Az ESMTK a serdülő szabadfogású csapatbajnok
2017. 12. 10., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: TD, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
A diák után vasárnap serdülő korosztályban is megküzdöttek az ország szabadfogású klubjai. A területi csapatbajnokságokról bejutó tizenhét együttesből végül tizennégy vett részt az egri viadalon. Színvonalas összecsapásokat követően végül szoros csatát követően az ESMTK örülhetett a bajnoki címnek, míg második lett a Diósgyőri BC, harmadik pedig a Kertvárosi SE lett.Vasárnap délelőtt 10 óra 30 perckor a serdülő szabadfogású csapatbajnokság elnökének, Tóth Jánosnak, az Egri Városi Sportiskola igazgatójának, Kovács Gézának, valamint a Magyar Birkózó Szövetség elnökségi tagjának, az Európa-bajnok, ötszörös vb-ezüstérmes Deák-Bárdos Mihálynak kedves szavaival vette kezdetét a csapattalálkozó.
A résztvevő csapatok ezúttal két darab hármas, valamint négy darab kettes csoportra lettek sorsolva. A területi csapatbajnokok ezúttal is kiemelést élvezhettek, amivel a legtöbb esetben tudtak is élni a versenyzők. Az elődöntőbe bejutó hat csapat újabb csoportokra lettek osztva (két darab hármas), ahol ismét körmérkőzések döntöttek a helyosztók beosztásairól.
Az ötödik-hatodik helyért a nagyon lelkesen küzdő Ceglédi VSE és a Tatabányai SC mérkőztek meg egymással, végül a ceglédiek fölényes győzelemmel ötödikként zártak.
A bronzcsatában már jóval szorosabb csapattalálkozót láthattak az érdeklődők, a Kertvárosi SE azonban tízből hat súlycsoportban is diadalmaskodni tudott, ezzel bebiztosították helyüket a dobogó harmadik fokán. Negyedikként a Dorogi NC zárt.
A nap egyik, ha nem a legjobb csapatmérkőzését az ESMTK és a Diósgyőri BC vívta a fináléban, ahol végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Hatalmas hangulat, hihetetlen izgalmak közepette a mérkőzések úgy alakultak, hogy az utolsó összecspás előtt 19-19 volt az állás. A + 76 kilóban a kadetok között is eredményes Mohl Richárd végül megnyerte a nála jóval könnyebb és ezáltal méretben is kisebb Oláh Gergő elleni meccset, ami az ESMTK bajnoki címét is jelentette.
A helyosztók végeredményei:
Döntő: ESMTK - Diósgyőri BC 23-19
3-4. helyért: Kertvárosi SE - Dorogi NC 27-17
5-6. helyért: Ceglédi VSE - Tatabányai SC 37-11
A 2017. évi serdülő szabadfogású csapatbajnokság végeredménye:
Bajnokcsapat: ESMTK (Edzők: Kliment László, Nagy József. Versenyzők: Simon Bence, Takács Zsolt, Mányik Dávid, Matyi Vivien, Bucioaca André, Németh Milán, Kozma Bálint, Tösmagi Attila, Nagy Márton, Molnár Botond, Mészéros Róbert, Horváth Gyula, Ecseki József, Birtalan Bendegúz, Kekenj Norbert, Kádár Balázs, Mohl Richárd.)
2. Diósgyőri BC
3. Kertvárosi SE
4. Dorogi NC
5. Ceglédi VSE
6. Tatabányai SC
A további helyezetteket ITT lehet megtekinteni!
A versenyen közreműködő bírók: Tóth János (elnök), Szántóné Csánó Zsófia, Kismóni János, Szarka Imre, Kismóni Móric, Pászthy Tamás, Lakatos András, Jászkai Imre, Fék Szabolcs (versenyiroda), Tollár Dániel (versenyiroda).