Aranypillanatok, Repka Attila
2015. 01. 02., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: Martin Gábor, cikket feltöltötte: Honlap-szerkesztőség
Repka Attila új fejezetet nyitott. Az olimpiai és négyszeres Európa-bajnok az ifjúsági és a juniorválogatott mellett végzett szakvezetői munka után, december elsejétől immár a felnőtt kötöttfogásúak edzőjeként dolgozik, és segíti a kapitány, Struhács György munkáját. Bár a beszélgetésünk során kiszakadt belőle a sóhaj: „hű, a mindenit, de régen volt!”, azért pontosan idézi fel pályafutásának aranypillanatait.A Diósgyőr halhatatlan birkózója már húszévesen berobbant Európa (és a világ) élmezőnyébe: 1988-ban Európa-bajnoki aranyérmet szerzett a kötöttfogásúak között a 68 kilósok mezőnyében a norvégiai Kolbotn-ban, majd egy évvel később Finnországban, Oulu-ban megvédte címét. Ehhez hozzátett még két kontinensbajnoki elsőséget, a helyszín 1994-ben Athén, 1996-ban Budapest volt. A legnagyobb sikere a barcelonai olimpián aratott győzelme. Három nyári játékokon, Szöulban (1988), Barcelonában (1992) és Atlantában (1966) képviselte színeinket. Aranypillanatokkal teli pályafutás az övé, pedig ifjúkorában még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán birkózó válik-e belőle.
Az ifjú titán szétzilálta Európát
„A legmeghatározóbb pillanat az volt, amikor 1986-ban megnyertem az ifjúsági világbajnokságot Schifferstadtban kötöttfogásban, a 63 kilóban, a szabadfogásban pedig bronzérmes lettem, mert akkor döntöttem el, hogy birkózó leszek. Hű, a mindenit, de régen volt!… Onnan felfelé vezetett az út, a következő évben már a felnőtt válogatott tagjaként versenyezhettem. Rögtön, az első felnőtt világversenyemen – Szöcsihez, Lőrincz Tamáshoz hasonlóan – Eb-t nyertem Kolbotnban, 1988-ban. Az az igazság, hogy szerencsém volt, igazi junior hévvel rohantam neki az ellenfeleimnek, dobáltam őket, és tulajdonképpen az is szerencsés volt, hogy ideális sorrendben következtek egymás után. Ebben az esetben sem elsősorban az aranyérem miatt volt jelentős ez az esemény, inkább annak az újbóli megerősítése, hogy a birkózással jót választottam, mert ezek szerint van mit keresnem a szőnyegen.”
A barcelonai arany súlya
„Érdekes folyamat játszódott le, mert amikor a ’88-as Európa-bajnoki siker után a szöuli olimpiára utaztunk, azt gondoltam magamban: persze, hogy megnyerem. És persze, hogy nem nyertem meg. Szerencsére, a barátom, Sike Bandi viszont győzött. Az egyik legszebb aranypillanat az volt, hogy négy évvel később, Barcelonában viszont felállhattam a dobogó legmagasabb fokára. Soha nem felejtem el, de furcsán érdekes ez az egész, mert arra azért frissiben még nem gondoltam, hogy a nagy öröm mellett mekkora felelősséggel jár az olimpiai bajnoki cím. Tulajdonképpen annak a hat percnek az elteltével, vagyis a döntő után más emberként kellett volna viselkednem, mint azelőtt. Akkor és ott nem töprengtem el azon, hogy mit jelent ez az egész, mert például ha korábban bementem egy étterembe, minden további nélkül visszaküldhettem az ételt, ha nem tetszett, de olimpiai bajnokként már nem tehetem. Rögtön rád sütik, hogy nagyképű vagy, pedig a kaja attól még adott esetben ugyanolyan rossz. Mindent egybevetve, az olimpiai bajnoki aranyérem – sajnos, vagy inkább hál’ istennek – döntően meghatározza az ember életét.”
Edzőként is a csúcs felé
„A legutóbbi aranypillanat akkor következett be az életemben, amikor a felnőtt kötöttfogású válogatott edzője lehettem. Előtte az ifjúsági, majd a juniorválogatottal dolgoztam, és voltaképp gyorsan felszaladtam a hegyre. Jó, jó, hét év alatt, de ez mégis gyorsnak számít. Versenyzőként letettem egyet s mást az asztalra, nyilván ez is nyomott a latban, de bízom benne, hogy az edzői szaktudásom még többet számított a döntés meghozatalában. Ez a legújabb szépség az életemben…”
