Cikk keresés:    

Bácsi Péter izgalmas meccseket, s egy érmet vár a felnőtt-vb-n

2024. 10. 27., írta: Krasznai Bence, fotót készítette: UWW, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Nyolc magyar birkózó részvételével hétfőn megkezdődik Tiranában a nem olimpiai súlycsoportok világbajnoksága, amelyről legalább egy érmet remél a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatója, Bácsi Péter.

Nem kell a szőnyeg felszedésével bajlódni vasárnap este a tiranai Olimpiai Parkban, hiszen az U23-as világbajnokságot követően másnap már a felnőtteké a főszerep. Négy napon át összesen tizenkét súlycsoportban teszik próbára magukat azok a sportolók, akik nem vettek részt nyáron a párizsi olimpián. 

„Kifejezetten erős mezőny szerepel Albániában. A jövőben nem lenne baj, ha a játékok évében is teljes világbajnokságot szerveznének, úgy hiszem, erre lenne igény. Már csak azért is, mert a tizenhat fős mezőny miatt több kiváló birkózó marad le az olimpiáról. Most is rengeteg klasszis döntött úgy, hogy a saját súlycsoportjához képest eggyel lejjebb vagy feljebb próbál szerencsét, jó példa erre a kétszeres olimpiai és négyszeres világbajnok szabadfogású orosz Abdulrasid Szadulajev is, aki ezúttal kilencvenkét kilóban lép szőnyegre. Erős világbajnokság elé nézünk, izgalmas, jó meccsek várhatóak, remélhetőleg szép magyar eredményekkel” – vélekedik Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója.

A magyar válogatott összeállításánál az egészéves teljesítményt vették figyelembe, és természetesen sokat nyomott a latban a szeptemberi felnőtt országos bajnokságon elért eredmény is. Kötöttfogásban két versenyzőnk szerepel Tiranában, 72 kilogrammban Vitek Amadeusz, 82 kilóban az Európa-bajnoki bronzérmes Szilvássy Erik.

„Hetvenkét kilóban eredetileg Váncza Istvánt indítottuk volna, ám ő sajnálatos sérülést szenvedett a magyar bajnokságon – így Bácsi Péter. – Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi a helyzet az Európa-bajnok, vb-második Fritsch Róberttel, nos, ő tavasszal úgy döntött, hogy a jövőben olimpiai kategóriában, hetvenhét kilóban méreti meg magát. Amadeusz tehát beugróként birkózik Tiranában. Szilvássy Erik remekelt az elmúlt időszakban, rutinos versenyző, nagyon bízom benne, hogy ez az ő világbajnoksága lesz.”

A hölgyek között három magyar sportolóért szoríthatunk: „Szabados Noémi esete a legérdekesebb, ő ugyanis hatvannyolc kilóban az U23-asok között is birkózott. Nem úgy sikerült neki az a viadal, ahogyan szerettük volna, több van benne. Rengeteget dolgozik, biztos, vagyok benne, hogy ennek meglesz az eredménye, s remélem, erre már most sor kerülhet. Az biztos, hogy ég benne a bizonyítási vágy. Ahogyan Galambos Ramónában is, akit az elmúlt időszakban sok sérülés hátráltatott. Bognár Erika és közte az országos bajnokságon dőlt el az ötvenöt kilós válogatottság sorsa. Erika az ötvenkilenc kilósok között méreti meg magát, még nagyon fiatal, ennek ellenére Eb-ezüstérmesnek mondhatja magát, tehát bízhatunk abban, hogy szép jövő előtt áll. Reménykedünk benne, hogy mindhárom hölgy komoly skalpokat szerez, ezzel együtt jó eredményt ér el.”

Szabadfogásban hárman képviselik a magyar színeket: „Halidov Gamzatgadzsi sérülés okozta hosszú kihagyást követően tér vissza világversenyen, ő hatvanöt kilóban képzeli el a jövőjét, feltehetően utoljára fogy le hatvanegyre, bizonyítani szeretne. Kuramagomedov Muraddal ugyanez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy ő eggyel feljebb, hetvenkilenc kilóba lépett. A nagy viadalokon eddig egyiküknek sem jött ki igazán a lépés, reménykedünk abban, hogy ezúttal másképp alakul. Utóbbinak ráadásul már egy ideje érik a jó eredmény, a nemzetközi viadalokon egyre stabilabb formát mutatott. Juhász Balázs folyamatosan ott van a válogatottban, nagyon erős a kilencvenkét kilós mezőny, de bízunk abban, hogy minél több meccset birkózhat.”

Bácsi Péter végül arról beszélt, hogy legalább egy érem az elvárás a válogatottól, s emellett abban bízik, hogy értékes pontszerző helyek is születnek.

NEM OLIMPIAI SÚLYCSOPORTOK VILÁGBAJNOKSÁGA, TIRANA
A magyarok és a verseny programja
Kötöttfogás
Hétfő–kedd. 55 kg, 63 kg:
 nincs magyar induló. 72 kg: Vitek Amadeusz (BHSE), 82 kg: Szilvássy Erik (Csepeli BC)

Női birkózás
Kedd–szerda. 55 kg
: Galambos Ramóna (BHSE), 59 kg: Bognár Erika (BHSE), 65 kg: nincs magyar induló. 72 kg: Szabados Noémi (FTC-KIMBA)

Szabadfogás
61 kg:
 Halidov Gamzatgadzsi (ESMTK), 70 kg: nincs magyar induló. 79 kg: Kuramagomedov Murad (Tatabánya), 92 kg: Juhász Balázs (BHSE)