Bizalom - hat évre szól Dvorák László szerződése

2019. 02. 16., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Szabadfogású válogatottunk frissiben megválasztott szövetségi kapitánya már októberben, a budapesti világbajnokságon, a Papp László Sportarénában megemlítette – miközben az unokája, egy aranyos kislány sertepertélt a nagypapa körül -, hogy szeretne ismét közelebb kerülni a magyar birkózáshoz, szeretne itthon munkát vállalni. És milyen a sors: decemberben jött egy telefon Bacsa Pétertől, a szövetség ügyvezető elnökétől, hogy Dvorák László számára szóba jöhetne ez a lehetőség, esetleg elvállalná-e a kapitányi tisztséget. László elgondolkodott, hogy ha a feltételeit a magyar szövetség teljesíti, akkor lehet róla szó. És elvállalta…

A versenyzőként kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes (mindkettőt hazai rendezésű Eb-n szerezte), világbajnoki negyedik helyezett, háromszoros olimpikon (Szöul, Barcelona, Atlanta) sportember több, mint egy évtizedes svájci létet, egy kisvárost, és a biztos egzisztenciát hagyja maga mögött, hogy újra itthon dolgozhasson. Hivatalosan április elsejétől.

• Nagyon gyorsan zajlottak a dolgok, mert miután a feltételeimet elmondtam, vázoltam, hogy mire gondolok, már másnap igenlő választ kaptam. Őszintén szólva meglepődtem, hogy ennyire hamar rábólintanak – mondta a szakember.

Nyilván azzal kellett szembe nézned, hogy 54 évesen feladod a több, mint tíz éve tartó svájci életedet, a jómódot a kockázatért, a kihívásért.

• Gyakorlatilag ez történt. Amennyiben jól működik a dolog, akkor végleg hazaköltözöm, de azért hagytam magam mögött egy kiskaput arra az esetre, ha valami miatt mégsem úgy zajlanának az események, ahogyan elképzeltem, tehát nem esek bele a gödörbe. Remélem, azért a „visszabatyuzásra” nem kerül sor.

A feleséged mit szólt a váltáshoz?

• Nem mondom, hogy felhőtlenül mosolygott, de ez van. Tudomásul veszi, hogy egy őrült vagyok, ha a birkózásról van szó.

Egy ízben már azért hagytad itt Magyarországot, és teremtettél új egzisztenciát Svájcban, mert itthon nem kaptál olyan lehetőséget a szakmai munkához, amilyet reméltél. Most ismét belevágtál. Miért?

• Igazából akkor nem kaptam a mostanihoz hasonló lehetőséget. Olyat semmiképpen sem, mint amilyet most kínálnak nekem. Tulajdonképpen az egész pályafutásom során erre vártam, szerettem volna, ha megtalál egy nagyobb feladat, miután befejezem a versenyzést. Ezzel együtt nem volt könnyű döntés, hogy hátra hagyjam Svájcot és a nyugodt életemet.

Van-e már a fejedben valamiféle cselekvési terv? Hogyan kezdesz neki az új munkának?

• Igen, vannak elképzeléseim, és ami fontos, lesz rá elég időm, hogy ezeket megvalósítsam.

Meddig szól a szerződésed?

• Hat évre szól a megbízatásom, tehát ha valamit csinálok, annak a jelei kell, hogy ennyi idő alatt meglátszódjanak.

Ebben foglaltatik – többek között – a tokiói és a párizsi olimpia, világ- és Európa-bajnokságok. A nagy versenyeket tekintve szövetségi kapitányként az idei bukaresti Európa-bajnokságon debütálsz majd. Mit vársz az eseménytől?

• Az az igazság, hogy ott még jószerivel megfigyelőként, „szurkolóként” leszek a szőnyeg szélén, addig meg kell ismernem a srácokat, a válogatott tagjait, ehhez idő szükséges, már csak azért is, mert az utóbbi évtizedben nem voltam benne olyan mélyen a magyar birkózásban. Szeretném végigcsinálni velük a felkészülést, szeretnék tisztában lenni azzal, hogy miként zajlik a munka. Megfigyelem, mi a jó, illetve hol lehet, hol kell változtatni, egyelőre nem akarok beleszólni, inkább úgymond a háttérből figyelném az edzésmunkát. Nem lehet csak abból kiindulni, amit például a lelátóról figyeltem meg a világbajnokságon a fiúkkal kapcsolatban, mert akadnak mind technikai, mind erőnléti hiányosságaink. Előbb figyelek, aztán meglátjuk, miként lépjünk tovább. Jelenleg Bánkuti Zsolt irányítja a társaságot, vele állandó kapcsolatban vagyok, hiszen ő tökéletesen tudja, mit kell csinálni. Nem is lenne korrekt, ha én most innen, messziről beleszólnék a munkába.

A hazaköltözésre hamarosan sorra kerül, de ha jól meggondolom, lesz még más előnye is, hogy Budapestre jössz, például „kiunokázhatod” magad.

• Igen, ők is várják már! Három unokám van, három csodálatos kislány. Ne gondold, hogy nem érdekli őket a birkózás. A középső, miután megnézte a budapesti világbajnokságot, képzeld el, azóta nyaggatja a szüleit, hogy birkózni akar,  karácsonyra már birkózócipőt kért – nevetett egy jóízűt László. – Bármi lehet még belőle…

És még egy csipetnyi Dvorák László:
„Semmiképpen sem akarok elszakadni a sporttól, elsősorban a birkózástól nem, van mindenféle hóbortom. Svájcban élek, és a hegyi bringázás az egyik szenvedélyem, szeretek túrázni, hegyet mászni, síelni, egyszóval ha sport, és ha csinálom, akkor mindenevő vagyok. De! A birkózás az alap. Váltig állítom, hogy azért tudom az említett sportokat űzni, mert valaha birkóztam. Ha birkóztál, akkor utána bármilyen sportot meg tudsz tanulni.”

„Nem azért mentem Svájcba a 2000-es évek elején, hogy barátokat szerezzek, hanem azért, hogy „életben maradjak”. Nem vagyok svájci állampolgár, de nem is vágyom rá. Magyarnak vallom magam, és mindig az maradok.”

„Kőszegről származom, és amikor hazajövök, akkor mindig tartok, tartottam edzést az ottani fiataloknak.”

„A kaposvári és a budapesti szabadfogású Európa-bajnokságon egyaránt ezüstérmes lettem, és akkor szárnyaltam. Emlékezetes az 1986-os budapesti világbajnokság is a BS-ben, ahol tejfelesszájúként egy bizonyos Mark Schultz-cal hozott össze a sors – egy évvel korábban az ugyancsak budapesti vébét megnyerte, sőt ’87-ben Clermont-Ferrand-ban is aranyérmes lett - , egyszóval az amerikai legendával birkóztam. A fiamnak nemrég elmeséltem a történetet. A vébé előtt az újságírók esélylatolgatásra kértek engem is, hogy szerintem ki nyeri meg a világbajnokságot. Mark Schultz, válaszoltam, aztán a sors iróniája, hogy pont ellene birkóztam, és megvertem, de nagyon. Bombameglepetésnek számított. Magyarán a hazai közönség fantasztikusan jó hatással volt rám.”