Egy halhatatlan gondolatai - vendégségben Varga Jánosnál

2016. 10. 08., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: MBSZ-szerkesztőség

A birkózás legendáriumában örökre helyet foglalhat az olimpiai, kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok Varga János. Számunkra ez soha nem volt kérdés, de azzal, hogy bekerült a Hírességek Csarnokába, hivatalosan, a világ birkózósportjának történetében is a halhatatlanok közé emelkedett. A hetvenhetedik évében járó, abonyi születésű nagy bajnok az otthonában (felesége, támasza, Gabi társaságában) szívélyesen fogadott, és jókedvűen idézett fel néhány epizódot az életéből, pályafutásából.

Minifejezetek

A halhatatlan ember
Nem mindennap avatják az embert halhatatlanná, és Varga János huncut mosollyal jelezte: van valami jóleső bája ennek a sajátságos, de megtisztelő helyzetnek.

• Ez ugye, csak egy mondás, hogy halhatatlan, mert mindenkit elér a vég, nincs mese, de azért nagyon meglepődtem és örültem, hogy gondoltak rám. Végül is a világ halhatatlan birkózóinak klubjába kerültem be, és ez nagyon komoly elismerés. Volt egy érdekes epizód az életemben, amikor még birkóztam, és felterjesztettek a világ legtechnikásabb birkózója címre, aztán azt végül nem kaptam meg. Akkor nem esett jól, és mivel nem vagyok hőbörgős típus, nyugodtan tudomásul vettem. Ha a sors jóleső elismerést ad, akkor boldog vagyok, és természetesen elfogadom.

Nemesfém-gyűjtemény
A bajnok otthona egy kicsit sportmúzeum is, hiszen őrzi egy hallatlanul gazdag pályafutás legdicsőbb állomásait: kis díszszőnyegek a falon, amelyek a mexikóvárosi győzelmet, az abonyi elismerést ábrázolják, serlegek, képek, és persze az érmek. Apropó, érmek. Vajon melyik csillog legszebben Varga János számára?

• Mindegyik. Egyformán.
• Na, azt azért nem hiszem.
• Azért mindegyik, mert az összesért nagyon meg kellett dolgozni, de jó, rendben van, akad ott egy, ami a legtöbbet ér. Minden gyerek, aki elkezd sportolni, arról álmodozik, hogy olimpián szerepeljen, és nyilván nekem is az olimpiai aranyérem a korona a pályafutásom során, hiába nyertem világ- és Európa-bajnokságokat, az olimpia a csúcs.

Vele van az erő

• Technikás voltam és erős, úgy másztam föl a kötélre, mint egy maki – neveti el magát újra a bajnok. – Csak mentem felfelé, karral húztam fel magam, a lábammal nem segítettem. Nagyon sokat kellett dolgoznom azért, hogy tíz érmet nyerjek a világversenyeken.

Abony és a kezdetek

• Skultéty Sanyi bácsi vett a szárnyai alá – ő alakította meg Abonyban a birkózó szakosztályt 1953-ban -, bár eleinte nem mentem birkózni, miközben az öcsém már lejárt. Dolgoztam. Aztán mentem, jól elvertek, kerültem a termet, de végül csak odakeveredtem, és azt mondtam: Sanyi bácsi, oldják meg másképp, ne velem porolják ki a szőnyeget. Később elkezdtem rendszeresen edzeni, nagyjából 16 éves lehettem, tehát szükség volt a szülői hozzájárulásra, hogy mehessek birkózni. Apám vicces ember volt, és ezt írta: „Kedves Tanár Úr! Engedélyezem, hogy a fiamból bajnokjelölt legyen.” Nagyot nevettek akkor a klub szakmai vezetői, de eltelt fél év, kezdtek jönni az eredmények, és akkor így hangzott a megjegyzés: na, a Varga bácsi mégis csak tudta, mit is írt. Sorra jöttek a győzelmek, hiszen négyszeres ifjúsági magyar bajnok voltam, csináltam a fogásokat, fél járom, dupla járom, rengeteg tusgyőzelmet arattam, és már fiatalon is nagy küzdő voltam.

A munka – a szőnyegen kívül

• Fiatalon dolgoztam téglagyárban, gépállomáson, mert mezőgazdasági gépszerelő akartam lenni. Kinn szántottam Abony mellett a határban, aztán végeztem, le a traktorról, föl a biciklire, bebicikliztem, majd futottam hat-hét vagy tíz kilométert, ezután nyomás a szőnyegre, ott „levágtam” két-három meccset, majd újra bicikli, mentem vissza, és szántottam tovább. Egyik alkalommal elaludtam a traktoron, és arra ébredtem, hogy nyöszörög a gép, nézem, mi a helyzet. Hú, a dűlőúton mentem már, hármas ekével huszonöt centi mélyen szántottam fel. Jöttek is másnap a parasztok, kérdezték, mi a csuda történt, mondtam nekik, hogy nagyon fáradt voltam, erre fogták a kapákat, betemették a „mélyszántást”. Rendesek voltak…”

A Budapesti Honvéd (meg a válogatott)

• Sorkatona voltam, és le akartam szerelni – 1962-t írtunk -, de a kubai válság miatt október helyett csak a következő év márciusában, 27 (!) hónap után tudtam  leszerelni. Maradtam a Honvédnál, ahol az olimpiai bajnok Kárpáti Károly volt az edzőm, de inkább a válogatott kerettel dolgoztam, ott meg Matura Mihály, Ferencz Károly, Pintér István foglalkozott velem. Rengeteget birkóztunk együtt Polyák Imrével, ő egy súlycsoporttal feljebb versenyzett, sokat magyarázott, és egy olimpiai és világbajnokra érdemes volt odafigyelni.

Mérleg

• Tudomásul vettem azokat a bírói ítéleteket, amelyek engem sújtottak, jogtalanul. Szerencse, hogy bár elvettek tőlem világbajnokságot, a müncheni olimpiai érmet, de a másik serpenyőbe beletehettem, hogy  akkor már olimpiai és világbajnok voltam. Manapság sokat pihenek, nyolcszor volt agyérgörcsöm, és a főorvos asszony azt javasolta, hogy napközben sokat feküdjek, én meg nagyon szívesen elfogadtam ezt az ajánlatot. Itt van kinn a kempingágyam az erkélyen, aztán ha jó idő van – már egyre romlik -, akkor ott dőlök le egy kicsit. Körülöttem és a párkányon is minden csupa virág, a feleségem, Gabika hivatásos virágkertész, neki köszönhetem ezeket a csodálatos muskátlikat, orchideákat, jól érzem magam, olyan, mint ha egy botanikus kertben lennék…

Varga Jánosnak persze vannak feladatai, többek között az elhunyt olimpiai bajnokok sírjánál a haláluk évfordulóján a megemlkezés koszorúit helyezi el, tagja az Olimpiai Bajnokok Klubja elnökségének, tehát - ahogyan ő mondja - "nemcsak fekvésből áll az élet." Kedves Jani bácsi, jó egészséget kívánunk, és még egyszer szeretettel gratulálunk, hogy bekerültél a Hírességek Csarnokába!