Cikk keresés:    

Kapitányok a világbajnokság előtt 1. – Sike András, kötöttfogás

2019. 09. 13., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Kötöttfogásban két olimpiai kvóta megszerzése a Nur-Szultánban, a hétvégén megkezdődő világbajnokságon már nem adhat okot az elégedetlenségre. Persze nyilván nem minden az olimpia, hiszen például tapasztalt világklasszisunk, Korpási Bálint nem olimpiai súlycsoportban szerepel majd, de a 72 kilósok között szerzett esetleges dobogós helyezését ugyanolyan elismerés illetné, mint a többiekét.

A tíz súlycsoportból nyolcban lesz magyar a szőnyegen a kazah fővárosban, az 55 és a 63 kilogrammosok között nem szerepelünk. Sike András szövetségi kapitány sorra vette versenyzőinket és esélyeinket. 

  • Torba Erik nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben, és az is sokat mond, hogy az idei Európa-játékokokon második tudott lenni – kezdte Sike András. -  60 kilós versenyzőnk az idén majdnem minden versenyen ott volt, és ha ott volt, akkor rendre dobogóra állt. Az U23-as Eb-re ugyan nem fogyott le, de azért 63 kilóban is letette a névjegyét a bronzéremmel. Iszonyúan kemény súlycsoport ez a 60 kiló, hiszen az összes ázsiai ország remek birkózókkal képviselteti magát, ettől függetlenül bízzunk Erikben…

A 67 kilogrammosok között Krasznai Máté képviseli a magyar színeket, de az előjelek nem túl kedvezőek vele kapcsolatban:

  • Megsérült, tíz napig nem birkózott, a múlt héten nem is volt velünk Tatán, mert gyógytornászhoz járt, kezeléseket kapott, biciklizett, úszott. Hétfőn birkózott újra, és úgy fest, hogy a térde rendben van igaz, nem százszázalékos. Rajthoz tud állni Nur-Szultánban, tisztes helytállást várok tőle.

Ha az utóbbi esztendőket – akár a budapesti világbajnokság ezüstérmét is – tekintjük, akkor bízvást mondhatjuk, hogy a 72 kilogrammosok mezőnyében Korpási Bálint minden világversenyén a dobogóra esélyesek közé tartozik, sőt már azzal is megbékélt, hogy nem olimpiai súlycsoportban versenyez:

  • Valóban, Bálint az utóbbi évek legstabilabb magyar versenyzői közé tartozik, érmes esélyei vannak. Nagyon bízom abban, hogy újra kiemelkedően szerepel majd. Az idén a Német Nagydíjon elverte az Európa-bajnokot, tehát van alapja a bizakodásnak – mondta a kapitány.

Ha feljebb megyünk a nehezebb fiúk felé, akkor láthatjuk, hogy 77 kilóban Lőrincz Tamás, 82-ben pedig a trónkövetelő Lévai Zoltán veti bele magát a küzdelembe. Sike András mindkettejük jó eredményében reménykedik, sőt ebbe a „csomagba” Lőrincz Viktor is beletartozik.

  • Kérdéses volt, hogy ki induljon 77 kilóban, Tomi vagy Zoli, végül az a döntés született, hogy itt Lőrincz Tamás lesz az emberünk. Mindkét fiútól dobogó közeli eredményt várok, ami Tomi esetében akár az olimpiai kvóta megszerzését is jelentheti.  Öccse, az Európa-bajnok Lőrincz Viktor a 87 kilósok között szerepel, és mind őt, mind Tomit kiemelik – a harmadik helyen -, talán így az ágak is kicsit könnyebbek lesznek, hiszen két komoly, nagy ellenfél garantáltan a túlsó oldalon kezdi meg a világbajnokságot. Annyit még, hogy a táblára jutásért nem kell birkóznia a két Lőrincznek.

A csapat rangidős, korelnök versenyzője Kiss Balázs. Balu 97 kilóban pályázza meg az olimpiai részvételt. Világbajnokunkat most szerencsére elkerülték a jelentősebb sérülések.

  • Az mindenképpen örvendetes, hogy Balu nem szenvedett komolyabb sérülést. A múlt héten a fáradtság jeleit láttuk rajta, ezért aztán egy kicsit visszavettünk a terhelésből, egyéni munkát végez. Reményeim szerint a maximumot tudja nyújtani, de az már más kérdés, hogy ez mire lesz elegendő a világbajnokságon. A kvótát is kiharcolhatja. 

Lám Bálint kiugrásra készül, ami most az olimpiai részvételi jog kiharcolását jelenti. A remek felépítésű nehézsúlyú fiatalember nem esélytelen…

  • Sok függ majd a sorsolástól is, Bálint jó képességű versenyző, tisztán látható, hogy a mezőnyben van jó pár olyan birkózó, akiket mindenképpen legyőzhet, de vannak olyanok, akik ellen nem sok esélye van. Mindent összevetve küzdhet a kvótáért.

No igen, a kvóták. Sike András úgy vélekedik, hogy egy olimpiai kvóta megszerzése kívánatos lenne, kettő kifejezetten jó lenne. A szakember felhívta a figyelmet, hogy ez egy világbajnokság, és ne csak az olimpiai súlycsoportokat figyeljük, hiszen éppenséggel a szép reményekkel induló Korpási – Lévai kettős nem az ötkarikás kategóriákban szerepel.