Cikk keresés:    

Hétfőn kezdődik az U23-as Eb, megvan a magyar csapat!

2022. 03. 04., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Hétfőn kezdődik az U23-as Európa-bajnokság a bulgáriai Plovdivban, amelynek a magyar válogatott 23 fős csapattal vág neki: 8-8 női és szabadfogású, valamint 7 kötöttfogású versenyzőnk szerepel a keretben. Mint ismert, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) szerdán úgy határozott, hogy Oroszország és Fehéroroszország nem vehet részt ezen a kontinensviadalon és a budapesti felnőtt Európa-bajnokságon sem az ukrajnai háború miatt.

A döntés természetesen hatással van a két Eb erősségére, ráadásul nagyon közel állnak egymáshoz, mindössze három hét különbséggel zajlanak. Az U23-as női csapatunkból a tervek szerint mind a nyolcan szerepelnek a felnőttek között is, a kötöttfogásúak közül pedig ketten – Kecskeméti Krisztián és Vitek Dáriusz – lehetnek érdekeltek mindkét világeseményen. (A budapesti felnőtt Eb-n induló csapat összetétele a jövő hét elején kerül nyilvánosságra.)

Bácsi Péter, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatója így beszélt a kettős terhelésről: „Ennyi időn belül nagyon nehéz kétszer csúcsformát időzíteni. Rendkívül fiatal sportolókról van szó, úgy vélem, esetükben a töretlen fejlődés érdekében nem a budapesti, hanem a plovdivi eseménynek kell prioritást élveznie. Most Bulgáriában gyakorlatilag bármire képesek lehetnek, a lányok között két érem a realitás. A fehéroroszok és az oroszok kiesésével megnőhet az esélyük arra, hogy a legjobb öt között zárjanak. Az utánpótlásban tapasztalt fiatalokról van szó, szinte mindahányan nyertek már érmet legalább egy korosztályos világversenyen.”

Bácsi Péter szerint a kötöttfogástól sem földtől elrugaszkodott két érmet remélni: „Vitek Dáriusz és Kecskeméti Krisztián mellett a junior vb-harmadik Tösmagi Attila is jó eséllyel dobogós lehet. Úgy vélem, van olyan sportolónk is, aki akár az aranyérem-aspiráns, a junior-világ- és Európa-bajnok Takács Istvánról van szó.”

A kétszeres világ- és Európa-bajnok szakember szerint szabadfogásban a junior Eb-3. Korcsog Milán jó szereplésében bízhatunk leginkább, még úgy is, hogy immár a legnehezebbek, a 125 kilogrammosok között szerepel. A junior vb-3. Mester Milán is megmutathatja az oroszlánkörmeit, a szakmai igazgató kapcsolatban a hozzáállását emelte ki.

Az Európa-bajnokság hétfőn a kötöttfogásúak programjával rajtol, szerdán a nők bizonyíthatnak, míg a szabadfogásúak pénteken léphetnek először szőnyegre.

U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, PLOVDIV

A magyar csapat programja

Kötöttfogás, hétfő–kedd. 55 kg: nincs magyar induló. 63 kg: Tóth Levente (Cegléd), 77 kg: Klányi Krisztofer (Dorog), 87 kg: Takács István (Honvéd), 130 kg: Vitek Dáriusz (Honvéd).
Kötöttfogás, kedd–szerda. 60 kg: Kecskeméti Krisztián (Cegléd), 67 kg: nincs magyar induló. 72 kg: Tösmagi Attila (ESMTK), 82 kg: Mezei Dominik (Dorog), 97 kg: nincs magyar induló.

Nők, szerda–csütörtök. 50 kg: Szekér Szimonetta (Honvéd), 55 kg: Bognár Erika (Honvéd), 59 kg: Szél Anna (Orosháza), 68 kg: Szabados Noémi (Ferencváros), 76 kg: Nagy Bernadett (Újpest).
Nők, csütörtök–péntek. 53 kg: nincs magyar induló. 57 kg: Dollák Tamara (Újpest), 62 kg: Szabó Nikolett (Ferencváros), 65 kg: nincs magyar induló, 72 kg: Elekes Emese (Vasas).

Szabadfogás, péntek–szombat. 57 kg: nincs magyar induló. 65 kg: Kiss Károly (Pécsi EAC), 70 kg: Bíró Roland (Kertváros), 79 kg: Rizmajer Márton (Csepeli TC), 97 kg: Végh Richárd (Érd).
Szabadfogás, szombat–vasárnap. 61 kg: nincs magyar induló. 74 kg: Nemes Bálint (Haladás), 86 kg: Mester Milán (ESMTK), 92 kg: Angyal Krisztián (Csepeli BC), 125 kg: Korcsog Milán (Csepeli TC).