Aranypillanatok - Lőrincz Tamás

2017. 03. 14., írta: Deák Horváth Péter, fotót készítette: MG, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Lőrincz Tamás, a ceglédiek világklasszisa már számtalanszor ámulatba ejtett minket a virtuozitásával, technikájával, nyugalmával, eleganciájával. A 30 esztendős kötöttfogású birkózó – aki a 75 kilósok között folytatja pályafutását - a legnagyobb felnőtt sikereit eddig a 66 kilogrammosok súlycsoportjában aratta, illetve ez így nem egészen igaz, hiszen a moszkvai (2006) és a tbiliszi (2013) Európa-bajnokságot a 66-osok között nyerte meg, de 2014-ben, a finnországi Vantaa-ban már a 71 kilósoknál győzött. Háromszoros Európa-bajnok, a londoni olimpia ezüstérmese, a taskenti világbajnokság harmadik helyezettje. Egyetemi világbajnok. Ha aranypillanatok, akkor Szöcsi mindenekelőtt az elsőre gondol vissza legszívesebben, Moszkvára, hiszen a 2006-os volt az első Európa-bajnoksága, amelyen 19 évesen végzett a kontinens élén, és ami nagyon fontos még: London. Ezüst, de örökre belevésődött a lelkébe.

Moszkvában oroszt verni a döntőben – párját ritkító bravúr!
„A moszkvai Európa-bajnoki aranyérem megszerzése hihetetlenül fontos élmény számomra. Életem első Eb-je volt, és annyira felkészületlenül ért, hogy előtte még álmodni sem mertem volna róla. Nyugodtan mondhatom, egyfajta sokkos állapotba kerültem, csak történtek a dolgok, ahogyan haladtam a versenyben. Amikor hazajöttünk, Cegléden fogadtak mint újdonsült Európa-bajnokot, a fogadáson csak ültem, miközben a körülöttem lévők arra kértek, hogy meséljem el, mi történt a döntőben. Nem tudtam elmesélni. Képtelen voltam felidézni, hogy melyik menetben mit csináltam, egyszerűen nem emlékeztem rá. Elkezdem mondani, erre ők belevágtak, hogy az nem is úgy történt. Ja, mondtam, tényleg, talán nem is én tudom jól. Egy biztos, fantasztikusan jól ment a birkózás, annyira meg tudtam lepni a mezőnyt, hogy még én magam sem gondoltam volna. Akkor hittem el először, hogy van keresnivalóm ebben a sportágban, és félelmetes ellenfeleket sikerült legyőznöm, mint például a török Eroglut, a hatszoros Európa-bajnok, világbajnok, olimpiai ezüstérmes versenyzőt. Persze a döntőt azóta már megnéztem, nagyon jó érzésekkel.

Az is hozzátartozik , hogy ott mindenki csak döbbenten nézett rám, hiszen azt sem tudták, ki vagyok. Ha a képeket újra megnézzük, hát azt láthatjuk, hogy akkor inkább úgy néztem ki, mint egy szőnyegtisztító, nem úgy, mint egy birkózó. Nagy bajnokok kikerekedett szemmel, hitetlenkedve jöttek hozzám gratulálni. Nagyon jól esett. Az orosz Szergej Kovalenkót győztem le hazai közönség előtt az aranymérkőzésen, nem volt akármilyen érzés.”

Egy londoni történet 2012-ből
„A londoni olimpiai menetelés kettős érzéseket kelt bennem, egyrészt nem tudtam kiteljesedni, és ezért fájó pont az életemben, másrészt viszont az a tény, hogy döntőt tudtam birkózni, óriási dolog. Emlékszem, amikor bekerültem a döntőbe, olyan energiák szabadultak fel bennem, hogy elmondhatatlan. Lehet, hogy egy kicsit ebből kellett volna visszafogni, de hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Nem arról van szó, hogy nem tudtam volna koncentrálni a döntőre, minden idegszálammal odafigyeltem, csak akadt egy kis bökkenő. Kim Hjon Vu, a koreai ellenfelem, aki élete formájában volt. Sajnos. Utána sokan abban keresték a hibát, hogy a döntő előtt „túlörültem” magam, hosszú volt a finálé előtti szünet, meg hogy kinn volt a családom, elvonta esetleg a figyelmemet. Furcsa, de senkiben nem merült fel - csak bennem -, hogy egy fantasztikusan felkészült ellenféllel néztem szembe a szőnyegen, aki hajszállal jobb volt, mint én. Megvertem akkor a friss Európa-bajnok német Stablert, utána jött az amerikai Lester, majd a grúz Cadaja – a pekingi olimpia bronzérmese -, akiket azelőtt soha nem győztem le. Gigászi meccseket vívtam, Lestert is csak a harmadik menet utolsó másodpercében tudtam levinni, a grúz ellen a második menet legvégén csináltam egy akciót, föléje kerekedtem. Bár „csak” ezüstérmes lettem Londonban, de mégis aranypillanatként emlegetem. Arról nem is beszélve, hogy 2013-ban még kitartott a londoni formám, és azzal a lendülettel a tbiliszi Európa-bajnokságon sikerült átgázolnom a mezőnyön, és újabb EB-aranyérmet nyernem. Ennyire könnyen még nem győztem világversenyen, de ez már egy másik történet. Moszkva és London, igen, ezek emelkednek ki…”