Budapesti birkózó szösszenetek a vb ürügyén 2. – Veréb István

2018. 07. 14., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Persze mondhatnánk, hogy szombathelyi szösszenetek, már csak azért is, mert a szabadfogás kiválósága, Veréb István a vasi fővárosban született, és a Haladás VSE révén szintén odakötődik. Szép lassan majd Veréb apukának fogják szólítani a bölcsiben vagy az óvodában, szép lassan a közösségi oldalak kedvelt személyisége lehet (vagy már most is az?), és szép lassan majd ő is befordul a felkészülés jelképes célegyenesébe, amelynek a végén tornyosul a nagy kihívás: a budapesti világbajnokság. Jimmy-nek 100 napja maradt…

Meg kell hagyni, az elmúlt bő egy év eseményekben gazdag volt Veréb Jimmy életében: apuka lett (egy Dorina nevű kis tündér apukája), egy televíziós vetélkedőben nindzsa-harcossá lépett elő, számos alkalommal lehetett és lehet vele találkozni a közösségi oldalakon is. A birkózást még nem említettem, pedig a két Európa-bajnoki, valamint a világbajnoki bronzérem jó kis lenyomat a szabadfogású birkózás történetében.

• Tényleg nagyon aktív életet élek, és rengeteg meghatározó dolog történt az életemben a közelmúltban – mondta a 2015-ös Európa játékok magyar csapatának zászlóvivője. – Az egyik legfontosabb, hogy apuka lettem. A kislányom mindennap megszépíti az életemet, látom, ahogyan fejlődik, mond egy-egy új szót, miatta különösen jó otthon lenni. Ezt csak az érti igazán, akinek van gyereke. Az életem többi részével kapcsolatban az a szándékom, próbálom úgy felépíteni, hogy megmutassam: egy birkózó nemcsak azzal tud bekerülni a hírekbe, ha valamilyen rossz dolgot csinál, aztán esetleg még pár mondatot el is tud mondani a tévében. Ebből én nem kérek, és a karrieremnek ezt az oldalát is tudatosan építem, minél többet szeretnék szerepelni a médiában, de nem negatív előjellel. Úgy érzem, sikerült megmutatnom magamat, és szerintem ebből a birkózás is profitál.

Ha majd egyszer abbahagyod az aktív sportolást, akkor valami olyan területen képzeled el a folytatást, amelynek nem biztos, hogy köze lesz a birkózáshoz?

• Nem, egyáltalán nem. Több dolgot szeretnék csinálni párhuzamosan, nagyon jó lenne a birkózásban maradni,elvégre huszonöt évvel ezelőtt kezdtem birkózni, tehát ez nem olyan ténykedés, amelyet az ember egyik napról a másikra maga mögött hagy. Az életem meghatározó részévé vált, szeretnék edzői pályára lépni, ha minden jól megy, de a magán- és az üzleti életemet is próbálom építgetni.

Három bronzérmet szereztél már a világversenyeken. Mennyire nehéz egyet feljebb lépni?

• Reálisan kell nézni az egészet, tehát ha meg tudnám ismételni a 2013-as teljesítményemet, amikor a budapesti világbajnokságon bronzérmet nyertem, az fantasztikus eredmény lenne. Elképesztően sűrű a mezőny a súlycsoportomban, négyen-öten pillanatnyilag jobbak nálam, száz napom van rá, hogy mindenkit utolérjek, és szerencsés sorsolással, nagyon jó birkózással fel tudok állni újra a dobogóra. Az éremszerzés a célom.

Itthon a kötöttfogás erősebb, mint a szabadfogás. A világ számos pontján azonban azt látjuk, hogy a szabadfogás hódít nagy teret. Mi a helyzet ezen a területen?

• Óriási a különbség és a két fogásnem között. A kötöttfogást rajtunk kívül az  észak-európai országokban részesítik egyértelmű előnyben, a horvátok, a szerbek is inkább kötöttben szerepelnek. A szabadfogásban a nemrég meghozott szabály értelmében már úgy lehet orosz versenyzőt venni, mint a pékségben egy kiló kenyeret. Ezzel pedig fokozatosan kezdik megölni Európában a szabadfogást, jószerivel azt mondhatjuk, hogy a világversenyeken lassan már csak olyan versenyző szerez érmet, aki Dagesztánból, Észak-Oszétiából, tehát a Kaukázus vidékéről jött. Például az olaszoknál, a lengyeleknél egyre több az orosz, és az említett országokban a helyi birkózók kedvét elveszik a versenyzéstől. Jönnek máshonnan is, az olaszok egy kubait vettek – Frank Chamizót -, aki itáliai színekben világbajnok is lett, az én súlycsoportomban megvették a 2016-os orosz Európa-bajnokot, Kudijamagomedovot, vele is számolnom kell, 97 kilóban egy szintén kubai versenyző jött. És ez csak néhány példa, ami nem könnyíti meg a helyzetet, több tízezren birkóznak a Kaukázus vidékén, jönnek az oroszok, a hazai 15-20 fős mezőnyünkkel nem tudjuk velük felvenni a versenyt, hacsak nem utazunk oda. Szerencsére mostanában többször is lehetőségünk volt odamenni, edzőtáboroztunk, versenyeztünk a helyszínen.

Az októberi budapesti világbajnokságig kevesebb, mint száz nap van hátra. Hogyan telik majd?

• Néhány nappal ezelőtt voltunk Oroszországban, és a harmadik napon megsérült a nyakam, haza kellett repülnöm, mert némi ijedtségre adott okot a helyzet. Elmentem a gerincklinikára, ahol megvizsgáltak, de szerencsére nem olyan nagy a baj, mint amilyenre gondoltam, mindenesetre két hetet kell kihagynom a birkózásból, de edzhetek, gyógytornára járok, és elvileg százszázalékos lesz a nyakam. Ez a száz nap a lehető legjobb formám eléréséről szól, mert sajnos a kaszpijszki Európa-bajnokságon nem voltam olyan formában, amit szeretnék. Több kell, mindenképpen több kell, ha újra érmes akarok lenni, már pedig akarok. Egyszóval: munka, munka, munka, erről szól az én száz napom…