Cikk keresés:    

Bacsa Péter: Magukért beszélő eredmények

2019. 07. 18., írta: utanpotlassport.hu/Krasznai Bence, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Bacsa Péterrel, a Magyar Birkózószövetség ügyvezető alelnökével beszélgettünk az idei utánpótlás Európa-bajnokságokon tapasztaltakról, a juniorgeneráció rendkívüli ütőképességéről, a Lévai család sikerességéről és arról, miért van szükség a honosításra szabadfogásban.

A négy utánpótlás-korosztály idei Európa-bajnokságán a magyar válogatott összesen kilenc arany- négy ezüst- és tizenegy bronzérmet gyűjtött.

  • Azt hiszem, az eredmények magukért beszélnek. Nehéz összehasonlítani, hol is helyezhetők el az idei sikerek a magyar birkózó-történelem koordináta-rendszerében, hiszen az U23-as Európa-bajnokságot csupán az ötödik, míg a serdülők kontinensvetélkedőjét a harmadik éve rendezték meg. Kíváncsian várom, hogyan szerepelünk a világbajnokságokon, ugyanis az lesz az igazán mérvadó. 

A legnagyobb „szakadék” a junior- és a kadétmezőny között fedezhető fel: előbbiek négy arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel tértek haza Pontevedrából, míg a kisebbek csupán egy Eb-címet ünnepelhettek Faenzában. 

  • Emiatt nem kell aggódnunk, hiszen megszokott, hogy egy-egy kiemelkedően sikeres korosztályt gyengébb követ. Egy korcsoport nagyjából három-négyszáz gyereket ölel fel idehaza, megesik, hogy valamelyikben épp nincs kiemelkedő fiatal. Ugyanakkor láthatjuk, a mostani serdülőké ismét jó garnitúra; a krakkói kontinensviadalon két arany-, egy ezüst- és három bronzérmet nyertek. 

A birkózás hazai történetének legeredményesebb junior Európa-bajnokságát tudhatja maga mögött a kötöttfogású válogatott; 1993-ban, Götzisben volt már példa arra, hogy három magyar kötöttfogású szerezzen Eb-bajnoki címet, ám akkor nem állhatott több honfitárs a dobogó másik két fokán, nem úgy, mint most. Valóban ez a szakág valaha volt legerősebb csapata?

  • Nehéz ezt az utánpótlás-eredményekből megállapítani, térjünk vissza erre tíz év múlva. Az biztos, hogy fantasztikusan jók a srácok, de tudni kell, nem egyenes az útjuk az olimpiáig – többször volt már példa arra, hogy a felnőttkarrier kapujában „tűntek el” a sportolók. Az edzők azt mondják, hogy motiváltak, akarnak dolgozni. Ha ezek a birkózók jó menedzselést kapnak és kitartanak, úgy a 2024-es, párizsi olimpián már valószínűleg a válogatott gerincét alkothatják.

Ne feledjük a lányokat sem, akik szintén a valaha volt legsikeresebb junior-Eb-t abszolválták. 

  • Igen, ők is remekeltek, természetesen maximálisan elégedettek vagyunk velük. Mindazonáltal az ő mezőnyükben még inkább mérvadó lesz a világbajnokság, hiszen jobban dominálnak az ázsiai országok, mint például kötöttfogásban. 

Lévai Zoltán az újvidéki U23-as kontinensviadalt nyerte meg az idén, öccse, Tamás ugyanezen a versenyen lett 19 évesen harmadik, majd úgy szerzett junior Európa-bajnoki címet, hogy mindössze egy pontot csináltak rajta. A legkisebb Lévai, Levente serdülőválogatottként kezd beérni a kontinens élmezőnyébe. Mindhárman apjukkal, Zoltánnal készülnek a Budapesti Honvéd SE birkózószakosztályában. Mit csinálnak ennyire jól?

  • Ennek élnek, egymást húzzák, segítik és motiválják. A legnagyobb pozitív meglepetés Tamás volt, sohasem láttam még olyan szintű fejlődést, mint nála. De például a junioralakulat edzője, Takács Ferenc is kitalálta, hogy bajnokot nevel a fiából, Istvánból. Lám, ő is a dobogó legfelső fokára állhatott Pontevedrában. 

A szabadfogású fiúk a négy kontinensbajnokságon három bronzérmet szereztek, ráadásul ebből kettő honosított sportoló érdeme. Milyen következtetés levonására ad ez okot? 

  • Hosszú évek óta sikertelen a szabadfogásunk, emiatt rövidtávú megoldást kellett találnunk. Azt hiszem, ez talán válasz azoknak, akik kételkednek a honosítás hatékonyságában. Ebben a sportban – csakúgy, mint a többiben – az eredmények jelentik a tényeket. Az idén adjuk át a Kozma István Birkózó Akadémiát, amelybe összegyűjtjük a szakág legtehetségesebb fiataljait, akik így együtt készülhetnek egész évben. Bízom benne, hogy ezáltal a szabadfogás is igazán ütőképes lehet a nemzetközi porondon, ám ehhez minimum hat-nyolc évre van szükségünk.