Cikk keresés:    

Gyertyagyújtás Tóth Bendegúz emlékére

2020. 06. 05., írta: Deák Zsigmond, fotót készítette: Internet, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) pénteken délelőtt a Körcsarnok előtt gyertyagyújtást szervezett a csütörtökön edzés közben tragikus hirtelenséggel elhunyt válogatott versenyző, az U23-as Eb-ezüstérmes, kétszeres egyetemi vb-második Tóth Bendegúz emlékére.

Az MBSZ vezetését Németh Szilárd elnök, Bacsa Péter ügyvezető alelnök, Bácsi Péter szakmai igazgató és Farkas Tibor főtitkár képviselte, ott voltak a szövetségi kapitányok (Dvorák László, Ritter Árpád, Sike András), valamint mindhárom szakág válogatottjának tagjai és edzői, valamint az MBSZ apparátusának tagjai.

A megemlékezésen Dvorák László szabadfogású szakvezető tartott rövid beszédet, méltatva az ESMTK 22 évesen elhunyt sportolójának szakmai és emberi értékeit. A résztvevők maguk és az egész magyar birkózócsalád nevében gyertyát helyeztek el a Körcsarnok bejáratánál kialakított emlékhelyen.

A versenyzők ezután a válogatott mellett dolgozó pszichológus segítségével megkezdték a lelki trauma feldolgozását. Tóth Bendegúzt az MBSZ saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.