Cikk keresés:    

Köszönet az orvosoknak

2020. 12. 27., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) ezúton is köszönetet nyilvánít a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikának és Dr. Zsámboki Endrének a koronavírus-járvány idején nyújtott rengeteg segítségéért.

A magyar birkózósport is szörnyű tragédiaként élte meg június elején Tóth Bendegúz halálát, aki 22 évesen, hirtelen szívhalál következtében hagyott itt bennünket. A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika az eset után megkereste az MBSZ-t, és felajánlotta, hogy a birkózóválogatott harminc tagját ingyen megvizsgálja.

  • „A terhelésanalízistől kezdve, a szívultrahangon át, a szív-MR-vizsgálatig mindent elvégeztek a sportolóinkon, és ennek hála teljesen tiszta képet kaptunk a birkózók egészségi állapotáról, emellett időben kiszúrhattuk az esetleges rendellenességeket. A jövőben szeretnénk több birkózóval megcsinálni ugyanezt a programot” – magyarázza az MBSZ szakmai igazgatója, Bácsi Péter.

A pandémia idején a városmajori kórház segítségére nagy szükség volt, hiszen a koronavíruson átesett birkózókon kardiológiai vizsgálatot kellett elvégezni annak érdekében, hogy újra megkapják a versenyengedélyüket, és biztonságban térhessenek vissza a munkához.

  • „A Sportkórház teljesen érthető módon le van terhelve, hiszen rengeteg sportoló elkapta a fertőzést; nem ritka, hogy egy hónapot kell várni a kardiológiai vizsgálatra. A városmajori klinika szakembereinek, különösen Dr. Kiss Orsolyának és az Uzsoki Utcai Kórház orvosának, Dr. Zsámboki Endrének hála jóval rövidebb határidőkkel számolhatunk, és a sportolóink gyorsabban visszakaphatták az engedélyeiket – amellett, hogy alapos, profi körülmények között tesztelték őket. Merthogy továbbra sem játék a koronavírus, tilos idő előtt visszatérni a betegséggel bajlódott versenyzőknek, máskülönben súlyos szövődmények alakulhatnak ki.”

Az MBSZ képviselői Dr. Kiss Orsolyáéknak és Dr. Zsámboki Endrének személyesen is köszönetet mondtak, ajándékkal lepték meg őket.