Erik – arany!
2017. 11. 22., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: LZ, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Szilvássy Erik ismét kis magyar birkózótörténelmet írt azzal, hogy immár nem csak ő az első magyar U23-as Európa-bajnok, hanem Bydgoszcz után most már azt is elmondhatja magáról: ő az első magyar U23-as világbajnok! A 85 kilogrammos súlycsoport kiválóságának öt meccset kellett nyernie, hogy felállhasson a dobogó legfelső fokára.Mennyire ízlelgeted a szót: világbajnok vagyok? Még csak néhány óra telt el a döntő óta...
- Inkább úgy értékelem, hogy elérkezett egy korszak vége, örülök, hogy így fejeztem be az U23-as korosztályt. Most már abban bízom, hogy a felnőtt mezőnyben is oda fogok érni a csúcsra.
Teljes mértékben készen állsz a felnőtt szereplésre?
- Inkább remélem, hogy így van.
Amikor nekiindultál a vébének, milyen gondolatok forogtak a fejedben?
- Arra gondoltam, hogy mindent megtettem a jó szereplésért, az utóbbi két hónap csak a világbajnokság jegyében telt, kizárólag erre koncentráltam, nyerni akartam, és az aranyéremért jöttem. Persze, bármelyik éremmel beértem volna, de én az első helyért jöttem.
Melyik volt a vébé legnehezebb szakasza?
- Megmondom őszintén, az első meccsen kicsit megijedtem, mert a litván fiú ellen nem úgy ment, ahogyan kellett volna, de tudtam változtatni. Az volt a gond, hogy hiányzott belőlem a kellő gyorsaság, ezért inkább stratégiát váltottam. A görög Cekeridisszel harmadszor akaszkodtunk össze, és mindannyiszor legyőztem, de mindig kínkeservesen nyertem ellene.
Gondolom, a legnagyobb skalp mégis az azeri Abbaszov 3-2-es megverése volt.
- Az tényleg nagy skalp volt, vele birkóztam a legkeményebb meccset a világbajnokságon, majdnem összeestem a szőnyegen, annyira elfáradtam. Azzal nyertem, hogy nála is jobban akartam a győzelmet.
Lélektani fordulópontnak tekinted?
- Igen, így van. Igaz, akkor rögtön még nem éreztem fordulópontnak, de utána, kicsit később mégis csak úgy gondoltam, hogy ezek után tényleg nem állíthat meg senki, megnyerhetem a világbajnoki címet. Igy is lett!
A döntőben a horvát Hukleket szemmel láthatóan meglepted a meccs elején a remekbe szabott csapott szaltóval...
- Nagyon kellemtlen stílusban birkózik ez a horvát, mentem már vele az idén februárban Várnában, egy U23-as nemzetközi versenyen, akkor 13-4-re legyőztem. Nagyon szívós pali, de a vébén a nehezén már túl voltam, mire összetalálkoztunk, ráadásul a dobás is megvolt, és onnan egyszerűen meg kellett csinálnom.
Szilvássy Erik igazán jó szájízzel hagyja maga mögött a 23 éven aluliak korosztályát, mert mindent megnyert, mindent megtett, amit lehetett. Tényleg nem érheti szó a ház elejét, ha a több éves teljesítményét értékeljük. A magyar kötöttfogású válogatott és a Pénzügyőr ásza – biztosak vagyunk benne – sokáig ütőkártya lesz a pakliban.