Cikk keresés:    

Hivatalos pályázati kiírás a szövetségi kapitányi posztokra

2024. 09. 27., írta: MBSZ, fotót készítette: MBSZ, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Mint ismert, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöksége közvetlenül a párizsi olimpia után úgy döntött, hogy a szakágak szakvezetői töltsék ki az idény végén (november 1.) lejáró szerződéseiket, hiszen vannak még fontos versenyek október végéig, így például a nem olimpiai súlycsoportok világbajnoksága és az U23-as vb. A következő ciklusra pedig pályázatot ír ki az MBSZ a női, a kötött- és a szabadfogású szövetségi kapitányi posztokra, megadva a lehetőséget azoknak a rátermett szakembereknek, akik tenni akarnak és tudnak a magyar birkózás sikerei érdekében

Azóta a hivatalos pályázati kiírás is elkészült, amelynek szövegét az elnökség elektronikus szavazás formájában 22 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett, tehát egyhangúan elfogadta. Ez tartalmazza többek között a munkakör lényeges feladatait, az elvárásokat, a pályázati feltételeket, az ehhez szükséges iratokat, igazolásokat, végzettséget. A pályázati dokumentációt zárt csomagolásban, a borítékon a „Kötöttfogású/Szabadfogású/Női szövetségi kapitányi pályázat” címszót feltüntetve, ajánlott küldeményként vagy személyesen kell benyújtani az MBSZ címére (1146, Budapest, Istvánmezei út 1-3.). A határidő október 28., 15 óra, az esetleges hiánypótlásra október 31-ig van lehetőség.

A pályázatok tartalmi elbírálására az MBSZ elnöke bizottságot hozott létre (Bácsi Péter, Bacsa Péter, Lőrincz Tamás, Sike András, Gulyás István, Farkas Tibor és Sámuel Botond részvételével), amelynek javaslatait összegzi és döntésre előkészíti. A pályázatokról az MBSZ elnöke és a bizottság javaslata alapján az elnökség 2024. november 8-ig dönt, erről a pályázót öt napon belül értesíti, a döntéseket pedig a szövetség hivatalos honlapján (www.birkozoszov.hu) közzéteszi.

A hivatalos pályázati kiírás ITT érhető el!