Cikk keresés:    

Athén – Budapest: a lányok bronzban utaztak

2017. 09. 12., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Nincsenek véletlenek. Aki azt gondolta volna, hogy a szarajevói négy érem a kadet Európa-bajnokságon csupán a szerencse javára írható, gyorsan felejtse el téveszméit, és nézzen a lányok éremkollekciójára. A japánokkal, amerikaiakkal, fiúnyi indiai „erőgépekkel” dúsított mezőnyben Szél Anna, Bognár Erika és Nagy Bernadett újra a dobogóra állt – az athéni világbajnokságon! Bronzok a javából.

A szakvezető Szatmári Zsolt felhívta a figyelmet, hogy ebben a korosztályban, világbajnokságon a lányoktól példátlan tett volt a három érem megszerzése. 

  • Jóllehet nincsen az érmeink között arany, de mi nem is rendelkezünk olyan lehetőségekkel, mint például az éremtáblázat élén végzett japánok vagy az amerikaiak, kanadaiak – tette hozzá. – Nézzük onnan, hogy a magyar csapat a negyven részt vevő országból a hetedik helyet szerezte meg a szereplésével. 

Ez rendkívüli teljesítmény, hozzátéve, hogy gyakorlatilag egy hónapon belül kétszer kellett csúcsformába lendülni. Dehát miként lehetséges ez?

  • Nehéz ügy, hiszen nem voltunk olyan formában, ami a csúcsot jelenti, tudnak ők ennél többet is, tudnak látványosabban, szebben is birkózni, de egy világbajnokságon nem a szépség az elsődleges. Athénban nagy volt a tét, elvégre egy világbajnokságról beszélünk, és én teljes mértékben elégedett vagyok velük. Egyedülálló, amit csináltak – az Európa-bajnokságot is beleértve -, és nem tudom, mikor jön össze újra egy ilyen csapat, amelyik meg tudja ismételni ezt a teljesítményt. Kívánom, hogy legyen hamarosan.

Szél Anna és Bognár Erika a szarajevói aranyat megtoldotta egy athéni bronzzal, tehát mindketten dupláztak az „fémgyűjtés” tekintetében, és ehhez csatlakozott Nagy Berni egy bronz – bronz kombinációval. (A bosnyák fővárosban Szekér Szimonetta végzett még a harmadik helyen)

  • Az a profi hozzáállás volt lenyűgöző, amit a lányok mutattak, sokszor meccs közben kellett a padlóról felállni. Szél Anna például – miután kikapott egy indiaitól, aki végül megnyerte a versenyt – a visszamérkőzéseken kicsit akadozva birkózott, de aztán a bronzmeccsen  parádésan birkózott a  svéd Jönsson ellen. A  kiharcolt bronzérem egészen megfényesedett. Annában nagyon sok van még... Erika is indiaitól kapott ki, majd végül kitűnő teljesítménnyel harcolta ki a dobogós helyet. Apropó, indiaiak: ezek férfias megjelenésű lányok. Az a 60 kilós, aki Erika súlycsoportjában megnyerte a világbajnokságot, szerintem ha másnap a szabadfogású fiúk mezőnyében áll szőnyegre, senkinek nem tűnt volna fel, mert olyan fizikai képességekkel rendelkezett, mi több, még szakáll dolgában sem nagyon maradt le tőlem... Erikát semmiféle szemrehányás nem érheti, mert fegyelmezetten, kiemelkedően küzdött. A tehetséges nehézsúlyú, Nagy Berni a vállfájással együtt is eredményes tudott lenni, őt is minden elismerés megilletheti. Hadd tegyem hozzá, hogy ez az eredményes szereplés nemcsak a válogatott edzőknek a munkáját dicséri, hanem a klubmunkát is méltatni kell. Csak erre az alapra tudunk támaszkodni, és köszönet jár érte a klubedzőknek.