Cikk keresés:    

Kiemelt sportakadémia lett a csepeli KIMBA

2021. 09. 29., írta: MTI, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Budapest, 2021. szeptember 29., szerda (MTI) - Kiemelt sportakadémiává nyilvánították a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát (KIMBA).

Németh Szilárd államtitkár, a KIMBA alapítója és a magyar szövetség elnöke szerdán a csepeli létesítményben a délutáni edzést megszakítva az akadémisták és edzők előtt elmondta: a rendelkezést múlt pénteken látta el kézjegyével Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette: eddig a TAO-s látványsportágban lehetett akadémia tagságot szerezni, most viszont a birkózás és a kajak-kenu is ehhez a rendszerhez kapcsolódott.

  • "Ez olyan lehetőség, ami biztosítja az akadémia hosszútávú fenntarthatóságát, hogy a felkészüléshez szükséges eszközök a megfelelő szinten álljanak rendelkezésre. Az akadémistákból pedig ennek köszönhetően Európa-, világ- vagy akár olimpiai bajnok, érmesek, helyezettek lehetnek. Ehhez persze az akadémistáknak is hozzá kell járulniuk, leginkább teljesíteniük kell a tanév elején tett fogadalmukat, és jó birkózóvá, illetve emberré kell válniuk" - nyilatkozta.

Hangsúlyozta: az akadémia rendszerbe bekerülni "nem egyszerű", ennek megfelelően a bővítés is csak két sportágat érintett. "Meg kell szolgálni ezt a fajta elismerést, méghozzá minőségi munkával. Úgy az edzők, mint a tanítványok részéről, és akkor reményeink szerint idővel az olimpiai bajnokok részére fenntartott páholy szűk lesz majd a csarnok lelátóján.

Mindenkinek élni kell ezzel a lehetőséggel, és kihozni magából a maximumot" - mondta. Németh Szilárd kifejtette: a KIMBA nemcsak akadémiaként, hanem módszertani központként is működik, ami így adott esetben életpályamodellt is biztosíthat az élsport utáni időszakra, edzőként vagy sportvezetőként.

Az akadémiának jelenleg 78, 14-19 éves kor közötti bentlakója van, az ő mindennapjaikat közel húsz ember koordinálja és segíti, köztük heten edzőként. Az akadémisták a reggeli edzés után délelőtt hét különböző iskolába járnak - döntően Csepelen, valamint Pesterzsébeten -, délután pedig 16 órától közös gyakorláson vesznek részt az akadémia központi létesítményében, ahol a földszinten három, az első emeleten hat szőnyegen készülhetnek.