Cikk keresés:    

Közgyűlés és akadémiai koncepció

2020. 09. 18., írta: DZs/KB, fotót készítette: RT, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) 2020-as évi rendes közgyűlését követően bemutatták, milyen szakmai koncepció mentén működhet a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA), amely minden kétséget kizáróan nemzetközi szintű felkészülési lehetőséget nyújt a hazai fiataloknak.

Az MBSZ vezetői péntek reggel felavatták a KIMBA bejáratánál található emléktáblát, amely a nevelőműhely kétszeres olimpiai bajnok névadójáról készült. Jobb alkalmat akarva sem találhattak volna erre, hiszen ezt követően megtartotta éves közgyűlését a szervezet – immár a lenyűgöző, minden sportági igényt kielégítő csepeli létesítményben. A küldöttek meghallgatták többek között azt is, hogy az MBSZ közel 64 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi esztendőt.

A nap fénypontja ezután jött: a sportág számos legendájának jelenlétében bemutatták, milyen szakmai koncepció mentén működhet a KIMBA, amely, noha önálló szervezet, szoros együttműködésben dolgozik az MBSZ-szel. A bemutatót – a közgyűléshez hasonlóan – a hat szőnyeg kapacitású főcsarnokban tartották, amely csupán egy szint a három közül. A felső emeleten található az olimpiai bajnokok lelátója, a 2018-as budapesti világbajnokság emlékterme, a tárgyaló és az irodák. Ami a földszintet illeti: még egy három szőnyeges helyiség található az erősítőterem, a két szauna, az öltözők, valamint a kápolna mellett.

Fontos, hogy az összes versenyző, edző, sportszakember otthon érezhesse magát a birkózás hazai fellegvárában. Többek között erről is beszélt az MBSZ elnöke, Németh Szilárd a prezentáció felvezetésében: „Gondolkodó, egészséges értékrendű birkózókat szeretnénk nevelni. Olyanokat, akik küzdeni akarnak és tudnak, a legjobbak lennének úgy, hogy közben jó emberekké egyaránt válnak. Mindezért olyan vezetők állnak az akadémia élére, akikre méltán lehetünk büszkék, s felnézhet rájuk a jövő generációja.”

Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, a KIMBA szakmai felelőse vette át a szót, s – miután a felnőtt-világbajnokságon szerzett, korosztályokra lebontott éremtáblával igazolta, szükség van a legmagasabb szintű utánpótlás-nevelésre – bemutatta, kik irányíthatják a KIMBA mindennapjait:

  • Hegedüs Csaba, nagykövet, szakmai tanácsadó
  • Bacsa Ferenc, a tehetségkiválasztásért felelős szakmai tanácsadó
  • Bácsi Péter, szakmai igazgató
  • Németh Iván, sportszakmai operatív menedzser
  • Fodor Zoltán és Cifferszky Ákos, kötöttfogású szakágvezető
  • Gulyás István, szabadfogású szakágvezető
  • Ritter Diletta, női szakágvezető
  • Matthews Evelin, sportszakmai asszisztens

Kiderült, 2021-től további edzők is dolgozhatnak a fiatalokkal. Nem lenne meglepő, ha a tokiói olimpiára készülő klasszisok közül néhányan a KIMBA-ban folytatnák a pályafutásukat trénerként. Bacsa kiemelte, a szabadfogás felzárkóztatásának érdekében az MBSZ arra törekszik, hogy a fogásnem egyik nagyhatalmából, az Egyesült Államokból szerződtessen trénert.

Habár a sportkomplexumhoz tartozó 120 férőhelyes kollégium csak 2022 szeptemberére készül el, addig sem maradnak szállás nélkül az akadémián nevelkedni vágyó 14 év feletti gyerekek: ideiglenesen a Weiss Manfréd Kollégiumban lakhatnak, amely felújított szobákkal, edzéstranszferrel várja a fiatalokat. Emellett tervben van még rehabilitációs központ, Hall of Fame-terem, étterem, könyvtár, tanulószoba és strandbirkózó küzdőtér kialakítása, megépítése is.

Fontos tudni, hogy az akadémiához csatlakozó birkózók az eredeti klubjuk színeiben versenyezhetnek tovább, a középfokú tanulmányaik végéig a jelenlegi egyesület hozzájárulásával igazolhatóak, a középfokú tanulmányaik befejezése után – átigazolásuk esetén – négy évig a megszerzett pontjaik felét az anyaegyesület kapja.

Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója beszélt arról, hogy négyféle akadémiai program közül lehet választani: az U23-asok és az U18-asok egyaránt dönthetnek az alap- vagy a teljes képzés mellett. Jövő januárig a toborzóidőszak zajlik, csak szeptemberi kezdéssel lehet a teljes képzésekre jelentkezni.

A kötöttfogású világbajnok Lőrincz Tamás és a szintén ebben a szakágban olimpiai bronzérmes Módos Péter jóízűen mesélte arról, milyen sokat köszönhetnek mindketten a korábbi Mr. Tus birkózóakadémiának. Szót ejtettek a központi felkészülés fontosságáról, s persze megemlítették, a szó jó értelmében némiképp irigyek arra, hogy az ifjú birkózógeneráció a KIMBA adta nemzetközi szintű feltételek mellett készülhet.

A Magyarország századik olimpiai bajnoki címét szerző Hegedüs Csaba záróbeszédében megígérte, hogy mindenki szívvel-lélekkel, teljes odaadással végzi majd a dolgát a nevelőműhelyben. Kijelentette: ez lesz a világ legeredményesebb sportági akadémiája. Felhívta ugyanakkor a figyelmet: „A siker létráját nem lehet zsebre tett kézzel megmászni!”