Aranypillanatok, Sike András

2014. 11. 29., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Honlap-szerkesztőség

Az aranypillanatok fogalmához és Sike András személyéhez mindenki természetesen Szöult, az olimpiai diadalt társítja. A huszonhat éve elért, világraszóló siker után persze „szürke” hétköznapok jöttek. De azok is képesek ünneppé emelkedni. Amint az megtörtént néhány napja is, amikor Szöul bajnoka egy, amúgy szürke szerda estéjén az edzői székben ült, és csapatbajnoki címre vezette az FTC-t. Ily módon a kiemelt fotónk is aranypillanatokat örökít meg.

Sike András Szöul egyik magyar hőse: a kötöttfogású birkózók 57 kilogrammos súlycsoportjában olimpiai bajnoki aranyérmet szerzett. Kellemes meglepetést okozott vele. Az 1988-as esztendő amúgy is jól sikerült a Ferencváros kiválóságának, hiszen az ötkarikás diadal mellett Kolbotnban megszerezte az első érmét is világversenyről: Európa-bajnoki bronzot. A 22 éves fiatalember a csúcsra jutott, és azóta már bronzba is öntötték, az FTC olimpiai bajnokainak sétányán láthatjuk a mellszobrát. A zöld-fehérek vezetőedzőjének egyik legsikeresebb tanítványa Fodor Zoltán, a pekingi játékok ezüstérmese, a másik nagy egyéniség Bácsi Péter, világ- és Európa-bajnok.
De térjünk vissza most kicsit Sike Andráshoz, a versenyzőhöz, akinek ha azt mondjuk, aranypillanatok, habozás nélkül rávágja: Szöul!

Yildiz? Elfogyott!

„Igazi nagy pillanatokat éltem át már a csoportmeccsek során a szöuli olimpián, amikor a későbbi kétszeres világbajnok, nyugatnémet színekben versenyző  török Rifat Yildizzel birkóztam. Japán és kínai ellenfél után következett. Már korábban is nagy meccseket vívtunk. Az olimpián a második menetben jártunk, és eljött a másodperc, amikor a kezeim között egyszerűen „elfogyott”, nem bírta azt az iramot, amit mentem. Utána kényem-kedvem szerint csináltam vele, amit akartam, persze le is léptették. Se előtte, se utána nem tudtam őt ilyen nagy fölénnyel elverni. Neki akartam menni, azt terveztem el. A lenti harcban szintén fölénybe kerültem, megpörgettem, de a lényeg, hogy nem tudott magához térni. Hatalmas önbizalmat és erőt adott ez a győzelem a döntő előtt.”

Balov kipipálva

„Bár az előző években nem nyertem semmit, de a súlycsoport legjobb embereivel oda-vissza vertük egymást. Sajnos, egyetlen versenyen, egyszerre nem sikerült mindegyiküket megvernem, tehát hiányzott az arany a tarsolyomból. Úgy voltam vele Szöulban, hogy jöhet bárki, le akarom győzni. Vitt a Yildiz elleni győzelem lendülete a döntőben a világbajnoki címvédő bolgár Sztojan Balov ellen is. Valami olyasmit éreztem, hogy nem veszíthetem el az aranyérmet. A legfontosabb momentum az volt, amikor egy perc elteltével az ellenfelemet leküldték térdelő állásba, és abból a lenti helyzetből kilenc pontot értem el a következő harminc másodperc alatt, csak emeltem, pörgettem, emeltem, pörgettem, valahogyan nem is kellett gondolkodnom, csak automatikusan csináltam a dolgokat, csak emeltem, pörgettem, emeltem, pörgettem, és ezzel gyakorlatilag megnyertem a szöuli olimpiát.”