Ismét Kiskunhalason küzdöttek a veteránok
2024. 09. 26., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: halasmedia.hu, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Az elmúlt évhez hasonlóan 2024-ben is Kiskunhalason rendezték meg a veterán kötött- és szabadfogású országos bajnokságot.Néhány héttel a horvátországi veterán világbajnokságot megelőzően tartották meg a korosztály országos bajnokságát, amelynek akárcsak 2023-ban, ezúttal is Kiskunhalas adott méltó otthont.
Szertett sportágunk legidősebb szerelmesei két fogásnemben és hat kategóriában küzdhettek meg egymással, amely sokak számára remek erőfelmérő volt az október 8. és 13. között, Porec-ben esedékes világbajnokságot megelőzően.
Több világbajnoki érmes is szőnyegre lépett a korosztályból, valamint a bemérlegelt versenyzők között ezúttal is ott volt Újpestet képviselve egykori olimpikonunk, az Európa-bajnoki ezüst- és kétszeres bronzérmes Kékes György is, akinek ugyan szőnyegre nem kellett lépnie, hiszen nem akadt ellenfele az E-kategória 130 kilogrammos súlycsoportjában.
A legeredményesebb csapat a Tatabányai Sport Club lett 84 ponttal, másodikként a Szegedi VSE 74, míg harmadikként a Dunaújvárosi KSE zárt 38 egységgel.
A 2024. évi veterán kötöttfogású bajnokok:
A-kategória:
62 kg-ban nem volt induló!
70 kg: Szőgyör Mihály (KVSE)
78 kg: Szakolczi Hunor (Dorogi AC)
88 kg: Kriszte Dávid (TBDSK)
100 kg: Endrész Zsolt (KVSE)
130 kg: Szuda Zoltán (Nagykőrös)
+ 130 kg-ban nem volt induló!
B-kategória:
62 kg-ban nem volt induló!
70 kg: Szabó Gábor (Büki BC)
78 kg-ban nem volt induló!
88 kg: Benkő Attila (Bócsai BLSE)
100 kg: Oláh Károly (DVTK)
130 kg: Tugyi József (Jászberényi BC)
+ 130 kg: Kalmár István (SZVSE)
C-kategória:
62 kg: Turbucz István (Vasas SC)
70 kg: Sipos Csaba (KTE)
78 kg: Id. Bari Imre (TVSE)
88 kg: Fekete Zoltán (Dorogi AC)
100 kg: Cseperkáló Péter (Sziget SC)
130 kg: Lagzi-Kovács Balázs (Jászberényi BC)
+ 130 kg: Csajághy Csaba (TSC)
D-kategória:
62 kg: Takács Ferenc (HVSE)
70 kg: Fata József (Kanizsai BSE)
78 kg: Túri Péter (Érdi Sp)
88 kg: Angyal László (DKSE)
100 kg: Kertész László (ESMTK)
130 kg: Szlávik János (BHSE)
+ 130 kg: Nedbalek Ferenc (Szolnoki SE)
E-kategória:
62 kg-ban nem volt induló!
70 kg: Bodai László (SZVSE)
78 kg: Drabant Tibor (KTE)
88 kg: Rakusz Sándor (SZVSE)
100 kg: Farkas Gábor (TSC)
130 kg: Kékes György (UTE)
+ 130 kg-ban nem volt induló!
F-G-kategória:
70 kg: Nádas László (SZVSE)
90 kg: Lakatos Győző (DVTK)
+ 90 kg-ban nem volt induló!
A 2024. évi veterán kötöttfogású országos bajnokság érmeseit ITT lehet megtekinteni!
A 2024. évi veterán szabadfogású bajnokok:
A-kategória:
62 kg-ban nem volt induló!
70 kg: Szőgyör Mihály (KVSE)
78 kg: Szakolczi Hunor (Dorogi AC)
88 kg: Kriszte Dávid (TBDSK)
100 kg: Endrész Zsolt (KVSE)
130 kg: Szuda Zoltán (Nagykőrös)
+ 130 kg-ban nem volt induló!
B-kategória:
62 kg-ban nem volt induló!
70 kg: Szabó Gábor (Büki BC)
78 kg: Bari Zsolt (TVSE)
88 kg: Peres Miklós (KBSE)
100 kg: Oláh Károly (DVTK)
130 kg: Podar Cosmin Horatiu (KBSE)
+ 130 kg: Papp Gábor (Egri VSE)
C-kategória:
62 kg: Turbucz István (Vasas SC)
70 kg: Sipos Csaba (KTE)
78 kg: Kóczé Zoltán (FTC)
88 kg: Ciráki Csaba (UTE)
100 kg: Cseperkáló Péter (Sziget SC)
130 kg: Lagzi-Kovács Balázs (Jászberényi BC)
+ 130 kg: Csajághy Csaba (TSC)
D-kategória:
62 kg: Takács Ferenc (HVSE)
70 kg: Fata József (Kanizsai BSE)
78 kg: Túri Péter (Érdi Sp)
88 kg: Szabó Attila (DMTK)
100 kg-ban nem volt induló!
130 kg: Szlávik János (BHSE)
+ 130 kg: Turák Pál (TSC)
E-kategória:
62 kg-ban nem volt induló!
70 kg: Bodai László (SZVSE)
78 kg: Drabant Tibor (KTE)
88 kg: Strohner Csaba (SZVSE)
100 kg: Farkas Gábor (TSC)
130 kg: Kékes György (UTE)
+ 130 kg-ban nem volt induló!
F-G-kategória:
70 kg: Nádas László (SZVSE)
90 kg: Lakatos Győző (DVTK)
+ 90 kg-ban nem volt induló!
A 2024. évi veterán szabadfogású országos bajnokság érmeseit ITT lehet megtekinteni!
Összesített csapatpontverseny:
1. Tatabányai SC 84 ponttal
2. Szegedi VSE 74 ponttal
3. Dunaújvárosi KSE 38 ponttal
A versenyen közreműködő bírók: Veszelszki Dániel (elnök), Kajtán Olivér, Major Sándor, Kiss Krisztina, Seregi Balázs, Bakos Ferenc, Mazula Erik. Titkárok: Királyné Gogolák Ibolya, Varga Veronika.