Aranypillanatok – Struhács György
2015. 08. 10., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Tollár Dániel
Rendhagyó módon most nem versenyző, hanem egy szakember kerül sorra hagyományos rovatunkban, hiszen ő is számos aranypillanatnak volt tevékeny részese. A kötöttfogás szakágvezetője 2007 tavaszán vette át a felnőtt kötöttfogású válogatott irányítását Komáromi Tibor után, és bízvást állíthatjuk, hogy Struhács György vezetőedzői munkássága során a fogásnem nagyon szép sikereket aratott az elmúlt nyolc esztendőben. Világbajnoki, olimpiai és Európa-bajnoki érmeket, közöttük aranyérmeket hoztak haza birkózóink, miközben a szőnyeg széléről éppen ő irányította Lőrincz Tamást, Bácsi Pétert, Kiss Balázst, Módos Pétert, Lőrincz Viktort, és a többi kötöttfogású kiválóságot. Struhács György nem felejtette el megemlíteni edzőtársait, Takács Ferencet, a régi „fegyvertársat”, és természetesen Repka Attilát sem, akivel új sikerek felé indulnak. Las Vegas, Rió, aztán ki tudja, merre vezet majd az út, kívánjuk, hogy jó messzire jussanak.Balu bronza volt az első…
„Nekem az első a legkedvesebb, szenzációs volt, amikor Kiss Balázs bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon 2007-ben, Szófiában, és akkor azt mondtam magunknak, hogy végre az utánpótlás sikerek mellett felnőtt korosztályban is megvan az első érmünk (2000-től 2007 márciusáig Struhács György a Mr.Tus Akadémia és az utánpótlás válogatottak vezető edzője volt – a szerk.). Aztán az első arany is eljött, Bácsi Peti szerezte, de az a „baj”, hogy mindegyik kedves a számomra. Nem is tudom, nekem minden érem olyan hihetetlen örömet jelent, mintha mindegyik arany lenne. Ugyanúgy boldog voltam, amikor Balázs 2009-ben világbajnokságot nyert, mint amikor Módos Peti megszerezte az első érmét - egy bronzot - világversenyen, ez egyébként a 2008-as tamperei Európa-bajnokságon történt. Vagy az is felemelő volt, amikor Lőrincz Tomi másodszor tudott Európa-bajnok lenni. Az életem „csúcs” éve a tavalyi volt, de ezen talán nem is lehet csodálkozni, hiszen a világversenyeken öt érmet nyertek a fiúk, és ebből három arany volt. Szeretném az idén vagy jövőre ezt felülmúlni.”
Majd az olimpia?
„Akadtak szép számmal aranypillanatok a szakvezetői pályafutásom alatt, de az igazi, nagy aranypillanat még hibádzik, ez pedig az olimpiai bajnoki cím, de van egy nagyon fontos mozzanat az egészben, ami felér nem is egy aranypillanattal, ez pedig maga a csapat. Fantasztikus a közösségünk, annyira jó társaság és csapat alakult ki, hogy az ember minden sikert nagyon nagyra értékel. Látom, hogy mennyit dolgoznak érte, semmi nem hullott az ölükbe, kőkemény munka volt minden egyes érem, és adott esetben egy ötödik hely mögött is. Nagyon meg kell becsülnünk az embereinket, akik hajlandók ilyen áldozatokat hozni.”
Lélektől lélekig
„Két emlékezetes esetet szeretnék elmesélni, amikor a versenyzők nagy bizalommal fordultak felém, igaz az egyikben csak „felesben” voltam benne. Csonti (Módos Peti) a londoni olimpián kikapott iráni ellenfelétől a döntőbe jutásért, és magába roskadt – tegyük hozzá, hogy az ázsiai versenyző jobb volt nála -, akkor Majoros Pista beszélt vele telefonon, jól leteremtette a maga stílusában, hogy viselkedjen férfi módjára. Én is leültem vele beszélgetni, de máshonnan közelítettem meg a dolgot, mondtam neki, figyelj ide, Csonti, olimpiai érmet kell nyerned, gondolj a családodra, a barátnődre, nekik bizonyíts, ebből meríts erőt, rengeteget dolgoztál, és úgy láttam, hogy a kettőnk rábeszélése Petit átlendítette a holtponton. Ettől fogva Módos Pétert olimpiai bronzérmesként is emlegethetjük.
A másik nagyon érdekes mozzanat a 2014-es taskenti világbajnokságon történt. Lőrincz Tomi háromszoros Európa-bajnok volt már, de világbajnoki érmet még nem tudott szerezni, és el volt keseredve, hogy kikapott a döntőbe jutásért, ráadásul hibázott egy sima helyzetben. Mondtam az öccsének, Viktornak, hogy most hagyd egy kicsit, legalább egy órát, aztán menj oda hozzá, magyarázd el neki: ezt a bronzérmet meg kell szerezni, leszel te még világbajnok, és ahogy az Európa-bajnoki címekhez is vezetett egy út, a világbajnoki első helyhez szintén vezet egy másik út, aminek az egyik állomása a bronzérem. Így is lett, Viktor „rábeszélte”, Tomi remekül birkózott a bronzmeccsen. Nyilván az én sikerem is volt egy kicsit, de ezek mindig közös akaratok, közös sikerek, természetesen a fő érdem a versenyzőé. Hiszek benne, hogy a versenyzők mellett, mögött egy csapat kell, hogy álljon, és amikor Takács Ferivel idekerültünk a felnőtt válogatotthoz, azt vallottam, és mondogattam, hogy az egyéni sportágból csináljunk egy csapatsportot. Nagyon egyedül tud lenni a versenyző, de nem szabad magára hagyni, és ezért örülök, hogy sikerült kialakítani velük, körülöttük egy csapatot. Talán ez a legnagyobb dolog. Aranyat ér…”
