Cikk keresés:    

Bazsó Adolf bronzérmes, Mezei Patrik ötödik

2021. 07. 01., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Újabb magyar érem született a junior Európa-bajnokságon, miután a kötöttfogású 130 kilogrammos Bazsó Adolf a vigaszágról visszabirkózva a dobogó harmadik fokára állhatott fel Dortmundban. A Honvéd nehézsúlyú birkózója kadetként lett bronzérmes a juniorok között. Eközben a 87 kilogrammos Mezei Patriknak is megvolt minden esélye arra, hogy dobogós legyen Németországban, három győzelem után azonban az elődöntőben, majd a bronzcsatában is alul maradt, így ötödik lett. A 77 kilogrammos Klányi Krisztofer is vigaszágra került, azonban ismét kikapott, kiesett, mint ahogy a 63 kilogrammos Petenykó Viktor is, akinek egy-egy győztes és vesztes mérkőzés után ért véget az Európa-bajnokság.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Selejtezők:
77 kg: Alexandrin Gutu (moldovai) - Klányi Krisztofer 5-2
- a moldovai döntőbe jutott, így Krisz a vigaszágra került

87 kg: Mezei Patrik – Avraam Szotiriadisz (görög) 9-0
- a szlovákot legyőző horvát jön a nyolcaddöntőben

130 kg: Muhammet Bakir (török) - Bazsó Adolf 8-0
- a török a döntőig meg sem állt, így Adolf vigaszágra került

Nyolcaddöntők:
63 kg: Petenykó Viktor – Tedi Llanaj (albán) 8-0
- a negyeddöntőben bolgár lesz az ellenfél

87 kg: Mezei Patrik - Tomislav Brkan (horvát) 11-0
- a hollandot és németet legyőző azeri jön a negyeddöntőben

Negyeddöntők:
63 kg: Ilja Musztakov (bolgár) - Petenykó Vitkor 5-2
- a bolgár kikapott az azeritől az elődöntőben, így Viktor kiesett

87 kg: Mezei Patrik - Lachin Aliyev (azeri) 4-0
- a svédet és szlovént legyőző moldovai jön a döntőbe jutásért

Elődöntők:
87 kg: Gabriel Lupasco (moldovai) - Mezei Patrik 7-5
- a vigaszágon a szlovént legyőző svéd jön a bronzmeccsen

Vigaszági mérkőzések:
77 kg: Aleksza Ilics (szerb) - Klányi Krisztofer 3-1
- Krisz versenye véget ért Dortmundban

130 kg: Bazsó Adolf - Mikita Kavalszki (fehérorosz) '1-1 (később szerzett ponttal)

Bronzmérkőzések:
87 kg: Algot Kaellman (svéd) - Mezei Patrik 7-0

130 kg: Bazsó Adolf - Albert Vardanjan (örmény) '1-1

--------------------------------------------------------------------------

 

A pénteki súlycsoportok végeredménye:

55 kg (17 induló)
Junior Európa-bajnok: Pavel Belkin (Oroszország)
2. Gjorgi Tohadze (Grúzia)
3. Denis Mihai (Románia) és Denisz Demirov (Bulgária)
5. Garnik Hovhanniszjan (Örményország) és Muhammet Cakir (Törökország)

63 kg (18 induló)
Junior Európa-bajnok: Djego Cshikvadze (Grúzia)
2. Guban Gurbanov (Azerbajdzsán)
3. Niklas Öhlen (Svédország) és Corneliu Rusu (Moldova)
5. Yanis Nifri (Franciaország) és Ilja Musztakov (Bulgária)
... 8. Petenykó Viktor (Magyarország)

77 kg (23 induló)
Junior Európa-bajnok: Alexandrin Gutu (Moldova)
2. Gjorgi Septisvili (Grúzia)
3. Jonni Sarkkinen (Finnország) és Exauce Mukubu (Norvégia)
5. David Zhytomyrsky (Izrael) és Yuksel Saricicek (Törökország)
... 12. Klányi Krisztofer (Magyarország)

87 kg (20 induló)
Junior Európa-bajnok: Turpan Bisultanov (Dánia)
2. Gabriel Lupasco (Moldova)
3. Muhammad Jevlojev (Oroszország) és Algot Kaellman (Svédország)
5.Dzmitri Szalajujanav (Fehéroroszország) és MEZEI PATRIK (MAGYARORSZÁG)

130 kg (15 induló)
Junior Európa-bajnok: Muhammet Bakir (Törökország)
2. Mihajlo Visniveckij (Ukrajna)
3. BAZSÓ ADOLF (MAGYARORSZÁG) és Tomasz Wawrzynczyk (Lengyelország)
5. Albert Vardanjan (Örményország) és Nikolaosz Ntunjasz (Görögország)

--------------------------------------------------------------------------

A sorsolás:

55 kg (17 induló). Nincs magyar induló!
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

63 kg (18 induló). Petenykó Viktor (ESMTK)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Nyolcaddöntő: Tedi Llanaj (albán)

Az ágára sorsolt még: Musztakov (bolgár), Halilov (ukrán), Sariyar (török), Petkosz (görög), Setti (olasz), Kunkel (lengyel), Rusu (moldovai), Gurbanov (azeri).

77 kg (23 induló). Klányi Krisztofer (Dorogi NC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Alexandrin Gutu (moldovai)

Az ágára sorsolt még: Korbi (albán), Nakaev (német), Djok (horvát), Dzsudzsinov (orosz), Saricicek (török), Kirakosznjan (örmény), Paulberg (észt), Vbra (horvát), Cojoc (román), Gkirnisz (görög), Mukub (norvég), Stefcsev (bolgár), Ilics (szerb).

87 kg (20 induló). Mezei Patrik (Dorogi NC)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Avraam Szotiriadisz (görög)

Az ágára sorsolt még: Ivanov (bolgár), Podgorelec (szlovén), Lupasco (moldovai), Kaellman (svéd), Primacsenko (ukrán), Lazogianis (német), Sterkenburg (holland), Valiyev (azeri), Szeiler (szlovákiai), Brkan (horvát).

130 kg (15 induló). Bazsó Adolf (Budapesti Honvéd)
A súlycsoport teljes sorsolását ITT lehet megtekinteni!

  • Selejtező: Muhammet Bakir (török)

Az ágára sorsolt még: Kavalszki (fehérorosz), Beljaev (orosz), Albini (cseh), Majcog (horvát), Vardanjan (örmény).