes ,s részt vett az 1924-es párizsi olimpián – szinte egész életét a XIII. kerületben élte le, innen a helyi kötődése.

A kiállítás megnyitóját megtisztelte jelenlétével Matura Mihály menye, az első magyar női világbajnok, Sastin Marianna, a sportág egykori kiválóságai közül többek között Varga János, Csatári József és Ritter Árpád, illetve a hazai szövetség alelnökei, Komáromi Tibor és Kovács István. valamint főtitkára, Farkas Tibor. A kiállítást az MBSZ sajtófőnöke, Deák Zsigmond nyitotta meg.