Cikk keresés:    

Gyomaendrődön képződtek tovább bíróink

2019. 07. 22., írta: utanpotlassport.hu/Krasznai Bence, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Háromnapos összetartáson, továbbképzésen és vizsgán vettek részt a magyar birkózóbírók: 68 fővel. Az eseményen a tanulás mellett helyet kapott a pihenés és az interaktív programok is – írja Krasznai Bence.

Gyomaendrődön, a Hárs Hotelben szálltak meg háromnapos továbbképzésükön és vizsgájukon a magyar birkózóbírók, szép és nyugodt környezetben. A pénteki beköltözés után szabad programra kapott lehetőséget a 68 – résztvevő – tag, amely leginkább a beszélgetésről, a sportág rejtelmeinek megvitatásáról, mély konzultációkról szólt. A vacsora után persze, helyet kapott a pihenés is, és a szakemberek a Liget Gyógyfürdő termálvizében lazíthattak a szombati nagykonferencia előtt. 

A gyűlést a Magyar Bírószövetség elnöke, Pál Szabolcs nyitotta, és köszöntőt mondott a Magyar Birkózószövetség főtitkára, Farkas Tibor is. A szó komolyra fordult: Pál a negatív birkózásról oktatott, és átfogóan beszélt a szabálytalanságok (például menekülés, ujjtörés, támadó jellegű lökés, arcba nyúlás, haj- és mezhúzás, fej betámasztása) szankcióiról, amelyeket minden esetben ki kell szúrniuk a mérkőzésvezetőknek. Az elnök hangsúlyozta, az ilyen típusú, a fair play-el szembemenő esetek időbeni észrevételének fontosságát: súlyosságtól függő, hogy azonnali intést vagy figyelmeztetést követő intést von maga után az cselekedet. 

Palásti Tibor, a Bíróbizottság tagja, nemzetközi bíró interaktívan foglalkozott a jelenlévőkkel. Mindenekelőtt néhány, a passzivitással kapcsolatos kérdéssel tesztelte a nemrégiben vizsgázott hét fiatal bírót, és – jó válasz esetén – apró ajándékkal jutalmazta őket (mindegyikük kapott). Később szóba kerültek az eredményt befolyásoló, utolsó másodperces intések, az időntúli challengekérés, és az is, mit kell figyelni kötött- és szabadfogásban a passzívitás megítéléséhez. Az előadáshoz bárki hozzászólhatott, új téma megvitatását vethette fel. Így került szóba többek között a parterrehelyzetből történő figyelmeztetés és a lábhasználat szankcionálása kötöttfogásban. 

A Bíróbizottság tagja (egyben utánpótlás szakreferens), Rögler Gábor beszélt a támadások és kontratámadások megítéléséről, és arról, mely esetekben nyilvánítható az akció sajátnak vagy nem sajátnak. Mindemellett videóelemzéssel boncolgatta a pároslábra-támadásból kialakult kontraakciók értékelését. 

A továbbképzés első felvonása után közös sárkányhajózásra, röplabdázásra, beszélgetésre került sor a Körös partján – kikapcsolódásként. Szombat este pedig ismét a fürdőzésé, beszélgetésé volt a főszerep.

„A magyar bírókról tudni kell, hogy felkészültek, és elismerik őket a nemzetközi porondon. A mostani összetartás nem csupán az oktatásról vagy a vizsgáról szól. Sokkal fontosabb az, hogy minőségi időt tölthetünk együtt, hiszen rengeteg olyan tag van, akivel évente maximum egyszer találkozunk. Ilyenkor lehet megismerni a kollégákat igazán. Külön örülök annak, hogy közel kétszer annyi jelenlévő van, mint a tavaly”– mondta Pál Szabolcs.

A zárónapon Kismóni János, a Bíróbizottság tagja, nemzetközi bíró vitatható szőnyegszéli eseteket vetített, s erről konzultált a vele szemben ülőkkel. Ezt követte az előadása a hatékony táblavezetésről és a sorsolás menetéről. Az utolsó program a vizsga volt: Kismóni kiosztotta a feladatlapokat, amelyeken először tabellát kellett vezetni, majd jöttek a szakmai kérdések (az eredmények egyelőre nem kerültek nyilvánosságra). 

Pál Szabolcsnak feltehetően igaza volt; az összetartás sikerességét megmutatták az ebéd utáni, mosollyal teli kézfogások, amelyeket elköszönésképpen adtak egymásnak a bírók.